Naked Alien

#22

A suliban töltött pár óra ugyanolyan ratyi volt, mint általában. Rika szünetekben megkereste Bálintot, Márkot körülrajongták a lányok, úgyhogy egyedül maradtam Billie Joe, Csongi meg Brian Molko hangjával, és a dalszöveges füzettel. A First Line szövegén gondolkoztam továbbra is.

Tanítás után totál kimerültnek éreztem magam, szóval inkább hazamentem. Nickéket úgyse láttam nem tudom, mióta.

De bár ne mentem volna haza...

Apa otthon volt. Nem tűnt részegnek, de inkább igyekeztem elkerülni.

Nem jött össze.

- Lilli, szia, gyere ide! – intett, amikor áthaladtam a nappalin. Ő a kanapé karfáján ült a tabletjével.

- Szia.

- Gyere már ide! – mordult rám, amikor megálltam a szoba túlvégében.

- Igen?

- Kitaláltad már, mit kezdesz magaddal?

- A bandával elég jól haladunk, nemsokára megjelenik az első lemezünk, ha sikerül találni egy kiadót. Már vannak klipeink, meg a YouTube-on egyre több...

- Normális dolgot mondjál, édes lányom – mondta türelmetlenül. – Valami reálisat.

- Ez tök reális! Nézd meg a csatornánkat! Egyre többen hallgatnak minket! Kezdünk híresek lenni!

- Te nem lehetsz híres – állt fel. – Még csak az kéne nekem, hogy ellepjék a paparazzik a lépcsőházat, meg kivegyelek a suliból, hogy utazgathass a gitároddal meg azzal a pöccsel!

- Márkkal? – lepődtem meg. – Nem is ismered!

- Pont ez a baj! Mielőtt csak úgy összefekszel valakivel, tudni akarom, ki fia-borja. Erről nem nyitok vitát.

Nem értettem, honnan vesz ilyeneket. Az egészben az volt a legijesztőbb, hogy apám józan volt.

- Nem is feküdtem le senkivel!

- Na, ne magyarázd már meg!

- Ha szombat éjjel hallottál valamit, az Bálint volt meg a barátnője – jutott eszembe.

- A bátyád felelősségteljesebb – lépett közelebb apa. Szívem szerint hátráltam volna, de kezdtem dühös lenni. Nagyon-nagyon dühös.

- Tudod, mit? Patológus leszek, felveszem a bioszfaktot csökött kilencedikes létemre, de Bálint, aki egy év múlva érettségizik, akkor is rocksztár lesz! Ha már előtörtek belőled az apai ösztönök, szerezz hozzájuk mérleget is, péeles!

Kicsit elszaladt velem a ló. Apám rám üvöltött, hogy szemtelen vagyok, aztán lendületből arcon csapott. A pofontól beleharaptam a számba. Vér ízét éreztem. Apa megkerült, és kirohant a bejárati ajtón. Az ajkamból ömlött a vér, és egy pillanat múlva az egész arcom belesajdult, ahogy elmúlt az adrenalinlöket. Lehuppantam a szőnyegre, és igyekeztem nem sírni. Néhány perc, vagy talán egy óra múlva hazaért Bálint, és felvont szemöldökkel rám nézett.

- Veled mi történt?

Sikerült kinyögnöm, hogy megharaptam a számat, amit a bátyám egy „balfasz" minősítéssel nyugtázott, és eltűnt a szobájában. Nemsokára én is felkászálódtam, és a fürdőszobatükörben nekiláttam áttanulmányozni a sérülésemet, meg kiöblítettem a számat. Még mindig vérzett, de már láttam a sebet. Amikor rájöttem, hogy kettéhasadt az ajkam, kis híján elájultam. Nem tudtam, mit csináljak. Reméltem, hogy nem kell majd összevarrni, egy ilyenre tudomásom szerint tapaszt szoktak tenni. Próbáltam higgadtan és racionálisan gondolkodni, miközben égett az arcom. Oké, ki tudna bevinni az ügyeletre? Rikáék. Rika tojik a fejemre. Bálint? Vele összevesztem. Márk? Ignorál. Lukács? Van kocsija. Lukács!

Felhívtam, és fel is vette a telefont. Valami zaj volt körülötte. Nem tudtam azonosítani, és kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy ezzel foglalkozzak.

- Lilli, bocsi, de most nem alkalmas.

- Lukács, segítened kell. Felszakadt a szám, és ömlik a vér, és fáj, és...

