Összetörve 3 (átírás alatt)

Prológus

Arra ébredt, hogy a nyakába borítanak valami hideget, ami szinte égette a bőrét, ahogy végigfolyt a testén. Fuldokolva köhögte fel a tüdejébe került vizet, de kezeit nem tudta szabaddá tenni, hogy kitörölhesse az arcából a kellemetlen folyadékot, mert láncai erősen tartották a falhoz.

Az egész teste zsibbadt volt, elméje fáradt. Csak pár pillanatra csukhatta le a szemeit, bár cseppet sem érezte magát kipihentnek.

Levegőért könyörögve zihált, amint egy erős kéz durván tépett koszos, összetapadt hajába, és kényszerítette, hogy felemelje tekintetét. Nyaka teljesen megfeszült, hátával előrébb kellett hajolnia, hogy ne legyen annyira fájdalmas ez a kényszerített mozdulat a sebei miatt.

Nem látott tisztán. Foltokat látott csupán, amik csak a félelmet növelték szívében. Közvetlenül maga előtt, egy halvány arcot vélt kirajzolódni, ami kíváncsian méregette őt.

- Ébren vagy, kölyök? - hangja durván karcolta Harry dobhártyáját. Zúgott a füle, ahogy az érces hang beszorult a hallójáratában, és elméjében ragadva visszhangzott tovább egyre nagyobb fejfájást okozva ezáltal.

Harry gyomra émelygett.

Zöld, megviselt szemeit alig bírta nyitva tartani, de amikor megpróbált engedni az égető fájdalomnak, ami a szemhéjaira nehezedett, egy hatalmas tenyér csattant az arcán, felszakítva az ajkait, amitől törzséből kényszerült elfordulni. Nem volt ereje felnyögni a fájdalomtól. Csak egy erőtlen morgásra voltak képesek a hangszálai, amik a kiszáradástól ugyanúgy elgyengültek, akárcsak ő.

Félő volt, hogy ha az ismeretlen nem tartja a fejét a hajánál fogva, most eldőlt volna, hiába a láncok a csuklójára szorulva.

- Azt kérdeztem... - dühödött be a homályfedte alak, és már emelte is az öklét a következő, erősebb ütésre, amibe Harry valószínűleg bele is halt volna. De ekkor egy újabb hang kúszott kettejük és az ütés közé.

- Elég! Hagyd békén! Nem megölni akarjuk... - ez a hang sokkal kellemesebben hatott Harry számára, de valahogy mégis összeszorult a mellkasa tőle.

A dallamasabb hang tulajdonosa odasétált hozzájuk, amit Harry csak onnan tudott megállapítani, hogy még az a kevés levegő is kiszorult a közeléből, amihez eddig hozzá tudott jutni.

- Menj, foglalkozz a másikkal! Most már nem fog ellenállni... - utasította az erőszakosabbikat, aki eleget téve a felszólításnak, egy hang nélkül, el is hagyta a sötét helyiséget.

Ketten maradtak.

Gyengéd ujjak bizseregtek Harry halántékán, ahol megtapadt pár kósza hajtincs. Kisimították az ujjak az arcából a tincseket, a füle mögé tűrte, gondosan elrendezte, aztán ugyanezen ujjak az állát vették célba, hogy alulról megtámasztva megemeljék a fejét, ami akkor hanyatlott vissza, mikor az erőszakosabbik elengedte szorításából.

A kellemes érintések tulajdonosa elkezdte járatni a szemeit Harryn, aki érezte, hogy alaposan megfigyelik minden vonását. Szemeit még mindig nem tudta felnyílásra kényszeríteni.

- Soha nem voltál ennél gyönyörűbb, Hazz.

Harry felismerte ezt a hangot.

Felismerte, de abban a pillanatban azt kívánta, bár ne tette volna. Ez a hang fájdalmas emlékeket hozott a felszínre benne, amikre nem akart visszaemlékezni.

Látása is tisztulni kezdett, és egyre élesebben láthatta az elé táruló rémálmot, amivel soha többé nem akart szembe kerülni ismét. De most mégis itt van, hogy emlékeztethesse a múltjára, a hibáira, amit elkövetett akkoriban.

Sötétzöld szemek pásztázták, melyekben őrület csillogott, a gyötrelem sebeit elfedve maga alatt. Tarkóját érintő szőkés haja hátra volt fésülve, amiből csak egy-egy tincs volt képes megszökni, és szabadon elszabadulni a többi rendezett tincsétől, ezáltal akadálymentesen lehetett rálátni hibátlan arcára, amin most az érzelem leggúnyosabb fajtája ült ki. Széles ajkai rózsaszínes árnyalatokban játszottak, aminek a széleit egy szelíd mosolyra húzta, kimutatva hibátlan, fehér fogsorát.

- Kérlek... - Harry megpróbált szembeszállni a saját hangszálaival, de csak száraz, sipákolásra hasonlító köhögés után tudta visszanyerni a hangját minimálisan.

- Hm? - a szőke közelebb hajolt Harryhez, hogy fülkagylójára téve ujjait füleljen a másik mondandójára.

- Kérlek, engedj el minket... Oliver.