Naked Alien

#23

Hétvégén alkottam pár dalszöveget a First Line-on kívül. Nem lettek valami egetverőek, de Márk biztos beléjük javít. Hétfőn elmentem varratszedésre, kedden meg visszatértem a suliba. Rika elküldte a tananyagokat amíg hiányoztam, de persze nem pótoltam semmit. Szerdán suli után a garázsban találkoztunk. Nekem, és így Márknak is csak hat órája volt, Bálintéknak hét, úgyhogy mi Márkkal előbb odaértünk. A buszon úgy ültünk le két külön sarokba, mintha nem is ismernénk egymást. Fájt.

A garázsban már beszéltünk, mert beszélnünk kellett. Ennyi volt az egész párbeszéd:

- Írtál szövegeket?

- Ja.

- Megnézhetem őket?

- Ja.

Ő leült a dobokhoz a spirálfüzetemmel, én meg a Fuck, I Think I Love You-t kezdtem játszogatni. Nem volt célzás, áh, dehogy. Nyelvnyújtós szmájli.

Amikor a bátyámék is megérkeztek, munkához láttunk. A kész szövegemhez Lukács megcsinálta a demót, és cirka egy óra alatt nagyjából egészében össze is raktuk. Egyhangú döntés született az énekest illetően: az én dalom lesz. Összepróbáltuk a szólamokat, és gyakorolgatni kezdtünk. A negyedik alkalommal már énekeltem is. Lukács már a felvételt készítette elő, és azon gondolkodott, hol keverjen majd kicsit bele.

- I wanna stand in the first line when the program is your death

I know that you hear me well, don't try to pretend to be deaf

Hasonlóan fákjú-zene lett, min a számaim többsége. És őszintén szólva, az egyik kedvencem.

Estére kész volt a felvétel és a lyrics, és Márk átírta a félkész szövegeim egy részét. Péntekre beszéltük meg a következő próbát, addig megírom az összeset. Fizikai és mentális fáradtságot éreztem, úgyhogy a következő busszal hazamentem. A fiúk még ott maradtak. Egyedül Lukács szemében láttam valamit, amikor eljöttem. Aggodalmat, együttérzést, vagy szánalmat, vagy nemtommit. Nem érdekelt. Fáradt voltam.

Másnap Rika meginvitált a pénteki Monsters-koncertre röhögni. Totál megfeledkeztem a suli másik bandájáról, meg ugye általános apátiában tengettem az elmúlt napokat, ezért úgy ítéltem meg, ideje már szórakozni egy kicsit. Szóval megbeszéltük, hogy a pénteki próba után hétkor a játszótéren talizunk. Nem tudtam, a fiúk jönnek-e vagy sem, de hidegen hagyott. Megkeményedtem, fuck yeah. Szmájli. Inkább kettő.

Pénteken fekete picsagatyában, ujjatlan Nirvana-pólóban és a Converse-emben szambáztam be a garázsba, és igyekeztem nagyon jókedvűnek tűnni. A fél dalokból Márk időközben egészeket csinált, ezeket kezdtük el hangszerelni. Szándékomban állt a folytonos vigyorgásommal Márkra mély benyomást tenni, de a Seggfej még csak rám se nézett. Igyekeztem nyugodt maradni, de baromira nehezemre esett.

Fél hétig nem sikerült zöldágra vergődnünk, úgyhogy Paramore-ral a fülemben (merthogy ez egy limitált, vidám Lilli-edition) elindultam a lakótelepünk játszótere felé. Megpróbáltam a szokásosnál kevésbé utálni Márkot meg a hőséget, és Rikára meg a Monsters parádés leégésére koncentrálni. Barátnőmmel lógtunk még kicsit a játszótéren, aztán háromnegyed nyolcra berobbantunk a suli tornatermébe. A színpadnak nevezett emelvényen egy Márkénál gyengébb dobszerkó, egy szintetizátor meg egy gitár állt, maga a tornaterem meg a háromnegyedéig volt megtelve. Rikával felültünk a bordásfal tetejére, és hangosan kiröhögtük az egész helyzetet. Meg az első sorban várakozó tanárokat. Azokat főleg.

- Hé!

Tovább bohóckodtam, eszembe nem jutott, hogy esetleg nekem szólnak.

- Hé!