Naked Alien

#36

Nagyon rosszul aludtam. Forgolódtam, Márkot kétszer lerugdostam az ágyról, és reggelre mindenem fájt. Nem tudtam, mi okozta az egészet, de pocsékul voltam. Próbáról Lukács megint elrohant, pedig este koncertünk volt.

- Na, akkor most mi lesz? – kérdezte Bálint Márk dobverőivel játszva.

- Aludjunk – javasoltam, és teátrálisan végigfeküdtem három összetolt dobozon.

- Jó, akkor aludj – mondta a bátyám -, sziasztok. Kilenckor tali, oké?

Márk válaszolt neki valamit, de addigra már bealudtam.

Jó tanács: sose aludj összetolt kartondobozokon, nem éri meg. Ha nem nyom szét az, ami benne van, akkor leesel róla.

Nekem szerencsém volt, én a dobozok tövében fekvő Márkra estem.

- Jó reggelt – nyöszörögte ő, és kimászott alólam. – Jobban vagy?

- Ah, nem tudom. Hány óra?

- Kettő. Bátorkodtam hozni neked egy gyrost, amíg aludtál, de szerintem már kihűlt.

Megettem a hideg gyros felét, a másikat Márkra bíztam. Persze pillanatok alatt eltüntette.

- És mit csinálunk kilencig?

- Meglepetés program. Gyere!

Föltápászkodtam, és kicsit kótyagosan követtem Márkot ki a garázsból. Tekeregtek a beleim, de nagyobb bajom nem volt. Félve ültem fel a buszra. Márk egy darabig próbálta befogni a szemem, én viszont nem hagytam, ezért a tervezettnél korábban realizáltam, hová hozott.

- Atyaég, az Állatkert! – hüledeztem a kapura bámulva. Hétágra sütött a nap, nekem meg eszembe se jutott feltenni a napszemüvegem, annyira meglepődtem. Utoljára anyával jártam itt, nem sokkal a halála előtt. Hirtelen megrohantak az emlékek, és nem tudtam velük mit kezdeni. Földbe gyökerezett lábakkal álltam, hol a kapu jegesmackóit, hol a sorban álló embereket bámulva.

Márk egy idő után a fejem tetejéről a szemem elé lökte a napszemüveget, és kicsit megrázott.

- Minden oké? Nem muszáj ám bemennünk, ha nem szeretnél...

Nagyot nyeltem, és rámosolyogtam.

- Semmi gáz. Menjünk!

Szerettem anyát. És Márkot is szeretem. Életem egyik legszebb élménye volt az az ominózus állatkertlátogatás, és ezt Márk aligha fogja tudni tönkretenni. Félszegen mosolyogva álltam be vele a sorba, és megszorítottam a kezét.

Fél órával később, vattacukrot majszolva rogytam le egy padra a tóval szemben.

- Lilli, hány éves vagy te? – huppant le mellém Márk is.

- Tizenhat leszek másfél hét múlva – vontam meg a vállam vigyorogva. – Mer'?

- Beszabadulsz az Állatkertbe, és a legelső dolgod, hogy körbefutod az egész rohadt Állatkertet vattacukorért?

- Persze.

- Jajj, de szeretlek – sóhajtotta Márk, és a fél karjával átölelt. Mosolyogva tépkedtem a vattacukromat, néztem a tavon ringatózó pelikánokat, és elhatároztam, hogy egy kicsit kitárulkozom, és mesélek anyáról.

- Tudod – kezdtem -, anyámmal jártam itt utoljára. Akkor még tök máshogy nézett ki minden. Vattacukrot se nagyon ettem azóta, csak nagyon ritkán.

- Akkor már mindent értek – nevetett rám Márk. Rajta pilóta fazonú napszemüveg volt, sötétbarna haja egészen feketének látszott a napfényben.