Fogadás

ONE

• a kedves osztálytárs és a

meggondolatlan fogadás •

_____________________________________

Az ébresztőóra csörgésére ébredek, ami a madarak hangját utánozva csicsereg, és nem hagyja, hogy visszamerüljek az álmomba. Idegesítő ez az ébresztő, legszívesebben a földhöz vágnám a telefonom, hogy soha többet ne kelljen ezt a hangot hallanom. De jól tudom, hogy ha eltöröm a telefonom, akkor apa kiabál. Elhúzom a telefonon az ébresztőt, majd kikelek az ágyból. Álmosan elindulok, hogy neki kezdjek a szokásos teendőimnek, amit még fáradtan is képes vagyok megtenni annak érdekében, hogy jól nézzek ki. A szokásos tini teendők: fogmosás, hajfésülés és smink. Nem szoktam annyi sminket magamra felkenni, csak annyit, hogy nem látszódjon az arcomon lévő szeplő. Most, hogy ide költöztünk ezzel új életet is kezdhetünk. Rudyval sok mindenben egyformák vagyunk. A makacsságunk, a világos barna hajunk, a népszerűségünk és az álarcunk amit nap mint nap felveszünk. Ikreknek néznek minket, de ő egy évvel idősebb tőlem. Azért jó, hogy ott hagytam a régi sulim. Sok ellenséget szereztem ott, mivel népszerű voltam, és mindegyik fiút az ujjam köré csavartam. Volt két barátnőm, akik nem olyanok voltak, mint én. Kedvesek és jószívűek. Lucy és Madison mellettem álltak, még ha az ötleteim nem is voltak a legjobbak. De most új suliba fogunk járni, és már alig várom, hogy megismerjem az osztálytársaim. Irónia. Az előző iskolában mindneki utált, de nem alaptalanul. Úgy viselkedtem, hogy utáljanak. A gimis évek nem olyanok, mint a televízióban leadott szerelmes történetek. Erre hamar rá is jöttem, már a gimi első napján. Pedig én kis naiv annyira vártam. A tanárok cseppet sem kedvesek. A gimiben a szerelem talán az egyik legrosszabb dolog, persze mindig vannak kivételek. Az az érzés amikor vágysz valakire, de ő figyelembe se vesz, és a belső hang olyanokkal beszéli tele a fejed, hogy "józanul" nem is figyelnél az ilyesmire, de szerelmesen az ember mindent elhisz. Mintha egy pici manó beköltözne a fejbe, majd folyton hülyeségeket súg bele a fülbe. Amikor a felhők fölött van az ember, és nem is akar onnan lejönni senki kedvéért. Azok a fránya pillangók, amik a gyomorban repkednek, a bizsergés ami átjár amikor a kiszemelt megjelenik a folyosón. Nem lehet a szemébe nézni öt másodpercnél tovább, mert elönt a pír. Persze van akinek ez mind megtörténik, és ilyen érzés fogja el mindennap. De nem ebbe a csoportba tartoztam. Nem kellett feltünősködnöm a folyosón, hogy a fiúk észrevegyenek. Nem voltam könnyűvérű nőcske, aki mindenkinek odaadta magát. Sőt, nem is adtam magam senkinek. Nem voltak érzéseim, ahogy most sincs. Mindenki azt látta, hogy csinosan öltözök, és rögtön azt gondolták, hogy már minden hímnemű diák ágyában voltam. Londonban, ahol eddig éltünk, volt egy barátom, Shawn. Kedves, aranyos srác, teljesen az ellentétem. Ő volt a támaszom, de én csak barátként tudtam rá tekinteni, pedig egy évig jártunk.
Már az este elkészítettem az öltözékem, amit majd az első napon a suliba felhúzok, vagyis ma. Tegnap apával bementünk beiratkozni az új iskolámba. Már görcsölt az ajkam a sok mosolygástól. Mielőtt elindultunk apa csak azt mondta, hogy tudja, hogy nehéz a kamaszkor, én pedig nem vagyok egy átlagos lány, de legyek természetes az igazgatónő előtt, és a suliban is a többiekkel. Ha természetesen viselkedek akkor, abból nem sül ki semmi jó. Azokban a szerelmes történetekben van mindig egy gonosz személy, aki mindig piszkálja az ártatlan lányt. A szende szűz pedig beleszeret a suli legmenőbb fiújába. Szóval én ilyen lennék, a gonosz szereplő. Sokan mondták rám, hogy az arcom olyan ártatlan, de vigyázzanak velem, mert én vagyok az ördög. Leginkább jéghercegnőnek vagy jégcsapnak hívtak. Az elején még utáltam is ezeket a beceneveket, de amikor rájöttem, hogy igazuk van, mert ilyen vagyok, beletörődtem. Miért legyek kedves az olyan emberekkel, akik meg sem érdemlik? Ők is ott rúgnának belém, ahol csak tudnának, ha hagynám. Régen egy törékeny lány voltam, érzelmekkel és rengeteg álommal. Hittem, bíztam, átvertek és megváltoztam. Itt végig is érhetne a történetem, mivel a gonosz mindig a pokolba jut, és én elég rossz dolgokat tettem. A gonosz a mese végén mindig vesztes, és a jó elnyeri méltó jutalmát. De mi van ha a gonosz okkal ilyen, és nem is akar így élni? Csak az élet úgy hozta, hogy a karakter jellemet kell cseréljen a túléléshez.
