Másnap a szabad program bemutatására került sor. Mivel tegnap Yuuri a rövid programjával hatalmas fölénnyel lett első, nem is izgulok...
...annyira.
Velem ellentétben a japán fiú idegesen fürkészte versenytársait. Mielőtt még tudtam volna mondani neki bármiféle bátorítást is, a hangosbemondó jelezte, hogy megkezdődött a bemelegítés. Minami ennek hallatán csillogó szemekkel fordult felénk, vagyis inkább Yuuri felé, aki viszont közvetlenül mellettem állt. Yuuri, válaszra sem méltatva szegény fiút, elsétált, majd rálépett a jégre. Minami láthatólag összetört legbelül, és könnybelábadt szemmel követte őt.
Morcosan könyököltem rá a palánkra, és onnan néztem a "mogorva növendékem" bemelegítését. Amikor végzett, ugyanolyan unottan siklott kifelé, mint ahogy bement.
-Yuuri-szólítottam meg hidegen.
A fiú meg sem szólalt, csak felém fordult jelezve, hogy figyel.
-Mégis hogyan tudnád magadat motiválni, ha még másokat sem vagy képes? Tudod...-itt egy picit megálltam, és vacilláltam, hogy tényleg kimondjam-e vagy sem, de végül folytattam-csalódtam benned...
Azzal lecsaptam az élvédőit a palánkra, majd elmentem. Nem akartam megbántani, se pedig drámázni, csak...meg akarom neki valahogy tanítani, hogy attól még, hogy ideges, még nem szabad másokkal hidegen viselkednie, főleg nem, hogy ha a rajongóiról van szó.
Felültem a lelátóra, és onnan figyeltem tovább az eseményeket. Bevallom, egyszer-kétszer már elhatároztam, hogy visszamegyek Yuurihez, viszont szerencsére ellen tudtam állni a "kísértésnek".
A legelső versenyző Minami lett. A fiú hangos szurkolással kísérve odasiklott a pálya közepére, majd megállt. Már azt hittem, elindul a zene, amikor hirtelen Yuuri hangjára lettem figyelmes.
-Minami-kun, sok sikert!!!!-üvöltötte a fiú a palánk mellől. Először el sem hittem, hogy tényleg ő kiabált. Minami látlatólag majd' kicsattant az örömtől, én pedig egy elégedett mosollyal dőltem hátra a székben.
Minami fellépése után le is mentem vissza a palánk mellé, mivel már "megbocsájtottam" Yuurinek, azonban a fiú nem volt sehol.
"Biztos valami eldugott helyre ment felkészülni"
Mivel tudtam, hogy úgyis vissza fog jönni, nyugodt szívvel foglaltam helyet az egyik palánk melletti padon, és onnan figyeltem a következő két fiú előadását.
Már majdnem vége lett a fellépésnek, amikor végre a szemem sarkából megláttam Yuurit, amint jön felém.
-Na végre, hogy itt va-kezdtem bele, miközben feléfordultam, azonban ekkor megálltam.
Ugyanis. Yuuri. Eszméletlenül. Jól. Nézett. Ki.
Dióméretű szemekkel bámultam rá, mivel tulajdonképpen nem is tudtam megmondani, hogy mi változott meg rajta, ami ennyire tetszik. Talán a....kisugárzása. Most teljesen bátornak és "harcrakésznek" tűnik.
A fiú útközben megállt Minami mellett, és rácsapott a....hátára...? Optimista leszek, és nem fogom azt hinni, hogy máshova (vagyis lejjebb) ütött. (😏😏😏)
Ezután odajött hozzám, és egy szó nélkül levette melegítőfölsőjét, és így végre láthattam a ruháját, amit amúgy én terveztettem neki. Elvettem tőle a pulcsiját, miközben elégedetten mértem végig tanítványomat.
-Hmm tudtam, hogy jól fog állni rajtad! Igazán remekül festesz!-dícsérgettem a fiút.
Miközben a szememet "legeltettem" az elémtárulkozó látványon, megakadt a szemem egy apró részleten, ami nem is olyan fontos, viszont egy remek ötletem támadt tőle.
