Naked Alien

#32

Úgy terveztem, hogy egy egész hétig alszom, de mivel erre nem voltam képes, aludtam, Teen Wolfot néztem és Rikával hintáztam felváltva. Nem volt kedvem menni sehová, a Facebookot egyáltalán nem néztem, és zenét is alig hallgattam, legalábbis magamhoz képest alig.

A deszkázás utáni első esemény, amikor a pulzusszámom 60 fölé ment, következő szerdán következett be. Lukács telefonált, hogy menjek a garázsba fél kettőre. Oda is mentem, kíváncsi voltam, mit csinálunk rögtön a lemez megjelenése után.

A garázsban két mérges és egy döbbent arc fogadott.

- Helló – köszöntem –, mizu?

Nem kaptam választ, Lukács nyomott egy entert a laptopján, aztán rám nézett. A saját hangomat és anya gitárját hallottam meg.

- Mi ez? – kérdezte Lukács.

- Hogy kerül az albumunkra? – döbbent meg Bálint.

- Kösz – mondta Márk.

- Nincs mit – feleltem megvetően, és reméltem, nem remeg meg a hangom.

- Lilli, mit csináltál? – nézett rám Lukács elgyötörten.

Egy pillanatig nem bírtam megszólalni, aztán kapkodva beszélni kezdtem.

- Én csak találtam ezt a szöveget, és szinte rögtön eszembe jutott hozzá a dallam, és fölvettem, és jó volt, hát fölhívtam Rébert, mondtam, hogy legyen rajta, azt mondta, oké, és rátettük. Én nem akartam zűrt, csak... ajj, ugye, nem nagy gáz?

- De igen, Lilli, gáz – sóhajtotta Lukács. – Ki vagy rúgva.

- Miiii? – visítottam. A tüdőmből kiszaladt a levegő, és eltűnt a talaj a lábam alól. Megszédültem, és csak hápogni voltam képes. – Hogyan? Egy hülye dal miatt?

- Nem, a dallal nincs semmi baj. Azzal van baj, hogy nem szóltál. Visszaéltél mindennel, érted? Mindennel!

- Nem rúghattok ki – suttogtam halálra váltan. – Alapító tag vagyok...

Márk horkantott egyet.

- Tudjuk, Lilli, és szükségünk van rád. Pont ezért veszünk vissza – mondta Lukács. Nem akartam hinni a fülemnek, három percen belül másodszor.

- Most akkor... mi a fasz van?

- Kirúgtunk és visszavettünk – szólalt meg Bálint. – Lényegében nem történt semmi.

- De azért ilyet többet ne csinálj, jó? – mosolyodott el Lukács. – Egyébként nagyon jó szám lett.

Erre a nyakába ugrottam. Csak úgy, simán. Szmájli. Aztán elengedtem Lukácsot, és véletlenül Márkra néztem. Csúnyán nézett. Szomorú szmájli.

Sőt, sírós szmájli.

- Amúgy, valami újság? – kérdezte Bálint. – Koncert, egyebek?

- Hát, van egy lehetőség, de még nem biztos, és nem akarom elkiabálni, szóval ha visszajeleztek, majd szólok, oké?

- Ja, zsír – állt fel Márk –, bocs, de lépnem kell. Sziasztok!

És kiviharzott a garázsból, kezében gördeszkával.

- Oké, valami teendő a továbbiakra nézve? – néztem föl Lukácsra.

- Hát, igazából nincs semmi. Mehettek, ha akartok, a koncertről majd úgyis szólok, és akkor előtte próbálunk egy csomót.

- Ok, csá! – pattant fel Bálint, és ő is elhúzott. Én ott maradtam Lukács mellett, szótlanul. Végül ő törte meg a csendet.

- Elmondod?

Vállat vontam, mire ő leporolt egy kartondobozt, és leült. Én is letelepedtem a dobozomra, és a könnyeimmel küszködve elmondtam mindent. Elejétől a végéig. Nem hagytam ki a zsebembe rejtett dalszöveget és apám pofonjait sem. Lukács figyelmesen hallgatott, aztán levette a szemüvegét, az ingébe törölte, majd rám nézett.

- Jaj, gyerekek, de bonyolultak vagytok – sóhajtotta. – Nem magyarázta meg, ugye?

- Nem hát, és úgy néz rám, mint a véres rongyra – fakadtam ki. – Fogalmam sincs, mit csináltam vagy mit nem, ő nem vette a fáradságot, hogy elmondja. Csak úgy hazavitt és kész.

- Ha ő nem mondta el, én sem fogom elmondani, de hidd el, oka volt rá.

- De miii? Miért csinálja ezt velem?

- Lilli, mi lenne, ha felhívnád? Vagy ráírnál, vagy mittudomén! Itt vagyunk a 21. században, egy lépést sem tudsz tenni anélkül, hogy el ne botlanál egy Facebookban vagy egy Instagramban, vagy Snapchatben, vagy akármiben. Meg kéne beszélnetek.

- Ha akar valamit, majd ő felhív – csaptam a combomra durcásan.

- Akkor ne fogadd meg a tanácsom – állt fel Lukács. – Kíváncsi vagyok, mennyi időbe fog telni, amíg megoldjátok.

Az ajtó felé indult. Az utolsó pillanatban utána szóltam.

- Hé! Jogosan hagyott ott?

- Igen.

- Az én hibám volt?

- Nem.

- Hát jó, akkor előbb-utóbb kiderül – sóhajtottam. Lukács kiment, én meg bedugtam a fülem Undead-del, és tíz percbe telt, amíg el bírtam indulni. Felhívtam Rikát, és hirtelen felindulásból elmentünk moziba valami rajzfilmre. Aztán felmásztunk arra a mászókára, amin anno Márk történeteit hallgattam, és riogattuk a kisgyerekeket. Sötétedéskor hazahúztunk, és én megnéztem tizenegy rész Death Note-ot, mielőtt elaludtam.