Az órára pillantok, ami még a dobozok tetején van, és azonnal elkezdek öltözni, mert ha nem kezdek el készülődni akkor biztosan elkések már az első nap. Elveszem a dobozról a ruhám, majd levetem a pizsamám. Az ágyra dobom, majd felhúzom a ruhát. Csak egy sárga alapon, fekete és fehér vízszintes csíkos ruha. A hajam kiengedve hagyom, legutoljára pedig fújok magamra parfümöt. Belesüllyesztem a táskámba a telefonom, a tolltartóm és füzetem, majd leballagok a konyhába. Anya épp rántottát csinál, a rádióból halkan szól a zene, ő pedig dúdolgatja.
-Szia anya-mosolyodok.
Rám néz, elmosolyodik, majd feljebb tolja orrán a nagy keretes szemüvegét, másik kezével pedig a rántottát kavargatja. Gyönyörű barna haja lófarokba van kötve, de pár tincs a szemébe lóg. Ahhoz képest, hogy most töltötte be a negyvenet, még mindig úgy néz ki, mintha csak harminckettő lenne. Sötét barna, szinte fekete szemeit bátyám örökölte, nekem csak pár árnyalattal világosabb pont, mint apáé.
-Szia kincsem-mondja.
Az asztalra teszi a reggelit, majd nyom egy puszit az arcomra. Végigmér, és elismerően bólogat. Leülök a helyemre, majd belekortyolok a narancslevembe. Anya előttem ül, arcáról le sem lehet vakarni a mosolyt. Anya azt hitte, hogy Londonban mindenkivel jóban voltam, és mindenki kedvelt. Úgy tudja, hogy egy jólelkű lány vagyok, és egy rossz szavam sincs. Itthon rendesen viselkedek, nem káromkodok, jó jegyeket hozok haza. Amikor egy éve összeverekedtem egy lánnyal, és behívták anyát, el sem akarta hinni. Nevetett, hogy biztosan összekevernek valakivel, mert én a légynek se tudnék ártani.
-Az én lányom tisztességes, okos és tiszta lelkű. Nem állna össze verekedni egy lánnyal. Tudom, hogy az én lányom ilyenre nem lenne képes-visszhangzik anya hangja a fülemben.
Megtettem, és nem bántam meg. A lány provokált olyasmivel, ami fájó dolog az életemben. Lehet Torontonem lesz olyan, mint London. Remélem.
-Várod már, hogy megismerd a többieket?-kérdi-Biztos kedvesek lesznek, és segítenek neked, tudják, hogy új vagy.
-Biztosan azok lesznek-mondom halkan.
-Rudy már elment, pedig mondtam neki, hogy várjon meg téged is, de tudod milyen-mondja anya sóhajtva.
-Csak menjen, tudom, hogy hol a suli-mondom, majd felállok.
-Nem is reggeliztél-mondja anya fejcsóválva.
-Nem vagyok éhes-mondom, majd az előszobába megyek ahol felhúzom a fehér cipőm.
-Húzd fel a kabátot is-mondja anya.
Leveszem az akasztóról a farmer dzsekim, majd felhúzom. Anya a kezembe adja táskám, de én csak lazán a vállamra dobom.
-Hányas terem is az osztályom?-nézek anyára.
-A harmincötös-mondja, én pedig hálálkodva nézek rá, majd nyomok az arcára egy puszit.
Elveszem a kocsi kulcsot a szekrényről, majd kinyitom a bejárati ajtót.
-Suli után gyere haza, hogy kipakolj a szobádból lévő sok dobozból, és ki kell válasszuk, hogy milyen színű legyen-mondja.
-Rendben-mondom, majd kimegyek a házból.
Nem tudom kivel lógnék suli után, így az első napomon. Anya még mindig azzal van, hogy ma mindenki körbe ugrál, hogy megismerjen. A felhajtón a fekete autóm áll, amit még anyáéktól kaptam a nyáron. Beszállok, a táskám pedig az anyósülésre teszem.
-Nem lesz olyan vészes, Hazel-mondom ki hangosan, majd fel kuncogok, hogy már magammal beszélgetek. Beindítom a motort, majd kihajtok a feljáróról az útra, és elindulok. Azért egy kicsit ideges vagyok. Mégiscsak új suli, új emberekkel. Rudy már biztosan beilleszkedett, és van egy csomó haverja. A fiúknak miért könnyebb a dolga? Rudyval régen sokkal közelebb álltunk egymáshoz, és mindent megbeszéltünk egymással, de a gimi megváltoztatta őt, és akkor nekem is nehéz időszakom volt.
Amikor behajtok a suli parkolójába, szinte minden szempár a kocsimon állapodik meg. Mivel sötétített az ablak üveg, így még nem láthatnak. Nagyobb lesz a hatás. Belenézek a tükörbe, és elégedetten látom, hogy az arcom érzelemmentes. Álarc fent, akkor neki is kezdhetek a túléléshez. Vállamra teszem a táskám, majd várok egy kicsit, és utána kiszállok a kocsiból. Megcsap a reggeli friss szellő, ami jól esik bőrömnek.