Összetörve 3 (átírás alatt)

22. Hát ez kínos

L.

-Komolyan megér neked ennyit ez az egész? -kérdeztem, a vérnyomásomat mérő Michealt, aki mindenhová nézett csak a szemembe nem.

Mióta elhurcoltak Hazzától, édeskettesben maradtunk volt terapeutámmal, aki csak sürög-forog megállás nélkül és telepumpál mindenféle gyógyszerekkel. Leginkább ételkiegészítő tablettákkal, de kaphattam valamit a fejfájásomra is, mert már nem akar szétesni a fejem a lüktetéstől. Sőt, volt olyan jófej és azt is megengedte, hogy megmossam magam a mosdókagylóban, hogy ne ragadjak az előbbi játszadozástól.

Így utólag visszagondolva, lehet, hogy rá kellett volna még játszanom pluszba és nem arra rámenni, hogy minél halkabb legyek. Kíváncsi lettem volna az arcukra ott a háttérbe. De Harrynek már ez az alakításom is soknak bizonyult, úgyhogy lehet, hogy jobban tettem, hogy visszafogtam magam. Remélem, nem lesz súlyosabb baja. Kiszáradás, allergiás reakció, hasonlók...

Wolfe befejezte a karom pumpálását, levette rólam a tépőzáras karszorítót és elsétálva a hátam mögött kezdett matatni valamit. Ez a szoba volt egyébként  a legjobb állapotban az eddig látottakhoz képest. Orvosi eszközök kifogyhatatlan tárháza csillogott mindenfelé, új állapotban lévő kórházi ágy a fenekem alatt, szekrények, asztalok. Szóval inkább csak a felszerelés volt vadonatúj, a szoba maga ugyanúgy rohadt, mint az egész épület.

Ahogy ültem az ágyon, lábamat himbálva, megállapodott a tekintetem a lábnyújtásnyira lévő műszertartó állványon. Nem tetszett annyira, hogy ignorálva vagyok, ezérthát egy határozott mozdulattal kinyújtottam a lábam és elborítottam az állványt, ami hangos csörömpöléssel elvágódott a földön, szétszórva a rajta lévő tárgyakat.

-Hupszi.

-Louis! Az ég áldjon meg, mi vagy te, valami gyerek?! -szitkozódva hajolgatott, hogy összeszedje a dolgokat alólam, én pedig kezemet a szám elé emelve próbáltam elrejteni a mosolyom, mielőtt artikulálatlan nevetésbe torkollik.

Végzett a rendszerezéssel és elém lépett, szürkéskék szemei csakúgy villámlottak.

-Azt hiszed szórakozásból vagyunk itt, kölyök?

-Hát, ha igen, akkor nagyon szar programszervezők vagytok. -bicentettem szavaim nyomatékosítása végett. Az volt a tervem, hogy, ha sikerül kellőképpen felhúznom, beszélni fog. De ehhez nagyon meg kell most szadiznom magam.

-Semmit nem komolyodtál az évek alatt, kölyök. Képtelen vagy érett módon viselkedni és gondolkodni. Csak egy kicsit gondolj már bele a helyzetedbe, légyszíves! Ha én most nem lennék itt, már te sem lennél. Ezt fel tudod fogni? -úgy nézett rám, mintha egy kisgyerek lennék, akinek az apukája éppen hegyibeszédet tart az érett gondolkodásról.

-Se nekem, se neked nem kellene itt lennünk, Wolfe! -összevont szemöldökkel hajoltam előrébb, hogy rányomjam a szavak komolyságát.

Az említett csak hitetlenül megrázta a fejét és elsétált mellettem, hogy ismét mögöttem tevékenykedjen. Nem szabadul tőlem ilyen könnyen!

-Szereted őt?

Éreztem, ahogy megfagy a mozdulatban és hangosan beszívja a levegőt. Ő is elfordította a fejét oldalra, hogy valamennyivel tisztább legyen a beszéde.

-Igen, Louis. Szeretem.

Sokáig csak a csend létezett közöttünk az elhangzott válasza után. Végül egy fujtatással jeleztem hitetlenségemet, majd egy fejrázás után elfordítottam a törzsem, hogy kényelmesen hátra forduljak. Aljas dolog jutott eszembe.

