Teltek-múltak a napok, és mire észbekaptam, már a Grand Prix első "fordulójára" készülődtünk Yuurivel. Vagyis természetesen tavasz óra készülünk, de most már máshogy. Most ugyanis már a bőrönbe pakolunk, mivel holnap indulunk is.
Yuurit 2 helyszínre "osztották be": először Kínába, majd ha onnan továbbjut, akkor megy Oroszországba.
Egyenlőre nem Kínába megyünk holnap, hanem csak Tokióba, ahol a japán műkorcsolyázók között fog zajlani a verseny. Aki megnyeri, az juthat tovább a Kínai kupára (100%, hogy Yuuri nyer).
Miután összecuccoltunk, lefeküdtünk jó korán, ugyanis holnap reggel szinte hajnalban indul a gép, és nem lenne jó félálomban vánszorogni a reptérre.
Az izgalomtól viszont nem tudtam sokat aludni, ezért reggel ugyanolyan félholtan keltem, mint bármelyik másik nap. Pikk-pakk felöltöztem, majd lesiettem a földszintre. Nagy meglepetésemre már mindenki ott volt. Yuuri is, aki alig látszott ki a sálja mögül, ami szerintem eszméletlenül édes volt. Makkachin a fiú mellett állt, majd mikor észrevett, odasietett hozzám, és gyanakvóan kezdte szimatolni a bőröndömet. Leguggoltam hozzá, majd elkezdtem gyűrködni az arcát.
-Makkachin~ ugye tudod, hogy te fogod őrizni a házat? Muszáj jól viselkedned, és ne csinálj semmi butaságot!-gügyögtem az állathoz, miközben ő értetlenül nézett rám. Mit ne mondjak, hiányozni fog...
-Viktor, le fogjuk késni a gépet!-motyogta Yuuri a sálja mögül, miközben felemelte a bőrönjét, abban a reményben, hogy követni fogom a példáját, és én is felemelem a sajátomat. Amit meg is tettem. Elköszöntünk az "otthoniaktól", majd elindultunk a reptérre.
Yuurivel sikerült egymás melletti helyeket találnunk a gépen, már csak az volt a kérdés, ki üljön az ablak mellé.
-Yuuri!!!-szólítottam meg csilingelve.
-Nyugodtan ülhetsz az ablak mellé-mondta Yuuri kedvesen.
-Tényleg??-kérdeztem vissza hitetlenkedve. Eddig amikor gépen utaztam, mindig komoly harcok folytak az ablak melletti ülésért. Főleg Yurio és én köztem.
Yuuri újabb válasz helyett csak bólogatott, úgyhogy le is huppantam a helyemre, és kényelmesen elhelyezkedtem. A fiú pedig leült mellém, amitől egy kicsit gyorsabban kezdett el dobogni a szívem.
Pár perc után pedig felszállt a gép. Az utána történtekre viszont már nem emlékszem, mert elaludtam.
Az út végéig fel sem keltem, sőt szerintem tovább is tudtam volna aludni, ha nem kelt fel Yuuri.
Elhagytuk a repteret, majd (taxival) elmentünk a kijelölt hotelbe, ahol a versenyzők és azok edzői voltak elszállásolva. Bejelentkeztünk, elfoglaltuk a szobánkat, kipakoltuk a cuccainkat. Mindennel végeztünk, mégis a versenyig még rengeteg időnk volt hátra.
-Ajjjj, mit csináljunk...?-nyöszörögtem, majd fejjel előre rádőltem az ágyamra, és belefúrtam a takaróba az arcomat.
-Hmmm nincs ötletem...-motyogta Yuuri unottan.-Viszont valamit muszáj lesz, különben belehalok az unalomba...
Elfordítottam a fejemet oldalra, hogy ránézhessek a fiúra. Yuuri az ágya szélén ült, és a telefontokjának a csücskével játszott. Lepattintotta a telefonról, visszatette rá, majd újra lepattintotta. Egy ideig csak értetlenül figyeltem ezt az érdekes tevékenységet, majd hirtelen felcsillant a szemem, és felpattantam az ágyamról. Odaszökelltem Yuurihez, majd lehuppantam mellé, és izgatottan megkérdeztem.
-Yuuuri~~! Van játék a telódon? Tökre játszanék valamit!!
-Hmmmm szerintem van...Pillanat, megnézem-mondta a fiú, majd elkezdett a telefonjában kutakodni.
