Jééézus, mikor is töltöttem föl utoljára részt?? Uhh...na mind1
Tényleg bocsi, csak az utóbbi pár hétben rengeteg dolgom volt, de szerencsére nem haltam meg (bár párszor a határán voltam a sulinak hála 🙃👌🏻), szóval most gyorsan írtam egy részt.
Remélem, tetszeni fog, és megbocsátotok, amiért majdnem egy hónapig nem írtam...😞
Másnap elmentünk megcsináltatni Yuurinek én nekem a ruhát, és ugyan eddig csak a tervrajzot láttam, de bizton állíthatom, hogy valami mesések lesznek! Már alig várom, hogy lássam benne Yuurit!
Az utóbbi pár nap csupa edzésből állt, valamint megcsináltam a koreográfiát a gálaműsorra, és azt is elgyakoroltuk rengetegszer. Hogy megmondjam az őszintét, Yuurivel együtt korcsolyázni a Stammi vicino-ra 1000-szer jobb, mint ahogy azt elképzeltem. Ahogy egyszerre siklunk a jégen, ahogy megfogja a kezem, és ahogy felemelem a levegőbe...leírhatatlan érzés. De tényleg.
Legszívesebben egész álló nap ezen fantáziálnék, ám a recepciós hölgy épp most nyomja a kezembe a hotelszobánk kulcsát, majd egy erős spanyol akcentussal tájékoztatott minket arról, hogy a lift a folyosó végén balra található.
Yuurivel egy szó nélkül oda is siettünk, majd megnyomtam a hívógombot, és vártunk. Mikor kinyílt az ajtó, magam elé engedtem a fiút, utána pedig én is bementem.
-Hányas szoba a mienk?-törtem meg kis idő után a csendet.
-523-as. Mondd, mégis mire figyeltél, amikor a recepciós beszélt hozzánk?-nevetett fel Yuuri.
Mivel nem akartam neki elmondani, hogy akkor éppen a duettünkről álmodoztam, inkább próbáltam témát váltani.
-Apropó recepciós: Vajon nekem is olyan durva akcentusom van, mint neki?-meregtem el a plafont vizslatva.
-Minden bizonnyal. De én már annyira hozzászoktam, hogy szinte észre sem veszem. Persze az elején még furcsa volt, de később kifejezetten megsze—
Ekkor hirtelen elhallgatott, én pedig elkerekedett szemekkel fordultam felé.
-Hm?-pislogtam döbbenten.
-S-Semmi!-kapkodta a tekintetét elvörösödve a fiú, miközben megállt a lift. Kinyílt az ajtó, ő pedig lesütött fejjel sietett ki rajta, otthagyva engem sokkos állapotban, a rengeteg kérdésemmel együtt. Már éppen csukódott volna vissza az ajtó, amikor észbe kaptam, és gyorsan Yuuri után siettem, aki már az ajtónk előtt várt, rám (vagyis inkább a kulcsra) várva.
-Remélem, szép szobát kaptunk!-mondtam izgatottan, miközben elfordítottam a kulcsot a zárban, majd óvatosan benyitottam.
"Kérlek, legyen franciaágy!"
Amint kinyílt teljesen az ajtó, sasszemekkel pásztáztam végig a szobánkon, az áhított bútor után kutatva, ám helyette csak két különálló ágyat láttam meg, amik ugyan csak pár tízcentire voltak egymástól, mégis csalódással töltöttek el.
Amíg én orrlógatva cövekeltem a bejáratnál, Yuuri csillogó szemekkel indult meg a szemben lévő, hatalmas ablakhoz, ahonnan meseszép kilátás tárult Barcelonára.
-Wooow!-hüledezett a fiú-Viktor, gyere ide, ezt neked is látnod kell!
Becsuktam magam mögött az ajtót, majd odasiettem Yuuri mellé, aki a takarítók munkáját semmibe véve rátenyerelt az ablakra, és úgy meredt a távolba.
-Hát nem gyönyörű?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Mhmmm-hümmögtem nem túl meggyőzően. Igazság szerint nem is a kilátásra figyeltem, hanem annál valami sokkal sokkal szebb dologra: Yuuri tükörképére az ablakon, aki valósággal ragyogó szemekkel vizslatta a kinti tájat. Mivel látszólag ügyet sem vetett rám, úgy döntöttem, továbbra is őt fogom figyelni a város helyett, és egy halvány mosollyal az arcomon gyönyörködtem tovább benne.
Az idillnek Yuuri halk ásítása vetett véget.