-Samantha biztos örülne a pótlékának.

Ezt nem kellett volna, tudom.

Wolfe, két lépéssel átszelve a távolságot köztünk, nagy elánnal megragadott a hálóingnél fogva és leemelve az ágyról a földhöz vágott. Nagy puffanással vágódtam el a hideg kövön, a hátamba nyilaló fájdalom pedig még a tüdőmet is szorulásra késztette. Nem hagyott sok időt, hogy összeszedjem magam, mert azonnal ott termett fölöttem, hogy ismét megragadjon és ezúttal a falnak nyomjon, összepréselve a mellkasomat. Szorosan tartva szuszogott az arcomba, szinte már prüszkölt, ahogy visszatartotta az indulatait, pedig legszívesebben letépte volna az arcom, ebben biztos vagyok. Szemei kegyetlenül világítottak, amitől még a vérem is megfagyott és igyekeztem csukva tartani a szemem, hogy ne perzseljen a tekintete.

-Ne merd őt a szádra venni! -rányomott a mellkasomra az alkarjával. Köhögcsélni kezdtem, ahogy egyre jobban passzírozta ki belőlem a levegőt, de még ez sem késztethetett a leállásra. Már majdnem...

-És George? -nyöszörögtem, erőltetett mosollyal az arcomon. -Mit gondolsz... örülne a papa új barátnőjének?

Az ökle az arccsontommal ütközött össze, amitől rögtön zsibbadni kezdett az a terület és egy pillanatra hallottam, ahogy megroppan az állkapcsom és kimozdul a helyéről, hogy aztán fájdalmasan visszaugorjon. Görcsösen belemarkolt újra a rajtam lévő anyagba és a falnak vágott, továbbra is erősen megtartva.

-Fejezd be, Louis! Tudom mire megy ki a játék, de semmi haszna. Szeretem és tisztelem Anne-t! Erősebb nő, mint te azt hinnéd, de nem fogod megtudni a dolgok miértjét, mert semmi közöd nincs hozzá, és ha van egy csöppnyi eszed, nem is folysz bele jobban! -elengedett és hátrébb lépett, én pedig ezt kihasználva, a falban megtámaszkodva kapkodtam levegőt után. -Sajnálom, hogy belekeveredtél, de legalább ne tetézd a dolgokat. Jobb lesz úgy neked is és neki is.

-Mégis mivel lenne jobb?! -akadtam ki a lesajnáló szavain. Még ő sajnál minket! -Szóval szerinted Anne egy erős, tüneményes nő, aki elismerést érdemelne és nem akasztókötelet? Kínozza a fiát és minden alkalommal eltiporja az önbecsülését. Az igen, tényleg az év anyukája! -tapsoltam. -Úgy gondolod ez, egy szerető egyéniség? Mert akkor kurva nagyot csalódtam benned, Mike!

-Ne ítélkezz felette, Louis! -dühödten sziszegte, fogait szorosan összezárva.

-Nem felette ítélkezem, hanem feletted, Wolfe! -üvöltöttem. -Ez egyáltalán nem te vagy és kicsit sem segítesz, hogy megértsem az elhatározásaidat! Mit kapsz te tőle, hm? Ilyem jó az ágyban, Wolfie? Esetleg jól bánik a nyelvével? Nem is! Tudom már! Kis igényei vannak, eltaláltam?

Már indult felém, hogy ismét beterítse az öklével az arcomat, de pechére kinyílt az ajtó, hangos nyikorgással jelezve, hogy egy szőke herceg érkezett a megmentésemre. Ennyire még soha nem örültem Oliver csapzott fejének és előre láthatólag nem is fogok többször.

A srác megrökönyödve figyelt minket, ahogy Wolfe nekem feszülve tart a falnak, keze a levegőben megdermedve, ökölbe szorulva a feje felett.

-Ahm... -kezdte a szöszi, ahogy próbált felócsudni a látványból. -Ms. Twist üzeni, hogy a fiát el kéne látni, ha vele végeztél. -mutatott rám csontos ujjával.

Micheal szaggatottan beszívta a levegőt, majd egy utolsó gyilkos pillantást vetve felém, elhagyta a helyiséget, miután utasította a szőkét, hogy figyeljen rám.

Hát ez kínos.