Naked Alien

#35

Lukács írt, hogy további három felkérést kaptunk, és hogy a Budapestet is nyomni fogják a rádióban. Alex csinált néhány videót a városról, kedden összeültünk összevágni a klipet. Kicsit Undead-esre sikerült. Az elején a színpadon készülődünk meg ökörködünk, közben néhány panorámakép ahogy sötétedik. Utána gyűlnek az emberek, kicsit hallatszik a sikítás, aztán ahogy a videón is játszani kezdünk, úgy kezdődik el a szám is. Továbbra is néha mi látszunk, néha a közönség. Az egész azzal ér véget, hogy Márk megcsókol, aztán hirtelen fekete semmi. Feltettük a YouTube-ra, egy órán belül összeszedtünk ezer megtekintést, és nekiálltunk próbálni, merthogy három koncert volt betervezve a következő két hétbe.

A lemezek gyorsan fogytak, és annyit kerestem vele, amit álmomban sem gondoltam volna. A pénz persze, mivel kiskorú vagyok, apámnak lett utalva, és csak remélni mertem, hogy a fater még nem költötte el. Bálint valahogy ki tudta játszani a rendszert, és ő a saját kezébe kapta a maga részét. Lakást tervezett belőle bérelni. Amikor megkérdeztem, nem költözhetnék-e oda én is, azt mondta, béreljek magamnak. Testvéri szeretet lvl 99.

A cuccaim szépen lassan átvándoroltak Márk szekrényének az alsó polcára, és már az esték kétharmadát vele töltöttem. Párszor megállítottak az utcán, és reggelente több pénzt találtam a perselyemben, amit szorgosan rakosgattam félre Sziget-hetijegyre. Márk azzal cukkolt, kitalálta, mit vesz a szülinapomra, de nem hajlandó elmondani.

Ha néha összefutottam apával a lakásban, jól lecseszett valamiért, de sose tette szóvá se a pénzemet, se a félig-átköltözést.

Időközben megírtunk még két számot, és éppen az egyik hangszerelésén fáradoztunk a garázsban, amikor Lukácsra valaki rácsörgött, és ő azonnal elrohant. Márkot és Bálintot ez látszólag nem zavarta annyira, de engem bosszantott, hogy a gitárszólóm közepén csak úgy a) nekiáll telefonálni, és b) egy szó nélkül otthagy minket.

- Akkor ennyit a próbáról, vagy mi van? – duzzogtam a dobozomon ülve.

- Úgy tűnik – vont vállat a bátyám, és lerakta a gitárját. – Valami program? Egy sör, cigi, ilyenek? Rika? Tömegszex?

- Fúj, de hülye vagy! – dobtam meg egy ásványvizes palackkal. – Mi lenne, ha moziba mennénk? Csütörtök van, hátha összefutunk Szirmaival.

- Pártolom a javaslatot – állt fel Márk, és nyújtózott egyet. – Utána jöhet a sör.

- Jó, akkor megcsörgetem Rikát – mondta Bálint, és kiment az utcára.

Majdnem egy órába telt, mire elvergődtünk a moziig és kitaláltuk, melyik filmnél a legnagyobb a valószínűsége, hogy találkozunk Gergővel. Végül Bálint annyira felhúzta magát, hogy vett négy jegyet valami filmre, oda se figyelt, melyikre. Két órával később mind a négyen megállapítottuk, hogy ez jó szar volt, kellően sokat lövöldöztek benne, és egy deka Szirmait se láttunk. Én Rikával beszélgettem, amíg a fiúk bementek egy kisboltba sörért.

- Amúgy tök durva, hogy híresek vagytok. Még mindig nem szoktam meg – mondta Rika, és zavartnak tűnt.

- Én se – feleltem röhögve.

- Amúgy, egy csomóan írogatnak nekem, hogy hozzalak már össze velük. Marha idegesítő! A felét még nem is ismerem!

- Basszus...

Sose jutott még eszembe, mekkora veszélynek és zaklatásnak teszem ki Rikát azzal, hogy meg van jelölve a Facebook-os és Instagramos képeimen. Én nemes egyszerűséggel leszarom az ilyen üziket, de Rika kicsit – na jó, sokkal – érzékenyebb, mint én.

- Figyelj, tiltsd le őket. És ha még úgy is zaklatnak valahogy, linkeld őket, és majd én elintézem – öleltem meg a barátnőmet, aztán visszatértek a hímek egy rakás sörrel. Elfoglaltunk egy padot és a környékét, ittuk a sört, Bálint rágyújtott, és én is kértem pár slukkot a cigijéből. Rika kivett egy szálat a dobozból, és a szájához tette, de nem gyújtotta meg.

- Bálint, elraktad az öngyújtót, te gyökér? – kérdezte röhögve Márk, arra célozva ezzel, hogy Rikánál meggyújtatlan cigi van.

- Nekem nem kell! – emelte fel sietve a kezét Rika, és a hatás kedvéért még a fejét is megrázta. Márk értetlen fejet vágott, én meg akaratlanul is elnevettem magam. Márk még nem találkozott ezzel a jelenséggel, nem tudhatta, hogy a legjobb barátnőm „fiktív dohányos". Együtt alkottuk ezt a kifejezést a „passzív dohányos" mintájára, és azt jelentette, hogy Rika nem dohányzik, de mégis. Nem szívja el a cigit, csak a szájához teszi és letüdőzi a koszos pesti levegőt, hogy úgy nézzen ki és úgy érezze magát, mint aki tényleg bagózik. Meg tudom érteni. Rika mindig menőnek tartotta a dohányzást, de még beszélni se tudott, amikor az anyja már orvosilag a szájába rágta, miért ne cigizzen soha. Éljenek az arany középutak.

Márk jót nevetett, amikor elmagyaráztuk neki, mit művel Rika. Egymás után fogytak a sörök, Bálint elszívott négy szál cigit, én egyet. Márk időnként megcsókolt, Rika a bátyám ölében ült. Nagyon jól elvoltunk, aztán Béradó Edit telefonált, hogy kéri haza a lányát. Rika tehát hazament, Bálint elhúzott valahova – pont ugyanúgy, mint pár órája Lukács.

- Ugye, te nem akarsz csak így meglógni? – kérdeztem Márkot kissé rosszallóan.

- Nem terveztem, de ha szeretnéd, már megyek is. – Eljátszotta, hogy elindul a másik irányba, de persze visszafordult, és felemelt, miközben megcsókolt.

- Hálás kösz – morogtam két csók között, aztán hazametróztunk megnézni még egy filmet, amit még élveztünk is. Ponyvaregény forevör. Csak másfél óra után aludtam bele.