A történtektől bizsergő gyomorral figyeltem életem szerelmét, aki a csillogó jég közepén állva várt a zene felcsendülésére. A jól ismert zongoraszó pár pillanaton belül be is töltötte a teret, és a közöség, mint egy varázsütésre felhagyott az ujjongással, és izgatottan figyeltek a japán szépségre. A fiú a zene ütemére kezdett el mozogni, én pedig szerelmes mosollyal néztem minden mozdulatát.
"Szerintem újra beleszerettem"
Bár nem tudom, lehetséges-e ez, de én így érzem. Miközben tekintetem a korcsolyázó tanítványomon volt, agyam a parkolóban történteken kattogott.
"Azt kérte, maradjak mellette...nem? Ugye nem hallottam félre? Az egész olyan...hihetetlennek tűnik."
Őszintén szólva, nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez. Még talán soha senki sem mondott nekem hasonlókat. Nehéz lenne szavakba önteni, de most a boldogság egy új, számomra eddig ismeretlen formáját érzem.
"Yuurinek szüksége van rám..."
Elmélkedésemet pont annak tárgya szakította félbe. A fiú elrugaszkodott a jégről, és egy sikeres négyszeres, illetve dupla ugrás után kecsesen landolt újra. A közönség ujjongva tapsolt, én pedig a palánkra könyökölve néztem tanítványomat, akaratlanul is elmosolyogva. Mielőtt észbekaptam volna, a fiú egy hibátlan négyszeres Salchow-ot vitt véghez. A sikerét felfogva Yuuri arcán egy meglepett, felszabadult mosoly jelent meg. Én is elmosolyodtam, mivel ez a fajta ugrás köztudottan a fiú mumusa volt. Ez idáig. Miután a Yuuri megugrotta a tripla Rittbergert is, a zene lelassult, és ezzel a fiú mozdulatai is. Lágyan siklott végig a jégen, szemeit egy pillanatra lehunyva. Látszott rajta, hogy gondolatai máshol járnak...
"De vajon hol?"
"Remélem, nem talált ki valami őrültséget..."
Ekkor a fiú újra felgyorsult, és egy tripla Axelhez ugrott a levegőbe, ám érkezésnél remegő kezeit egy pillanatra letámasztotta a jégre. Mielőtt még lett volna időm keseregni, a fiú "kompenzálta" a pici hibáját egy sikeres tripla Flip-pel.
Ajkamat harapdálva néztem, ahogy Yuuri nekikészült a tripla Axel-Rittberger-tripla Salchow-kombinációra. Egy picit túlpörögte, amitől csalódottan hajtottam le a fejem, azonban hamar letöröltem magamról a savanyú kifejezést, mielőtt Yuuri még észrevette volna.
"Hinni fogok a győzelmedben!"
A fiú újabb tökéletesen kivitelezett ugráskombinációt csinált, amitől meglehetősen meglepődtem. Mármint jó értelemben. Szám elé kaptam a kezem, és elkerekedett szemekkel figyeltem a japán szépséget, aki épp a lépéssorozat felénél járt. Mivel a zene a végéhez közeledett, már előre elkezdtem számlálni Yuuri lehetséges pontszámát.
"Összesen kb ennyi pontja lesz...ha sikerül megugrania a négyszeres leszúrt Rittbergert..."
A fiú el is érkezett ahhoz a bizonyos ugráshoz, ám valami nem stimmelt. Mintha...nem is Rittbergert készülne ugrani...Gyanakvóan méregettem a mozdulatait, mert volt egy tippem, hogy mire akarja cserélni az eredetit...
"Várjunk...ez nem olyan, mint a-"
Ekkor ismételten a számhoz kaptam a kezem, és sokkoltan néztem a fiúra, aki már el is rugaszkodott a jégtől. Megpördült négyszer a levegőben, majd "földet ért". Igaz, elesett, de szinte azonnal fel is kelt, és mintha mi sem történt volna, folytatta programját.
Döbbenten álltam a palánk mögött, és pislogás nélkül meredtem növendékemre. Eleinte nem akartam elhinni, amit láttam, de a hangosbemondó minden kételyemtől megfosztva zengte be a nézőteret.
