Fogadás

TWO

• a csoportmunka és a

                    szoknyabolond fiúk •

      _________________________________

Másnap reggel elég nyúzottan ébredek fel. Megdörzsölöm a karom a kezemmel. Az ősz közeledtével kissé lehűlt a hőmérséklet, amit annyira nem is bánok. Az agyamban több száz gondolat cikázik. Többek közt az is, hogy tegnap Shawnnal nem beszéltünk. Írt, hogy beszélni akar velem, de utána nem hívott. Talán jobb is. Könnyebb lesz így. Remélem nem is fog soha többet írni. Lépjünk túl ezen, volt, ami volt, de most a jelenben vagyunk, és a mának kell élni, nem pedig a múltnak. Annyi fiú van a suliban, az egyik csak elfelejteti velem Shawnt.
Hirtelen felülök az ágyon, a tekintetem körülhordozom a szobában. Az új környezet még bele sem ivódott az agyamba. Nagyon nem szeretnék itt lenni. A telefonomért nyúlok, hogy megnézzem mennyi az idő, és a családom többi tagja már biztos felébredt. Sosem kiabáltam velük, de tegnap meg is lett az első alkalom. Az este a suliról kérdeztek, de én nem akartam róla beszélni. Itthon egy angyal vagyok, a suliban meg egy neveletlen lány, akivel egy szülő nem nagyon dicsekszik. A sors ezt teszi az emberekkel. Arról, ami kilencedikben történt velem, csak én tudok, meg az a féreg. Azóta sem láttam azt a rohadékot, akibe olyan nagyon szerelmes voltam. Most jelen pillanatban inkább a pokolba kívánnám. Tönkre tett, és remélem soha nem látom többet. Már attól kiráz a hideg, ha meghallom a nevét. David.
Nagy nehezen ráveszem magam, hogy kiszálljak az ágyból. Felkötöm kócos hajam, ami reggelente nem a legszebb látvány. Lebattyogok a lépcsőn, onnan egyenesen a konyhába. Anya dúdolva csinálja a reggelim. Nekem külön kell reggelit csinálni, mivel nem szeretem a rántottát. Épp a palacsintát fordítja meg amikor halkan köszönök neki.
-Jó reggelt drágám-mondja anya, majd egy pillanatra rám néz.
-Neked is anya-mondom, miközben halványan elmosolyodok.
Az asztalra teszi a palacsintám, majd megfordul, és elveszi a nutellát a pultról. Epret is vesz ki a fridzsiderből, majd végig néz az asztalon, hogy minden ki tett e. Két kávé gőzölög az asztalon, apa újságja, amit nemrég hozott az egyik gyerek, Rudy narancsleve és melegszendvicse. Anya szokásához híven ma is valami salátát csinált magának. Apa is lejön a lépcsőn, majd nyom egy puszit fejem búbjára. Leül a helyére, miközben mosolyogva néz anyára. Néha csak elnézem őket, hogy milyen boldogok. Sosem veszekednek, mint mások. Anya egy puszit nyom apa arcára, és ő is asztalhoz ül. Rudy is levánszorog, és asztalhoz ül. Olyan csend van ma reggel. Mi van ma mindenkivel? Elkezdek enni, miközben az órámra pillantok, ami hét óra tizet mutat.
-Kicsim...-szólal meg anya.
-Sajnálom a tegnapit, csak... én...-mondom.
-Tudod, hogy bármi van, mi itt vagyunk-mondja anya, és az asztalon pihenő kezemre teszi a kezét.
-Tudom-mondom halkan.
Amit nem tudnak az nem fáj. Nem igaz? Gyorsan megeszem az egyik palacsintát, és utána felállok. Akkoriban elég volt az is, hogy Rudy rossz társaságba keveredett, és amiatt is teljesen ki voltak borulva.
-Annyit eszel, mint egy veréb-sóhajt anya.
-Ez nekem bőven elég volt-mondom, miközben felsietek a szobámba.
Kiveszem a ruhát a szekrényből, amit ma felveszek. Besétálok a fürdőbe, megmosom a fogam, majd felhúzom a kiválasztott ruhát, és kimegyek a szobámba.
A sminkes asztalhoz ülök, és elkezdek sminkelni. Leheletnyi púdert teszek fel arcomra, ami eltakarja az apróbb bőrhibákat. Szerencsémre a kamaszkor nem fogott ki rajtam. Megrajzolom a tusvonalat, miután befejezem még kifestem a szempillám. Végül még egy nude színű rúzs, és kész is vagyok. Beparfümözöm magam, majd felállok. Elégedetten nézek tükörbe. Táskámba beteszem a telefonom, meg a az irodalom füzetem. Kifésülöm barna hajam, de kiengedve hagyom. Vállamra teszem a táskát, legutoljára pedig felhúzom a fehér cipőm. Lemegyek a földszintre, ahol épp Rudy húzza fel a cipőjét. Elveszem a kocsi kulcsot, majd elviharzok mellette, hisz biztosan maga megy suliba. Kihajtom kocsim a garázsból, és meg sem várva bátyám, elindulok. Felteszem napszemüvegem, ahogy a sulihoz érek. Álarc fent, mint minden nap. A rádióban épp Shawn Mendestől a Stitches szól. Felhangosítom, miközben beparkolok a az egyik szabad helyen. Kiszállok a kocsimból, majd kiveszem a táskám. A súgdalózások ismét egyre hangosabbak, de nem törődve ezzel zárom be a kocsit, és úgy ahogy tegnap is, felszegett állal elindulok be a suli épületébe. Megint mindenki megbámul, de én ügyet sem vetve rájuk bemegyek. Egyenesen a szekrényhez megyek, hogy kivegyem a könyveim. Kizárom, majd az órarendemre pillantok, amikor valaki megböki a hátam. Ijedten fordulok meg, és a raszta hajú sráccal találom szembe magam. Egy ezer wattos mosolyt villant, majd felszedi a könyveim a földről.
-Máskor ne lopakodj így mögém-mondom.
-Rendben-adja a kezembe könyveim-Anyám tudod, hogy megkért, hogy segítsek neked-mondja.
-Tessék?-kérdem.
-Az igazgató az anyám-kuncog fel.
-Azta-mondom.
-Gyere mert mindjárt becsengetnek. Irodalmunk lesz-mondja, majd rábök az órarendemre.
Kiveszem a könyvem, majd bezárom a szekrényt. Elindulok Seb után, amikor belépünk az osztályba mindenki ránk néz. Leülök a helyemre, a tanár pedig rögtön bejön. Tekintetével engem keres, de azonnal meg is talál. Leül a helyére, majd az asztalra teszi a táskáját.
-Hazel-mondja a tanár-Hozd ki a beszámolót. Kész lett?
Kiveszem a táskámból a füzetet, majd felállok. Odaviszem az asztalára, de azért kicsit ideges vagyok. Lehet nem írtam meg olyan jól, mert nem is volt időm. A dobozokból a kipakolás nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy azt én gondoltam. Amikor anya rám szólt, hogy ha nem férnek be a szekrénybe a ruháim, akkor az olyanokat amiket alig húzok fel, hagyjam a dobozba, és elviszi a rászoruló gyerekeknek. Elment a kedvem a pakolástól, de még a beszámoló írásától is. A mögöttem ülő fiúra, Isaiahra nézek, aki olyan fapofával ül, hogy rossz nézni. Leülök, majd a vállam felett hátra pillantok. Adam rám néz, miközben elmosolyodik.
-Mindenki foglalja el magát addig míg Hazel beszámolóját átnézem-mondja a tanár.