Fogadás

FORTY TWO

|Richmond Hill-i örömök és bánatok|

A bejárati ajtó becsapódása ébreszt fel álmomból. Nagy nehezen felülök, de egy kar még mindig engem fog. Oldalra pillantok, és elmosolyodok, amint meglátom a mellettem békésen alvó Zayt. Eszembe jut a tegnap este, és még mindig nem tudom elhinni, hogy ez tényleg velem történt meg. Pár hajtincs a szemébe lóg, ajka egy kicsit el van nyílva. Annyira aranyos. Lába bele van gabalyodva az enyémbe, kezét eddig hasamon pihenteti. Felállok, majd magamra kapom a köntösöm, még egy pillantást vetek az ágyamban alvó fiúra, majd lemegyek a földszintre.
Anya a reggeli újságot olvassa, egy bögre kávéval az ebédlőasztalnál ülve.
-Jó reggelt-mondom vidáman.
-Jó reggelt, kicsim-mondja, majd felnéz rám-Most értem haza, nem tudtam reggelit csinálni. Sajnálom.
-Semmi baj-mondom mosolyogva.
-Reggel nem szoktál ilyen vidám lenni-mondja anya gyanakvóan.
-Egy kávé után még jobban leszek-mondom, majd a kávéfőzőhöz lépek, és öntök a bögrémbe. Amikor belekortyolok azonnal ki is köpöm a mosogatóba. Leégette a nyelvem a forró kávé.
-Kávét alap, hogy főztem-mondja vállat vonva.
-Beszéltem apával az este-mondom, mire anya visszaköpi a bögrébe a kávét.
-Tessék?-kérdi.
-Felhívtam apát, és a jövő héten találkozok vele-mondom boldogan.
-Miről beszéltetek?-kérdi.
-Nem kellett volna szólnod neki, hogy nem Dave a suliban van-mondom, majd belekortyolok a kávémba.
Neki dőlök a pultnak, miközben figyelem anya arcát. Egyszerre ideges és aggódik.
-Még mindig azt hiszed, hogy elhiszem neked, hogy ő nem az a Dave-mondja.
-Nem apa a hibás azért, hogy Dave megcsalt-mondom.
-Tudom-mondja halkan.
-Dave egy féreg, de ezt te is tudod-mondom-Folyamatosan megcsalt csak azon az estén döbbentem rá, hogy rossz emberrel jártam.
-Még mindig nem érdekel, hogy az iskoládban tanít?-kérdi.
-Nem. Beszéltem vele, és nem fogjuk egymás útját keresztezni-mondom.
-Jó reggelt-hallom meg mély, rekedtes reggeli hangját Zaynek.
Oldalra fordítom a fejem, és megnyugodva látom, hogy felöltözött.
-Ugye a kanapén aludt, ruhában?-kérdi anya.
-Mint mindig-mondja Zay.
-Ma mész suliba-mondja anya, miközben feláll-Az igazolásod a cipős szekrényen.
-Menned kell dolgozni?-kérdem.
-A főnököm egy...-mondja, de nem fejezi be mert nem szokott csúnyán beszélni-De igen, be kell mennem dolgozni. Vagcsorára itthon vagyok. Pestos csirke lesz. Téged is várjalak Isaiah?
-Nem tudom. Délután találkozóm lesz-mondja, mire lassan ránézek.
Lesz időm megkérdezni, hogy még is milyen találkozóról van szó. Mint egy féltékenykedő feleség úgy érzem magam.
-Most mennem kell-mondja, majd nyom egy puszit az arcomra-Rudy is elment a suliba.
Amikor anya elhagyja a házat, az órára pillantok, ami fél nyolcat mutat.
-Felötözök-mondom, majd felmegyek az emeletre.
A ruhásszekrényemhez lépek, majd pár perces keresgélés után kiveszem a szürke ruhám. Jól akarok kinézni.
Felhúzom a ruhát egy fekete harisnyával, és egy barna térdig érő csizmával. A tükörbe nézve megelégedek a kinézetemmel. A hajam kiengedve hagyom. Zay egyszer megjegyezte, hogy szerinte jól áll ha ki van engedve a hajam. Elveszem a táskám a kanapéról, majd bemegyek a fürdőbe, hogy megmossam a fogam, és az arcom. Elég fordított a reggeli szokásom. Amikor végzek vele, lemegyek a földszintre.
-Zay-mondom, mert nem találom a konyhában.
Ekkor hátulról magához húz, miközben halkan kuncog.
-Megijesztettél-mondom, miközben felé fordulok.
-Nem állt szándékomban-mondja mosolyogva-Azt hittem ezt szeretik a lányok.
-Igen, de ha tudják, hogy mit csinálsz. Így hirtelen nem romantikus-mondom, majd mellkasára csúsztatom a kezem.
-Ma mindenki megtudja, hogy csak is az enyém vagy-mondja boldogan.
-Szerintem várnunk kellene-mondom.
-Még is mire?-kérdi, miközben csípőmre csúsztatja hatalmas kezét.
-Csak pár napot-mondom, miközben göndör fürtjeivel játszadozok.
-Azt gondolod nem örülnének nekünk?-kérdi-Leszarom, hogy mit gondolnak.
-De ez nem változtat azon, amit érzek, de szeretnék egy kicsit várni, amíg megtudják-mondom.
-Rendben-mondja.
Megcsókol, én pedig azonnal viszonzom. Olyan, mint a tegnapi első csókunk. Felkap a karjába, majd letesz a cipős szekrényre. A lábam közé áll, hogy még közelebb legyen hozzám. Keze derekamon pihen, a másikkal pedig arcom fogja. Meghúzza az alsó ajkam játékosan, majd lassan elhúzódik tőlem. Csodás.
-Nem csókolhatlak meg a suliban-mondja.
-Eddig sem csókolóztunk, és barátok voltunk-mondom, miközben lemászok a szekrényről.
-De mostmár megcsókolhatlak. Akkor amikor akarlak-mondja.
-Csak viselkedj úgy, ahogy eddig-mondom, miközben felhúzom a barna kabátom.
-Mindenki téged fog nézni, mert csinosan öltöztél-mondja, majd felhúzza a bakancsát.
A tükörbe nézve beletúrok hajamba, hogy a kósza tincseket a helyükre simítsam. Elveszem az igazolásom a szekrényről, majd a zsebembe csúsztatom.
A táskám a hátamra dobom, majd a fiúra nézek.
-Mehetünk?-kérdem.
-Lóghatunk a suliból-mondja.
-Muszáj mennünk-mondom.