Másnap reggel még napkelte előtt ébredtem fel. Mikor sikerült teljesen magamhoz térnem, az első dolgom az volt, hogy lerúgtam magamról a takarót, és vetettem egy pillantást a jobb kezemre. A Yuuritől kapott gyűrű még mindig ott ékeskedett rajta.
-Huhh, akkor tényleg nem csak álmodtam~!-sóhajtottam fel megkönnyebbülten, majd a szám elé emelve egy apró puszit nyomtam az ékszerre.
Yuuri ezalatt békésen szuszogott a mellettem lévő ágyában. Mivel semmiképpen nem szerettem volna felébreszteni, jómagam viszont már nem akartam visszaaludni, inkább elhatároztam, hogy teszek egy reggeli sétát a parton. A lehető leghalkabban megmosakodtam és felöltöztem, megcsináltam a hajam, majd egy hang nélkül kislisszoltam a szobából.
Mikor kiértem a hotelből, a decemberi szél (ami nem mellesleg magában hordozta a tenger kellemes, sós illatát) kíméletlenül összekuszálta a gondosan belőtt hajamat. Reakcióképp csak halkan felsóhajtottam, majd megindultam a part irányába.
A tenger tükörsima felszínét vakítóan ragyogóvá tette az éppen akkor felkelő Nap. Ugyan az erős fény bántotta a retinámat, magát a látványt páratlannak találtam. Igazán szemetgyönyörködtető volt.
Szinte önkívületi állapotban, gondolkodás nélkül vettem ki jobb kezemet kabátzsebemből, és a magasba emeltem, egészen addig, ameddig szemem magasságában nem volt. Némán és mozdulatlanul nézegettem a fénylő aranykarikát a gyűrűsujjam körül.
"Tényleg nem csak álmodok...?"
"Mi jót tettem az életben, hogy kiérdemeljem ezt?"
"Yuuri..."
"...mire gondoltál, amikor az ujjamra húztad ezt a gyűrűt?"
"Vajon neked is annyit jelent ez, mint nekem?"
Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáztak az elmémben.
Lehet, hogy csak túlgondolok megint mindent, és ez a karikagyűrű nem más, mint egy random megvásárolt ajándék a szülinapomra? Mi van, ha Yuuri csak azért vette meg, mert nem volt jobb ötlete? Vagy talá-
Ekkor éles fájdalmat éreztem a hátamban. Olyan volt, mintha valaki megrúgott volna. De mégis ki tenne ilyesmit csak úgy kora reggel? Vagy a nap bármely más szakában? Ezután még 4-5 alkalommal megismételte az illető a dolgot, és ekkor már biztos voltam benne, hogy ezek bizony rúgások voltak. Sőt, a "tettes" kilétét is sejtettem már.
Kifejezéstelen arccal fordultam meg, hogy szembekerüljek a szőke "extanítványommal", Yurioval. A fiú színtiszta utálattal a szemében nézett vissza rám.
-Mondd csak, nem untál még bele a kismalac babusgatásába?-kérdezte gunyorosan. A hangszínétől összeszorítottam a fogamat.
Továbbra sem vesztve el a hidegvéremet, odaléptem hozzá, és lehajoltam, hogy egyazon szintben legyünk.
-Aww, ki akartál állni ellenem?-kérdeztem vissza cukkolva. Láttam, hogy Yurioban kezd lassan felmenni a pumpa. Ezzel nem volt egyedül.
-Ne hülyéskedj. Képzeld, nem mindenki van oda érted. Ideje lenne elhúznod végre, vénség-
Ekkor bármiféle átgondolás nélkül megragadtam a fiút az arcánál fogva. Yurio méregzöld szemei egy pillanatra elkerekedtek, gondolom, nem számított erre. Hát...mit ne mondjak, én sem...Próbáltam nyugodtnak látszani, ám remegő kezeim az ellenkezőjéről tanúskodtak. Yurio valószínúleg átlátott rajtam, ezért újra megszólalt:
-A gyűrű, amit a malactól kaptál, nem több szemétnél...Ha megnyerem a versenyt, be fogom bizonyítani, hogy nem ér ő semmit se, a "gazdikájával" együtt-sziszegte halkan, én pedig alig láthatóan beharaptam az ajkam.
