Miközben Yuurit vittem a szobájába, hirtelen elsápadtam. Ha Chris megtudja, hogy mi kettesben voltunk egy szobában, tuti félre fogja érteni. Nem akarok semmit se csinálni Yuurivel...vagyis...igazából...de...de nem akkor, amikor szegény tudatán kívül van! Az úgy tűnne, mintha kihasználnám, hogy részeg.
Amíg ezen agyaltam, meg is érkeztem Yuurivel a szobához. Bementem, és lefektettem őt az ágyra. Mivel nem mertem sokáig maradni (főleg Chris perverz teóriái miatt), betakartam, és már mentem is ki a szobából. Vagyis csak elindultam az ajtó felé, amikor meghallottam, hogy Yuuri suttog valamit. Pontosabban a nevemet.
-I-Igen Yuuri? Baj van?-mondtam, és visszamentem az ágya mellé.
-Viktorrr...kö-mielőtt folytatta volna, szipogott egyet-köszönöm...
-Hogy felhoztalak? Ugyan, semmisé-
-Nem csak azt...-suttogta.
-Miről beszélsz?-egyszerűen nem tudtam elképzelni, mire gondolhat.
-Tudod, már nagyon régóta nézek fel rád. Miattad döntöttem el, hogy korcsolyázni fogok. A családomon kívül senki nem hitt bennem. Mindenki lenézett és csúfolt. Rengetegszer határoztam el, hogy felhagyok az egésszel, de akkor mindig eszembe jutott, hogy megfogadtam, egy nap mindenképp eljutok egy rangos versenyre. Ahol találkozhatok veled...Köszönöm, hogy motiváltál engem éveken át...még akkor is, ha te erről nem is tudtál...
Amikor befejezte, felült az ágyán, rámnézett, és mosolygott. És az a mosoly nem olyan volt, mint amilyeneket eddig láttam tőle. Tudtam, hogy ez nem csak a pezsgő miatt van. Ez őszinte volt. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy be lenne rúgva.
Nem tudtam, mit válaszoljak neki. Nem azért, mert nem volt mint mondanom. Volt. Éppen az volt a baj, hogy ezer dolgot akartam neki mondani. Szavak híján, mivel nem volt jobb ötletem, megöleltem Yuurit.
-Köszönöm, hogy a motivációd lehettem.-végül mégiscsak tudtam valamit mondani.
-Mmmm-nyöszörögte Yuuri-Vik...tor...én...én...
-Igen?-bevallom, nem volt ötletem, hogy mit akart mondani Yuuri.
-Én...é...n...
És elaludt. A mai napig nem tudom, hogy mit készült nekem elmondani. Talán mégegyszer meg akarta köszönni, hogy felhoztam a szobájába? Vagy bocsánatot akart kérni, amiért bajt okozott nekem? Vagy...esetleg...
...szerelmet akart vallani nekem...?
Najó, az utolsó lehetőség képtelenség. Bármennyire is szeretném, valószínűleg sosem fog megtörténni.
Visszafektettem Yuurit az ágyára, betakartam, majd miután megbizonyosodtam arról, hogy mélyen alszik, nyomtam egy puszit a homlokára.
-Remélem, egy nap elárulod, mit akartál nekem mondani...
És kisétáltam a szobájából.
Mivel késő volt, és eleve semmi kedvem nem volt visszamenni a többiekhez, inkább a szobám felé vettem az irányt.
Szinte azonnal elaludtam.
