Lassan már egy hete, hogy ideköltöztem Hasetsube. Kezdek megismerkedni mind a várossal, mind a lakóival. Yuurivel lefektettünk pár "alapszabályt", például hogy amíg nem fogy le újra, addig nem állhat jégre. Helyette minden nap kora reggel elmegyünk futni. Vagyis csak ő meg Makkachin futnak, én a Maritól kölcsönkért biciklivel megyek. A Yuuri által meghozott szabályok körülbelül olyanok voltak, hogy "nem ronthatok be a szobályába kopogás nélkül" meg "nem törhetem fel a gépét"...szóval az övéi nem az edzésre vonatkoztak.
Az első szabályt megszegve reggel 6-kor bevonultam a szobájába a trappoló Makkachin társaságában, és jókedvűen próbáltam felkelteni Yuurit.
-Kelj feeel Yuuuri~~~-mondtam dallamosan, és leültem az ágya szélére.
Nagy csodálkozásomra a hangos belépőm ellenére még mindig aludt.
-Yuuri...ébresztő.
Azzal ovis módjára beleböktem az arcába. Erre hála istennek felkelt, és hunyorogva felém nézett. Amikor felismert, elvörösödve pattant ki az ágyból.
-J-Jesszusom, bocsánat! Ígérem, többet nem lesz ilyen!-mondta riadtan.
-Yuuri, nem kell ennyire pánikolni, nincs semmi baj, ha néha napján nem időben kel fel az ember-nyugtattam meg mosolyogva.
-Mhmm-bólogatott félénken.-V-Viszont kimennél, kérlek...? Át kéne ö-öltöznöm.
-Csak nyugodtan-mondtam, és elterültem az ágyán, majd egy perverz mosolyt varázsoltam az arcomra-Nem fogok lesni...
Khmm...dehogynem fogok. Na mindegy.
-V-Viktor! K-Kérlek menj ki a szobámból!
-Nem akarok! Miért baj az, ha bentmaradok? Nem fogok odanézni, ígérem!!!-kérleltem gyerekesen.
-Viktor bármit megteszek, csak könyörgöm menj ki, amíg öltözök!
Abban a pillanatban fénysebességgel ugrottam fel és hagytam el a szobát. Amíg kint várakoztam, körülbelül 20 dolgot találtam ki, amit kérhetnék Yuuritől.
Amikor újra kinyílt a szobaajtó, egy komor fejű (viszont még így is gyönyörű) japán fiúval találtam szembe magam.
-Nem hiszem el, hogy csak úgy voltál hajlandó kimenni, hogy ígértem valamit cserébe...
-Nekem úgy is jó lett volna, ha bentmaradok-vágtam vissza sértődötten.
Yuuri figyelmen kívül hagyta a megjegyzésemet, és elindult lefele a földszint felé.
-Hozd a biciklit, lent várlak a kapu előtt.
Egy meghitt és csendes 10 perces út után megpihentünk egy parkszerű helyen. Vagyis inkább csak én pihentem, Yuuri viszont egy padon ugrált edzés gyanánt. Mivel már kezdtem unatkozni, nekiálltam nézelődni. A fákat, a többi padot, végül a földre tévedt a szemem. Valaki belekarcolt a sárba egy szívet, és bele volt írva két név. Japánul volt, szóval nem tudtam elolvasni.
-Yuuri...el tudod olvasni, ami a szívbe van írva? Ott...-azzal rámutattam a szívre. Elég hülyén tettem fel a kérdést, mivel Yuuri biztosan el tudja olvasni, hiszen az anyanyelvén van.
Yuuri leguggolt a padra, szemügyre vette az írást, és bólintott. Elmondta a két nevet, majd folytatta az edzést.
Erről a szívecskéről eszembe jutott a múltkori eset, ahol Yuurinek sikerült megúsznia a szerelmi életéről való mesélést, meg a titokzatos hosszú barna hajú nő, akinek mint kiderült, Minako a neve...
-Yuuri!
-I-Igen...?
-Ti jártok Minakoval?-kérdeztem rá mindenféle felvezetés nélkül.