Nem jutottam odáig, hogy megfogalmazzam a konkrét kérést. Tisztáztuk, hogy otthon vagyok, és Lukács letette, mondván, tíz perc múlva itt lesz. Itt is lett kerek nyolc és fél perc múlva, és bevitt a Renault-val a kórházba. Egy kövér, és magát nagyon viccesnek gondoló orvos összevarrta a számat, és adott egy Micimackós matricát meg néhány szívószálat. Elküldtem volna a búsba, de nem tettem, mert még ott volt valami félelmetesnek kinéző orvosi cucc a kezében.

- Holnap ne menj iskolába, meg hétfőn se, akkor gyere vissza varratszedésre, és csak folyékonyat, és pépeset egyél. Azért adtam szívószálat. Jó, mi? Akkor hétfő délelőtt találkozunk! Szióka!

Kimenekültem a kórházból, és megkértem Lukácsot, hogy miután hazavitt, várjon meg lent, és vigyen el a garázshoz. Nem kérdezett semmit, amiből gyanítottam, hogy tudja, az apám áll a dolgok hátterében. Amikor a garázshoz értünk, jól megölelgettem, és megköszöntem a segítségét.

- Biztos minden oké? – kérdezte meg századszor is.

- Persze – feleltem századszor, és kipréseltem magamból egy mosolyt.

Lukács elhajtott, én meg ott maradtam a garázsban egy hátizsákkal, egy gitártokkal és töméntelen mennyiségű szomorúsággal. Reméltem, hogy Márk nincs a házban, és hogy az apját nem zavarja, ha valaki, akinek van kulcsa, a garázsban lófrál. Végigjátszottam egy rakás zenét, ami éppen eszembe jutott, ének nélkül, mert fájt kinyitnom a számat. Kicsit aggódtam Bálintért, hátha apa őt is megkörnyékezi este.

Wifiztem még egy kicsit, aztán elaludtam. Másnap reggel arra ébredtem, hogy a Naked Alien áll a garázsajtóban, és a félkómás, összevarrt fejemet tanulmányozza.

- Jól megharaphattad a szádat – köszöntött Bálint.

- Hogy vagy? – kérdezte Lukács.

- Ahogy kinézek – ásítottam, de attól beleállt a fájás a számba. Félig föltápászkodtam, és végignéztem a bandámon. – Na, most mi lesz?

- Följelentjük apádat – mondta Márk, és leült mellém. Tisztes távolban. Arrgh.

- Azért, mert Lilli elharapta a száját, és itt aludt a garázsban? – értetlenkedett a bátyám. Három szempár meredt rá azt várva, mikor esik le neki a helyzet. Eltartott egy darabig. – Júúéóujj (leírhatatlan ordítás Bálint-módra), apa volt?

Bólintottam, aztán próbáltam feloldani a hangulatot. Javasoltam, hogy tartsunk egy próbát, ha már mindenki itt van. De aztán eszembe jutott, hogy voltaképpen péntek van, és ezeknek mind iskolában kéne lennie.

- Lilli kedves, nézz az órádra – sóhajtotta Lukács, miután megpróbáltam őket elzavarni.

14:42.

- Hoppáka. Sokat aludtam.

Miután nagyjából magamhoz tértem, tényleg tartottunk egy próbát. Lukács azt mondta, ha kész van húsz saját szám, felhívja a legígéretesebbnek tűnő lemezkiadót. Szóval még hatot kell írnom. Inkább öt és felet, a First Line majdnem kész volt. Lukács átolvasta a meglévő sorokat, felírta magának a szótagszámot, és azt mondta, szerdára csinál egy demót, mert van elképzelése. Ezek után hazavitt minket. Rika felhívott, hogy le tudnék-e menni a játszótérre, úgyhogy ott találkoztunk.

- Jézus, mi történt? Ezért nem voltál suliban? – sikkantott, amikor meglátta az összevarrt számat.

- Lényegtelen. Mit akartál mondani?

- Csak azt, hogy bocsi, amiért mostanában kicsit aránytalanul sokat voltam Bálinttal, és most veled leszek, utána meg egyenlően, de miajóretektörténtveled?

Savanyúan elmosolyodtam. Örültem a bocsánatkérésnek, meg annak, hogy egyáltalán észrevette, hogy kicsit elhanyagolt. Nem volt kérdés, hogy megbocsátok-e neki. Röviden elmondtam, mi történt tegnap, ő meg halálra váltan hallgatta.

- Legközelebb hozzám jössz, és nem a garázsba, megértetted? – nézett rám komolyan, és átölelt. Úgy tűnt, helyreállt a rend. Rikával sosem tudtunk sokáig összeveszésben lenni. Felültünk a mászókára, és beszélgettünk, ahogy szoktunk.