Last Game? |HU| 18+

-9-

-SOPHIE! MEGJÖTT WILL! -kiáltott fel az emeletre Ash...

-Rendben, jövök le!- válaszoltam vissza, és már szaladtam is le a lépcsőn.

A szokásomhoz híven, az utolsó lépcsőfokban megbotolva egyenesen Will karjaiba zuhantam.

-Hát szia te Szerencsétlen!- kuncogott rajtam Will a hajamba puszilva.
-Szia Herceg!- röhögtem.
-Na gerlécskéim, elég legyen, irány be enni, mert a pizza csak melegen olyan finom!- tolt be minket a nappaliba Ash, ahol már meg volt teritve a kis asztal rajta a pizzákkal és a ketchuppal. Ash kitett magáért. Pizzáért mondjuk mindent. Mmmmmm...

Amíg elfogyasztottuk a három doboz pizzát -ami amúgy Hawaii ízesítésű volt- Willy valami bugyuta romantikus vígjátékot kapcsolt be nekünk a tévében. Tök vagány volt, viszont a végére Ashy majdnem megfulladt, úgy kacagott az egyik részen. Will haja tiszta ananász lett és én meg már sírtam a röhögéstől, persze a földön elterülve.

Így telt el a délután, ennek a két idiótának a társaságában, akiket annyira nagyon szeretek. Ilyenkor gondolkodok csak igazán el, hogy mennyire szerencsés is vagyok azokkal az emberekkel szemben akiknek millió ismerősük van. Nekem van két igazi barátom akikre minden áron számíthatok, és nekem ez az igazi érték.

Amiután már jóllaktunk Willy feljött a szobámba és megszenvedtünk rendesen a házikkal, főleg a matekkel. Abból sosem voltam jó. De nem is érdekelt különösebben. Úgyhogy volt oka a tanárnőnek utálni engem. Két kínkeserves óra után végeztünk mindennel és mivel már elmúlt 7 óra Will haza kellett menjen. Kikisértem a kapu elé és ezt követően elmentem lefürdeni.

9 órára már megmosakodva, hajat mosva, és a rózsaszín rövid pizsamámba topogtam le a konyhába, valami harapnivalót keresve. Ashynak is csináltam egy meleg szendvicset és a kész ételekkel ballagtam be a bátyuskám birodalmába. Az ételek elfogyasztása után, amilyen gyorsan csak tudtam elmostam a piszkos edényeket és sprinteltem is fel a szobámba.

Alig vártam hogy bebújjak a jó meleg, pihe-puha, babarózsaszín színű takaróm alá... Pár perc után már ott feküdtem és egy nagy sóhajtással kapcsoltam le a kis éjjeli lámpámat. De néhány perc után egy halk kopogást hallottam az ablaküvegen. Nem nagyon foglalkoztam vele, de pár perc után mikor már a kopogások zaja egyre jobban erősödött, duzzogva keltem ki az ágyamból, és állat módjára téptem szét a függönyt, amely a teraszra vezető ajtót takarta. Ahogy felnéztem megláttam az ablak előtt őt aki már már idegesen méregetett engem, hogy mikor engedem már be. Eszembe se jutott mióta délután írt üzenetet, hogy megígérte, hogy este jön... A kezdeti sokkból felébredve tártam ki előtte az ajtót.

-Szia Baba.- jött be a teraszom ajtaján majd csukta be azt.
-Hello...- hajtottam le a fejem.
- Mit mondtál?- vett kérdőre.
-Sszia Apuci.- kezdtem el enyhén dadogni.
-Úgy kell azt. Most pedig gyere. - húzott az ágyamhoz majd úgy ahogy volt leült rá engem meg magára húzott. - Kicsi Sophie. Miért vagy ilyen szófogadatlan? Hm? Nem szólítasz úgy ahogy kéne, hazudsz nekem, szemtelen vagy velem és nem is tartod be az igazán egyszerű szabályaim. Így kell ezt csinálni?- fújta bele a tekintetét az én barna íriszeimbe.
-Nnnem Apuci.-sóhajtottam, viszont ekkor egy hatalmas magabiztossági roham kapott el...- De most én kéne kérdezzek. Milyen alapon jössz csak úgy ide? Zaklatni engem? És még el is várod, hogy tartsam be a gyerekes szabályaidat. Azt várhatod, mert én nem vagyok egy tárgy, akit csak kedvedre rázogathatsz, mert nem fogom hagyni magam! Ki fogok állni magamért! Egyik napról a másikra azt akarod, hogy teljesítsem minden kérésedet?! Énis egy ember vagyok és nem vagy te nekem senkim, hogy megmond, hogy én mikor és mit csináljak!!!! -ordítottam magamból kikelve.

Viszont ekkor felnéztem rá...A máskor smaragd színű szemei feketén csillogtak, nyakán és kezén is erek dudorodtak ki ami gondolom nála az idegesség jele... Ennyire mérgesnek még eddig nem láttam... De a legrosszabb, hogy ez most miattam van... Gratulálok Sophie evvel most ástad meg magadnak a sírod! Kellett én ezeket kimondjam hangosan is. Miért nem tudom befogni a számat...

-Nocsak, nocsak. Milyen kis szókimondó lettél hirtelen. Te egy kiskorú vagy, és nem tartod tiszteletben, hogy itt igenis én vagyok a felnőtt, és hogy te ilyen hangnembe nem beszélhetsz velem többet! És nem, nem vagy tárgy, de még azzá tehetlek, ha ennyire ellenkezel ellenem és a szabályaim ellen. Fogd fel Sophie, hogy én már nem vagyok kezdő. Nem először kell megneveljek ilyen kis taknyos kamaszt mint te. De veled még kedvesen is bántam ahhoz képest, hogy mit érdemelnél. És, hogy nem fogod betartani a szabályaim? BADARSÁG. Majd meglátjuk pár hét múlva... Ja és, hogy mi van azzal a résszel, hogy én nem vagyok neked senkid? Mostmár hivatalosan is én vagyok az Apucid, aki most keményen megadja azt, ami ezért  az egész kirohanásodért jár, az ő kis szófogadatlan Babájának. Készülj fel, mert igazából még csak most fog kezdődni a büntid. És még valami...Remélem bírod a fájdalmat Baba.- suttogta hallkan de annál kegyetlenebb hangon a fülembe amire én már hangosan zokogtam erős szorítása közt...

All the love~A