Teltek, múltak a napok. Yurioval már egész szépen haladtam, sikerült tökéletesítenie az ugrásait, az előadásmódja is csodálatosan fejlődött, sőt, meg is találta az Agape-ját. Aki nem volt más, mint a nagyapja.
Yuurivel pedig...na igen, vele teljesen más volt a helyzet, ami rendkívül elnyugtalanított. Igaz, az ugrásait már úgy, ahogy sikerült elsajátítania, és a koreográfiával is szépen állt. Viszont az előadásmódja még mindig nem volt az igazi...még csak közel sem állt ahhoz. Őszintén szólva, sejtelmem sincs, mi lehet a baj...hiszen a banketten...szóval ott olyan jól ment neki ez a stílus...nem értem, most miért nem megy neki...
Yurioval már nem is gyakoroltam annyit. Az ő programja már tökéletes volt, és különben is, minden időmet és enegriámat mostmár Yuurire akartam fordítani. Szegénykét minden nap túldolgoztattam, de semmi. Nem találta meg az Eros-át, ami a kétségbeesés határára állított engem. Álmatlan éjszakáim voltak, az étvágyam is jelentősen csökkent. A nap kb. 24 órájában azon gondolkoztam, hogyan tudnék neki segíteni. Már-már az sem érdekelt, ha nem én leszek az Eros-a...csak találja már meg...anélkül nem fog tudni nyerni. Az pedig nem történhet meg.
Pár nappal állunk a verseny előtt. A fiúk már ki is választották a ruhájukat, amik még az enyémek voltak fiatal koromból. Yurio egy fehér, csillogó ruhát választott, ami szerintem remekül fog illeni hozzá.
Yuuri egy ébenfekete, testhez álló kosztümöt nézett ki magának, ami személyes véleményem szerint...hát...szóval eszméletlenül jól fog rajta állni. A ruha pont olyan csillogó fekete, mint Yuuri haja, ezért rendkívül szépen ki fogja emelni a fiú hófehér bőrét. Már alig várom, hogy láthassam rajta.
Most éppen itt ülünk az étkezőben, és vacsizunk. Amíg én és Yurio nagyban faltuk az ínycsiklandó katsudont, Yuurinek a diétája miatt muszáj volt beérnie pár falat brokkolival. Szegénykém a mai könyörtelen edzés miatt elcsigázottan lapult az asztalon, meredten bámulva maga elé. Kedvem lett volna megosztani vele az én katsudonomat, de tekintettel a hízékony alkatára inkább nem tettem.
Egyikőnk sem szólt semmit, csak ettünk...Yuuri kivételével persze. Már éppen kezdtem hozzászokni a csendhez, amikor a japán fiú hirtelen rácsapott az asztalra, majd felpattant.
-Megvan!!! Katsudon!!! Ez az én Eros-om!!!-kiáltotta csillogó szemekkel.
Normális esetben ki lettem volna akadva, amiért nem én vagyok az Eros-a, de annyira megörültem, hogy végre talált valamit, hogy eszembe sem jutott kiakadni.
-Wow oké, érdekes, de jópofa ötlet!-mondtam nevetve.
-Ez komoly?-dünnyögte Yurio gúnyosan.
Yuuri, miután leesett neki, mit mondott, elvörösödött, és kirohant az étkezőből. Meglepetten néztünk utána. Makkachin a nagy zajra felkelt a kora esti szúnyókálásából, és értetlenül pislogott Yuuri után. Pár másodperces "gondolkodás" után felpattant, és a fiú után futott farokcsóválva.
-Nézd, Viktor! Megcsal a kutyád!-pimaszkodott Yurio.
-Hjaj...mi ütött Yuuribe...?-sóhajtottam figyelmen kívül hagyva az iménti beszólást. Választ természetesen nem kaptam, így egy szó nélkül felkullogtam a szobámba.
Teltek-múltak a napok, és végre elérkeztünk a verseny napjához. Az elmúlt pár napban kb. 6 órát aludtam...összesen. Enyhén szólva nem vagyok eléggé kipihent. Elképzelésem sincs, mi tévő leszek, ha nem Yuuri nyer. Ugyan sikerült megtalálnia az Eros-át, de az előadása még így sem pont 100%-os...nem kell hozzá sok, de még azért nem az igazi. Yurioé ezzel ellentétben gyakorlatilag tökéletes, ami rettenetesen nyugtalanító.
