Másnap kora reggel indult a gépünk haza. Vagyis Yuuri hazájába. Az úton nem nagyon történt semmi érdekes, vagy lehet mégis, de én átaludtam az egészet.
Amikor megérkeztünk, Yuuri szülei és barátai már az ajtóban vártak ránk. Mindenki gratulált és megölelgette a fiút, majd engem is mosolyogva üdvözöltek. Yuuri mamája még meg is ölelt. Makkachin is odajött hozzám, és megszorongattam az állatot.
-Biztos elfáradtatok útközben, azt javaslom, aludjatok egyet!-mondta Yuuri apukája mosolyogva.
-Umm én egész úton aludtam, úgyhogy jól vagyok! És te Yuuri?-fordultam a mellettem álló fiú felé.
-Én is aludtam. Lehet inkább tévézek egy kicsit, vagy valami ilyesmi-motyogta Yuuri.
-Uuu én is!!-lelkesedtem csillogó szemekkel.
-Rendben, tegyétek azt. Addig én csinálok egy kis katsudont a győzteseknek!-mondta Yuuri anyukája, Hiroko.
"Győztesek?"
Mielőtt még mélyebben is elgondolkodhattam volna ezen, Yuuri megfogta a saját és az én cuccomat, és megindult a lépcső felé.
-Te mégis mi az istent csinálsz??-hüledeztem.
-Hát...felviszem a cuccokat?-értetlenkedett a fiú.
-Felejtsd el-mondtam, miközben kivettem a csomagokat a kezéből.-A győztes ne cipekedjen!-majd rámosolyogtam.
A fiú nem akart (vagy inkább nem is mert) ellenkezni, felment a lépcsőn, és onnan nézte végig, ahogy felszenvedem a bőröndöket.
Miután elrendeztem a cuccaimat, bementem Yuuri szobájába, és ráhuppantam az ágyára.
-Na, mit nézünk?-érdeklődtem lelkesen.
-Mmm-töprengett a fiú.
Egy ideig néma csöndben elmélkedtünk, amikor hirtelen felcsillantak a szemeim.
-MEGVAN!!! Yuuuuriii~~~
-I-Igen...?
-Mi lenne, ha megnéznénk neten a tegnapi versenyt? Biztos tudnál belőle tanulni!
-De az neked uncsi lenne. Majd megnézem egye-
Ekkor felpattantam az ágyról, megfogtam a csuklóját, és mélyen a szemébe néztem.
-Yuuri. Sose tudnék beleunni a nézésedbe-mondtam neki halálos komolysággal.
A fiú elvörösödve bámult rám, majd lesütötte a szemeit, és óvatosan kihúzta a kezét a szorításomból.
-B-Bekapcsolom a gépet-motyogta, majd odament az ágyon levő laptophoz, és bepötyögte a jelszót.
Rövidesen be is kapcsolt a szerkentyű, mi pedig rákerestünk a versenyre.
-Ajjj nincs fent esetleg angol felirattal?-nyöszörögtem. Ugyanis már fél éve élek Japánban, a nyelvet azonban még mindig nem sikerült megtanulnom.
-Attól tartok, nincs-motyogta Yuuri.
-Mindegy, nem a szövegelésért fogjuk megnézni. Én legalábbis biztos nem.
Kis idő elteltével betöltött a videó, és rögtön kezembe vettem az irányítást: odafurakodtam a laptophoz, és hosszas szerencsétlenkedés után odatekertem Yuuri előadásához. Amíg ment a videó, én végigdumáltam az egészet, és minden pici hibájára rámutattam.
Eljött az a rész, amikor Yuuri belefejel a palánkba, belőlem pedig akaratlanul is kipukkadt a nevetés.
-Örülök, hogy legalább neked tetszik...-morgott a fiú.
