Másnap délután Yuuri és én némán siklottunk körbe-körbe a jégpályán. Már befejeztük az edzést, ám valamilyen okból kifolyólag a fiú nem ment átöltözni, hanem inkább ittmaradt, én pedig egy szó nélkül csatlakoztam hozzá. Már vagy a hatodik kört írtuk le a jégen, amikor is úgy döntöttem, megtöröm a csendet.
-Mi jár a fejedben?-kérdeztem Yuuri felé fordulva.
A fiú a hirtelen zajtól összerezzent, és egyensúlyát elvesztve dobott is volna egy hátast, ha nem kapom el az utolsó pillanatban.
-Megijesztettelek?-nevettem fel, miközben Yuuri válláról letévedtek a kezeim az övéire, és lassan újra elindultam, magam után húzva a fiút-Egy Grand Prix döntősnek igazán nem illene elesnie csak úgy a jégen~ Úristen, tényleg! Még el se kezdtél gyakorolni a gálaműsorra! Egyáltalán milyen zenét szeretnél? Még ruhád sincs...
-Um...igazából...pont ezen gondolkoztam...-motyogta Yuuri halkan.
-És? Jutottál valamire?-kérdeztem kiváncsian, a fiú válasz után kutató, csillogó szemeit fürkészve.
-Igen. A Stammi vicino-ra szeretnék korcsolyázni-jelentette ki határozottan.
-Hm?-pislogtam meglepetten.-Végül is jó ötlet. A koreográfiát már úgyis megtanultad, akkor csak az ugrásokat kell gyakorolnunk.
-Igen...Viszont...én úgy gondoltam, hogy...-állt meg Yuuri, és mivel még mindig fogtuk egymás kezét, nekem is meg kellett állnom-um...esetleg...korizhatnánk együtt...persze csak ha te is szeretnéd...-motyogta lesütött szemekkel.
Pár pillanatig döbbenten meredtem a fiúra. Nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam az előbbit.
-M-Mármint egy duett? Erre gondoltál, Yuuri?
-Erre. Persze ez csak egy ötlet, nem muszáj-
Ekkor a fiúba fojtottam a szót azzal, hogy (talán a kelleténél jóval szorosabban) átöleltem.
-Duett a világ legjobb tanítványával? Csodásan hangzik...-suttogtam mosolyogva.
-Mhmm-hümmögte Yuuri.-Viszont úgy nem fogunk tudni fellépni, ha most megfojtasz-nevetett halkan, mire nagy nehezen elengedtem.
-Akkor viszont kell koreografálnom egy programot...egy páros programot. Emelésekkel meg mindennel! Olyan izgatott vagyok!-csillant fel a szemem.
-E-Emelésekkel?!-kapta fel Yuuri a fejét riadtan.
-Igen. Talán baj?-kérdeztem gyanakodva, miközben egyre közelebb siklottam a fiúhoz.
-J-Ja n-nem, csak...um..i-izé...-kapta félre Yuuri a tekintetét.
-Azt hiszed, nem bírnálak el?-komolyodtam el egy pillanat alatt.
Hiroko még nyáron...vagy talán tavasszal mesélte, hogy Yuurit rengetegszer cukkolták az alakja miatt, és hogy ez milyen rosszat tett a lelkének...na meg persze az önbizalmának. Akkor határoztam el, hogy Yuurit minden kétségétől megfosztom önmagával kapcsolatban. Mert ha valaki ezen a Földön, akkor ő biztosan tökéletes.
-M-Mi?! N-Nem, nem hiszem azt, c-csak-
Nem volt kedvem hallgatni az átlátszó mentegetőzését, sem pedig elmondani neki ezredszerre, hogy nincs semmi gond az alakjával. Úgy gondoltam, ideje, hogy a tettek beszéljenek a szavak helyett, ezért egy hirtelen mozdulattal felkaptam a fiút, aki a sokktól meg sem tudott mukkanni.
Pár másodpercig csak némán álltam, karjaimban tartva azt a gyönyörű, fenséges japán szépséget, aki paprikavörös arccal pislogott rám. Mintha csak arra várt volna, hogy letegyem, és mondjak neki valami olyasmit, hogy "Igazad volt, tényleg iszonyat nehéz vagy". Ehelyett azonban magamhoz szorítottam, és felsóhajtottam:
-Bárcsak minden ilyen könnyű lenne az életben~~
A fiú egy ideig csodálkozva meredt rám, majd egy halvány mosoly futott végig az arcán.
-Micsoda dumád van...-rázta a fejét nevetve.
Ezután még pár percig bohóckodtunk a jégen, majd átöltöztünk, és hazamentünk.
-Yuuri!-léptem be a fiú szobájába, aki éppen akkor vette volna fel a pizsamafelsőjét. Legnagyobb döbbenetemre a japán szépség félbehagyta a műveletet, és kíváncsian fordult felém.
-Hm?
Mielőtt még válaszolhattam volna, gyorsan megetettem szemeimet az elém tárulkozó fenséges látvánnyal. Mikor végeztem, megköszörültem a torkomat, és újra Yuuri érdeklődően pislogó szemeibe néztem.
-Milyen ruhánk legyen a gálaműsoron?
-Hmm...Tudod, én arra gondoltam...-kezdett bele a fiú, miközben nagy bánatomra magára öltötte a felsőjét-lehetne hasonló, mint amilyet te is viseltél tavaly.
-Remek ötlet! Akkor az enyém most is rózsaszín lesz, a tied pediiiiig...-fordultam kérdőn a fiú felé-Mi a kedvenc színed?
"Már majdnem egy éve szerelmes vagyok belé, és még mindig nem tudom a kedvenc színét??!"
-Hmm...talán...a kék...-halkult el Yuuri.
Ügyet sem vetve a fiú furcsa viselkedésére és rejtélyes elpirulására boldogan kaptam fel a telefonom.
-Csodás! Akkor beszélek is Japán legnemesebb szabójával, és foglalok időpontot hozzá holnapra!