-Álmos vagyok...-suttogta inkább magának, mint nekem-Aludni fogok...-határozta el magát, és megindult az ágy felé.
-Most? Hiszen...-vetettem gyorsan egy pillantást az órámra-még csak negyed 5 van...
-Még a japán időhöz vagyok beállva...-nyöszörögte, majd rádőlt háttal az ágyra.
Visszafordultam az ablakhoz, és gondolataimban elmerülve nézegettem a főúton elhaladó kocsikat, és a járdán sétáló gyalogosokat. Egyszercsak kiszúrtam egy öreg hölgyet, aki az egyik zebrán totyogott át, maga mellett sétáltatva egy hatalmas barna uszkárt. Szinte azonnal felcsillant a szemem.
-Nézd, Yuuri! Az a kutya pont olyan, mint—!-fordultam a fiú felé izgatottan, ám hamar elhalkultam, amikor észrevettem, hogy elaludt.-...Makkachin...-fejeztem be suttogva a mondatomat, majd lassan elindultam Yuuri felé, és leültem az ágya szélére.-Egek, hogy lehet ilyen hamar elaludni...-nevettem fel halkan, miközben kisimítottam egy ébenfekete tincset a homlokából.-Mégcsak be se takaróztál, még a végén megfázol itt nekem...-dünnyögtem magamban, miközben kirángattam a fiú alól a takarót, és óvatosan ráterítettem.
Még egy jó ideig ott csücsültem némán, majd hirtelen ötlettől vezérelve odamentem az ajtóhoz, és elolvastam házirendet, valamint megvizsgáltam a hotel térképét.
"Van medence!"-lelkesedtem fel, amikor kiszúrtam a térkép kültéri részén egy nagy téglalapot "Pool" felirattal. Gyorsan odasiettem a bőröndömhöz, amibe szerencsére pakoltam el fürdőruhát, és azt kikapva bementem a fürdőbe átöltözni. Mikor kijöttem, még kezembe vettem egy törülközőt és egy köntöst, majd halkan kiosontam a szobából.
Szerencsére nem volt senki a medencénél, ezért kényelmesen szét tudtam pakolni azt a kevés holmimat 3 székre, majd odaálltam a víz szélére, és gondolkodás nélkül beleugrottam. Mivel egy onsen-hőmérsékletű medencére számítottam, a szinte jéghideg víztől kihagyott egy-két ütemet a szívem, de egy pár pillanatnyi sokkos állapot után rendbe is jöttem.
Felfeküdtem a vízre, és a már besötétedett ég csillagait kezdtem el nézni. Milyen érdekes, nem? Már lassan 28 éve, hogy ezalatt az ég alatt élek, mégse szántam rá sose egy percet se, hogy felnézzek, és megcsodáljam. Pedig milyen gyönyörű...főleg így, este fele.
28 év...
28 év, és mégis úgy érzem, hogy nem éltem igazán...
28 év, ahol szinte teljesen elhanyagoltam az élet két értelmét, a két "L" betűs szót...
Kár, hogy csak most jöttem rá, hogy ezen változtatni kell.
Mielőtt még túlságosan belelovagoltam volna magam ebbe a depresszív gondolatmenetbe, Chris mély, érdes hangját hallottam a jobb oldalamról:
-Gondoltam, hogy rajtam kívül csak egy orosz lesz olyan hibbant, hogy ilyen időben medencézni jöjjön-vigyorodott el, majd lerakta a magával hozott pezsgőspoharakat és üveget az egyik asztalra.
-Chris...-motyogtam meglepetten.
A svájci szívtipró azonban ügyet sem vetve rám folytatta monológját.
-Bár én őszintén szólva azt hittem, Yuri lesz itt, és nem te...Mit is keresel itt pontosan? Hol van Yuuri? Miért vagytok külön? Tudod, mit kéne most csinálnotok? Romantikus sétán kéne lennetek a városban! Már mindent elterveztem, miért rontod el...?-sóhajtotta drámaian, majd köpenyét levéve csatlakozott hozzám a vízbe.
-Alszik...-magyaráztam meg barátomnak a helyzetet egyszerűen.
-Ohh, értem...-bólogatott, majd hirtelen odafordult hozzám-Amúgy kíváncsi vagy, milyen programot terveztem nektek az elkövetkezendő pár napra?-kérdezte egy oktávval mélyebb hangon, majd megvonta párszor a szemöldökét.
-Um...-pislogtam hezitálva, majd összehúztam a szemem, és bizalmasan suttogtam Chrisnek-Mesélj...
