Last Game? |HU| 18+

-11-

Reggel arra ébredtem, hogy Apuci halkan simogatja a hajam, és a homlokomat puszilgatja gyengéden.

-Jó reggelt kislány.- fogta meg államat, majd maga felé fordítva reggeli köszöntésemet egy forró csókkal fejezte be.

-Jó reggelt Apuci.- váltam el ajkaitól és az ingét kezdtem el birizgálni.

Erre a mozdulatsoromra nem szólt semmit. Pár perc után egy halkat nyögött a fülembe, ami miatt annyira meglepődtem, hogy kezemet is elhúztam ingétől. Viszont ő gyengéden megfogta azt, amivel eddig a mellkasán lévő inggel foglalatoskodtam, és visszavezette a kigombolt fehér anyaghoz.

-Csináld még Baba...Olyan jól esik.- nyöszörgött.

Felbátródtam a pillanatnyi gyengeségén, és arrébb toltam ingét majd a mellkasán lévő tetoválásokat kezdtem körberajzolni körmömmel. Szíve dobogása megnyugtatott, és biztonságban érezhettem magam mellette. Furcsa érzés volt, hiszen még sosem volt barátom. Sohasem éreztem hasonlót. Pár perc után abbahagytam eddigi foglalatosságomat, majd felültem.

Apuci felé fordulva lassan megkérdeztem:
-Apuci? Te ugye mindig itt leszel velem?- piszkáltam a körmöm.

-Persze Kislány. Apuci mindig itt lesz. Mindig vigyázni fog az ő kicsi hercegnőjére.

-És...- szeretni fogsz? Gondoltam magamba, de mivel túl szégyenlős vagyok, nem mertem feltenni neki igazából is.

-Én most is szeretlek. Első pillanattól szerettelek. És szeretni is foglak.- mosolygott, bár jól estek szavai, mégis  ledöbbentem. Ezek szerint tényleg hangosan kimondtam volna?- Igen Baba. Kimondtad hangosan.- mosolygott kajánul.-Na és te hogy vagy evvel?- emelte fel a szemöldökét.

-M...mármint, hogy én hogy érzek irántad?- döbbentem le, mára már sokadjára.

-Igen kislány.- puszita meg a homlokom.

Ölében ülve elgondolkoztam... Vajon én hogy érzek iránta? Az biztos, hogy nem közömbös számomra. Na de akkor, ez lenne a szerelem? Hogy minden pillanatban vágyok az érintésére, és mihelyst elmegy, máris hiányzik? Ez a normális? Erről szól?

-Baba, nem muszáj most válaszolnod, sőt. Légy biztos az érzéseidben. Gondold komolyan. Ne hamarkodj el semmit. Én tudok várni. Nem örökké, de most még tudok várni. -simogatta az arcom.

-Köszönöm Apuci,  hogy itt vagy nekem.- mosolyodtam el szomorúan, és nyakába rejtettem arcom.

Annyira bizonytalan vagyok. Annyira...Nem tudom, hogy hogyan lehet mellettem egy ilyen ember, mint Apuci. Egy ennyire...tökéletes személy...Biztos, hogy itt fog hagyni. Nem lesz ez hosszú életű... Ő jobbat érdemel nálam... Bizonytalankodásom közbe, észre se vettem, hogy lassan el kezdtek folyni a könnyeim, és szipogásom is elindult.

-Kislány...Mi a baj? Apuci meghallgat. Nekem elmondhatod. -fürkészte barna íriszeimet. 

-Csak...Tudom hogy nem vagyok neked elég jó. Te jobbat érdemelsz nálam.- szipogtam.

-Baba, nézz rám.- fogta meg szokásosan az államat két keze között.- Te vagy Apuci szeme fénye. Apucinak nem kell semmi más, csakis az ő hercegnője akit Sophienak hívnak. Sophie egy nagyon szép lány. Egy barna hajú, barna szemű, és csodás alakú lány. Kinek kell ennél több, mikor ő egy imádnivaló lány? Nekem nem. Nekem csakis te kellesz.- suttogta, majd megcsókolt.

Nyelve bejutásért könyörgött, amit egyből megadtam neki. Közelebb húzott magához, mire én önkéntelenül is az ágyékára ültem.

-Olyan keménnyé teszed Apucit.- nyöszörgött, majd mégjobban magára szorított. Én automatikusan hullámozni kezdtem a csípőmmel.-Baszki Sophie, ezt ne csináld most! -kiáltott fel, majd hátravetette a fejét, és hangosan nyögött.

Abbahagytam amit eddig csináltam, majd kérdőn néztem rá.
-Dehát miért? -emeltem fel a szemöldököm értetlenül.

-Mert akkor Apuci nem fogja kibírni, hogy itt és most ne bassza szét azt a kerek feneked. Főleg így, hogy tudom, hogy rajtam a nadrág alatt nincsen boxer, és hogy a te szoknyád alatt sincsen semmi.- nézett le kettőnk közé.

Én csak hitetlenül bámultam az arcára, ahová kiült egy komisz mosoly. Majd újra számra tapadt, aztán felállt, és elindult velem a konyha felé. Én csípőjére kulcsoltam labaimat, és csimpánzokat meghazudtoló módon csüngtem Apuci erős karjai között. A viselkedésemen Apuci csak egy aprót kuncogott. Utunk végén engem Apuci a konyhapultra rakott, majd a hűtőhöz lépett és kivett egy sört és egy szívószálas üdítőt. Az üdítőt felém nyújtotta majd kinyitotta magának a sört. Én morcosan néztem rá, és nem voltam hajlandó meginni az üdítőt.

-Mi a helyzet, Babygirl?- simogatta a hátam.

-Én miért nem kaphatok sört?- durciztam.

-Mert te egy Baba vagy. A babák nem isznak sört. Ha jobban belegondolok üdítőt se. -kapta ki a kezemből, majd kivette a tejet. Kifutott az előszobába, ahonnan a kezében egy rózsaszín cumisüveggel tért vissza.  Beletöltötte a tejet, majd a kezembe nyomta.

-Ezt te se gondoltad komolyan. Én ebből biztos, hogy nem fogom meginni a tejet. Nagy vagyok.- csaptam le mérgesen a pultra a babáknak készült üveget, miután arcába röhögtem.

-Rendben Kislány. Akkor gyere most velem.- vette egyik kezébe az üveget, majd fél kézzel engemet is.

-Hova megyünk Apuci?- néztem rá.

-Bebizonyítom, hogy korántsem vagy te olyan nagy, mint ahogy érzed magad. Bebizonyítom, hogy kicsi vagy.- kacsintott kajánul én meg szorosabban kapaszkodtam bele...

Erre nem számítottam.

All the love~A