Last Game? |HU| 18+

-10-

Újra elkapta a csuklóm, mire már remegetem félelmemben és sírásom is bömböléssé alakult...
-Kéhérlehek...Neh...-sírtam egyre erősebben.
-Sophie! Most fejezd be a bőgést, mert ha valaki meghallja olyan büntetést kapsz, hogy azt örökre megemlegeted! Megértetted kicsilány? -suttogta ilyesztően nyugodt hangon.
-Igggen Apuci...- szipogtam hallkan.

Kényelembe helyezte magát, majd maga elé rántott.
-Mondd el szépen Apucinak, hogy jó kislány voltál-e mostanában?- vett számon.
-N...hem- szipogtam, de mikor láttam rajta, hogy ezzel a válasszal nem elégszik meg, hamar még hozzátettem.- Nehem Apuci...Rossz kislány voltam.-mondtam bűnbánó hangon.
-És a rossz kislányok mit kapnak? Hm?-fürkészett hatalmas, fekete íriszeivel.
-Büntetést?-néztem rá.
-Igen Sophie. Büntetést. És mond el szépen Apucinak. Megérdemled most ezt a büntetést?- hangsúlyozta.
-Igen Apuci...Mmmegérdemlem a büntetést...- néztem a lábam.
-Nézz a szemembe.-suttogta halkan, mégis ijesztő hangnemben. Rákaptam a tekintetem. Végignézett rajtam, ami miatt minden porcikámban megremegtem, és egy vonallá préselte ajkait. Szemével már rég levetkőztetett.
-Térdelj le. Most!- mondta komolyan. - És ne. Ne merj ellenkezni. Csak csináld. Hidd el kicsilány. Apuci nem először csinálja ezt. És rosszabb ha ellenkezel.

Megkérdőjelezni se mertem mi fog most történni...Sóhajtottam egy nagyot, majd lassan elkezdtem térdre ereszkedni.

-Hajolj rá a combomra.-utasított, mire gondolkodás nélkül ráhajoltam. Ki tudja mit tenne velem, ha nem engedelmeskednék a beteges játékának...
Lassan ráhajoltam, mire ő a combomat kezdte el simogatni, majd lassan, mégis magabiztosan benyúlt szoknyám alá, és folytatva lassú mozdulatait, húzta le a bugyit rólam, végig súrolva a lábam minden pontját. Lassan felhajtotta azt, így láthatóvá vált fedetlen fenekem előtte. Szótlanul tűrtem mozdulatait, nyüszíteni akartam volna.
-Nagyon rossz kislány voltál. Kurvára feldühítetted Apucit, ráadásul még más pasival is voltál. Megszegted a szabályaimat. Ezért most el kell verjem a szép...kerek...feneked.-suttogta az utolsó pár szót a fülembe, majd mikor újra elkezdte a fenekem simogatását, hallkan sírni kezdtem.

Ekkor hirtelen rácsapott, mire egy kicsit megugrottam és még nyikkantam is egy aprót...
-Számold Apucinak kislány.-dörmögte szokatlanul a mély, rekedt hangján.
-E...egy.-dadogtam.
Majd ezt a mozdulatát újra és újra megismételte, és minden csapása után hallkan mormoltam a hozzátartozó számot.

A tizedik után ajkait éreztem meg a fenekemen majd, hogy apró puszikkal borítja be azt, majd gyengéden felöltöztetett. Szipogtam még mikor talpamra állított, majd hirtelen újra ölébe húzott, hogy lábain foglaljak helyet. Lenyugodott. Mozdulatai lomhák, lassúak lettek.

A fenekem kimondhatatlanul fájt, de nem volt időm felszisszeni sem, mert rögtön ajkaimra tapadt. Olyan érzelmesen csókolt, hogy egy pillanat erejéig elfelejtettem minden bajom, azt hogy ki ő és mohón visszacsókoltam az ő puha és selymes ajkait. Pár perc után, lassan elváltam tőle, és íriszeire pillantottam. Azok újra smaragd zöld színben pompázva vizsgálták a könnyáztatta arcom.

-Sajnálom Babygirl, hogyha nagyon fájt... De remélem megtanultad egy időre a leckét.- simogatta végig jobb kezével az arcom. Talán tényleg csak megnevelni akar...
-Én sajnálom Apuci, ha rossz voltam.-szégyelltem el magam.
-Remélem Sophie, hogy a jövőben jobban megnyílsz előttem.- mosolyodott el. Szép mosolya van...
-Próbálkozni fogok Apuci, megígérem.- suttogtam, majd ásítottam egy aprót.
-Csak nyugodtan, ahogy mondtam, nem harapok. Na de gyere Hercegnő, ideje aludni.-húzott magára, majd kettőnkre terítette a nagy, babarózsaszínű takarómat.  
-Jó éjt Apuci.- mondtam majd hirtelen ötlettől vezérelve megpusziltam arcát, mire ő egy kis, mégis férfias kuncogással reagált.

-Neked is, kicsilány.

All the love~A