Last Game? |HU| 18+

|5|

<< Sophie szemszöge >>

-Ki volt az?-kérdeztem meg Louist, ahogy végre visszaült a kocsiba, és valahára le is parkolt.

-Oh, csak az új szomszéd. Bemutatkoztam neki, tudod a jó szomszédi viszony meg egyebek, de elég goromba egy teremtés volt. Viszont úgy láttam, hogy nagyon sietett valahová, úgyhogy nem zavartam tovább.

-Ismerős ez a környék de nem tudom miért...

-Biztos jártál már itt.

<< Louis Tomlinson szemszöge >>

Louis vagyok, 23 éves, és most költöztem ide, Californiába az új pszihológusi állásom miatt. Sophie az első betegem, akinek megpróbálok segíteni, főleg (a remélhetőleg nem maradandó) emlékezetkiesésben. Az aktájában, amit ma reggel tanulmányoztam át tüzetesebben, az állt, hogy pont a mellettem lévő házban lakik. Az 'új szomszéd' aki miatt kiszálltam, gondolom Sophie régi pasija volt. Mivel Sophienak minden magától kell eszébe jusson, sajnos nem tudtam csak úgy elmondani, hogy 'de hülye vagy Sophie, hát ezen a környéken élsz tizenhat éve, normális, hogy ismerősnek tűnik.' Pedig milyen könnyű lett volna.

Na de igazából nem csak ez miatt szálltam ki a kocsiból. Mikor megláttam azt az embert, tudtam, hogy meg kell szereznem. Igen, meleg vagyok. Ez a srác a gorombaságától eltekintve is gyönyörű volt. Viszont volt egy bökkenő. Valójában több... Az első, hogy látszik a mozdulatain,  hogy nem homokos. A második dolog, hogy magasabb nálam, ezáltal több erővel rendelkezik, és ezért is lesz nehezebb lekapni. De szeretem a kihívásokat. Én egy olyan ember vagyok, hogy amit akarok, azt úgyis megszerzem magamnak.

Egy kikötésem van. Ez az egész akkor fog megtörténni, mikor Sophie meggyógyul, mindenre emlékszik. Egy csók a sráctól és örökre eltűnök az életükből. Erről viszont megközelítőleg hat hónap múlva fog csak tudni a bongyori.

<<Sophie szemszöge>>

Bementünk Louis házába, megmutogatta a helyiségeket, és aztán leültünk a konyhaasztalhoz.

-Csinálunk valami ételt? Nagyon éhes vagyok...-néztem rá kiskutya szemekkel.
-Ha lenne itthon kaja csinálhatnánk. De mivel nincs...A pizza megfelel?- mondta Lou.
-Persze! Huh nem is tudom mióta nem ettem...Talán egy két hónapja...-számolgattam.
-Khmm. Éve. -nézett rám, mire én lehajtottam a fejem. Tényleg... Már megint.- Akkor rendelek valamit.

20 perc múlva:
Csengettek.
-Biztos a pizzafutár az! Lou! Megyek kinyitom! -kiáltottam a nappaliból a konyhában tartózkodó Louisnak.
-Menjél csak Soph!

<<Harry szemszöge >>

Végre megérkeztünk. Az út nagyrészében alig tudtam nyugton maradni. Aztán Ashton megunta az örökös hisztim és adott egy nyugtatót.
Na de most végre itt vagyunk, és bár nem találtam ki semmit, hogy mit is mondhatnék annak a Lewis gyereknek...Rögtönözni fogok...Az a kórházban is jó volt.

-Ash. Lehet, hogy csak én menjek be? Elintézem én egyedül. Rendicsekk? -fordultam felé amikor odaértünk.

-Nekem jó, Tesó. Csak ne fojtsd meg azt a gyereket.

-Megpróbálom.-mondtam

Kiszálltam a kocsiból, és az ajtó előtt megállva becsengettem. Pár pillanat múlva lépéseket hallottam, majd...Sophie kitárta az ajtót.

-Öhm hello. Mi járatban? -kérdezte közömbösen, de láttam a szemében, hogy felismert.

-Hozzád, és a kis pszihológusodhoz jöttem. -mondtam szarkasztikusan.

Láttam a szemében azt, hogy nem érti a helyzetet, de nem firtatta tovább beengedett.

-Louis! Nem a pizzafutár van itt.- szólt halkan Sophie, de Louis ígyis meghallotta és azonnal az előszobába termett.

-Oh heló! Minek köszönhetem a látogatásod?- nézett rám kacéran Louis.

-Miért van nálad Soph? Hm? Nem is ismered jóformán!- mondtam komolyan.

-Csak ne ilyen gyorsan. Ezt jobb lenne, ha ketten beszélnénk meg.- vágott vissza Louis diplomatikusan.

-Miért nem hallhatnám én is?- szállt be a beszélgetésbe Soph is.

-Mert nem rád tartozik. Nem csak rólad kell elbeszélgessünk Soph.- mondta Louis kedvesen.- Addig te megvársz minket a nappaliban, oké?

-Persze.

Louis elindult felfele egy lépcsőn én meg követtem. Beértünk egy helyiségbe, ami gondolom a szobája lehetett.

-Na, mondjad mit akartál. -fordult felém az említett karba tett kézzel.

-Miért van nálad Sophie? Nálam kéne legyen, mert elvileg én vagyok a barátja!-kezdtem ingerülten.

-Akkor tisztázzuk. Tudom azt, hogy te egy irányítás mániás/ domináns ember vagy. De! Most én parancsolok. Lehet, hogy új vagyok itt, de amit akarok azt megszerzem.

-Ahogy énis.-vágtam a szavába.

-Idefigyelj! Ha azt akarod, hogy Sophie meggyógyuljon, és rendbejöjjön, akkor engedned kell, hogy nálam lakjon. Itt fog lakni, és ezalatt a pár hónap alatt elérem, hogy újra tudjon téged szeretni. Megegyeztünk?

-Ez így túl egyszerű...Miért tennél te nekem szívességet? Nagyon fontos Baba épsége, úgyhogy mondjad, hogy mi az amit én kell tennem cserébe. -törődtem bele. Igenis domináns személy vagyok, de Soph a gyengepontom. Érte mindent.

-Látom nem vagy te olyan naiv. Csak egyet kérek de azt nagyon.- nézett rám jelentősségteljesen.

-Hallgatlak. 

-Ahányszor átjössz meglátogatni Sophiet, vagy találkozunk, kérek egy csókot. -nézett bele a szemembe.

-Najó te beteg vagy.- röhögtem fel. -Biztos van rajtad kívül más pszihológus is, nem fogok leállni valami beteg homokos dokival.-néztem rá hitetlenkedve.

-Bennem megbízik Sophie. Én 6 hónap alatt rendbe tudom hozni, és az emlékeit is. Ha valaha is szeretted Sophiet megteszed érte.- mondta Louis komolyan, de én nem válaszoltam, hanem egy nagy levegő után rátapadtam az ajkaira...
Ha ez Sophie egységének ára...

Itt az új rész!
Várom a komikat, véleményeket! ^^
A következő május 20. kint lesz.
Addigis jó sulit!

All the love~A