Összetörve 3 (átírás alatt)

32. Fehér köpeny

L.

Már értem, mi ez a nevetséges közhely, hogy halálod pillanatában lepereg előtted életed filmtekercse. Azonban a vetítővásznon ezúttal nem én kaptam a főszerepet.

Pillanatok alatt zajlódott le minden, ami miatt még pislognia sem szabadott az embernek, ha nem akart lemaradni valamiről. Mondjuk egy élőpajzsként elém ugró, szőke hajzuhatag önfeláldozásának, aki végül a karjaimban végezte, a golyó okozta lendület megmaradás törvényeinek hatására. Élettelen rongyként hullott a karjaimba, én pedig nem bírtam el a hirtelen nekem csapódó szikár testet, ezért mindketten a földön végeztük. Fejét a mellkasomra döntve, kitartóan fürkésztem a töltény okozta bemeneti, esetleg kimeneti sebet. Összetapadt tincseit kisimítottam az arcából, amiben az életnek már semmi jele nem volt, mégsem tudtam megálljt parancsolni leállítani a tenni akarásomnak. Mágnesként vonzotta oda a tekintetemet a karmazsinvörös folyadék, ami Oliver szíve felett buggyant ki a bőre alól, egyre nagyobb tócsába áztatva a fehér felsőjét. A teste még utoljára megvonaglott, aztán a szemeiből az élet tűze végleg kialudt, a bőre halványulni kezdett.

Összepréseltem az ajkaimat és félre kellett fordulnom, mert ez a látvány, ez a hirtelen tudatosulás, még nekem is sok volt. Valahogy eddig nem volt alkalmam egy holttestet tartani a karomban, és biztos vagyok benne, hogy, ha most lenne valami a gyomromban, már rég nem lenne.

Remegő ujjakkal csuktam le a szemhéjait, és a lékre nyomtam a tenyeremet. Nem értem el vele már semmit, tudom. Egyszerűen csak zavarta a szememet a folt, aminek nem ott lenne a helye. Nem rajta.

Hangos koppanás, és szánalmas dadogás verte fel a gyászos csendet, ami egyenesen az elkövetőtől származott. Csak a szemeimet fordítottam felé, a hajam takarásából néztem végig, ahogy a pisztoly a földre zuhan, ívesen arrébb pattan, mintha még az is menekülni akarna a gyilkos közeléből. Láttam, ahogy a sokk szép lassan rátelepszik a fiúra, átveszi felette az uralmat, arcán az érzelmek tehetetlenül átsuhannak, szemei rendületlenül cikáznak rajtunk.

- Mit tettem... MIT TETTEM?! — haját tépve ismételgette saját magát, egyre felismerhetetlenebb hangtorzítással, térdeire zuhanva.

Halk csoszogások törték meg a kínoktól nyüszítő zokogást, majd térdek verődtek a hideg kőre közvetlenül mellettem, és egy jólismert kéz nyúlt az örök álomra kárhoztatott szőkeség arca felé. Harry reszkető ujjai bizonytalanul tapogatták végig Oliver falfehér bőrét, bizonyosságot keresve a kegyetlen valóságról. Gondosan kirajzolta ujjbegyeivel az arcélét, leheletnyi finomsággal simított végig egykor vértől vöröslő ajkain, amik most lilás árnyalatba borultak. Teljesen tranzba esett.

- Hazz? — magamra vontam a figyelmét, mielőtt ő is sokkot kapna, de elfelhősödött tekintetében láttam, hogy már elkéstem. Testben itt volt, lélekben már nem.

Örvénylő szomorúságban fuldoklottak a szemei, bár külsőleg olyan szárazak voltak az üvegtestek, mint a sivatag kietlen felszíne. Semmi fényt nem engedett megcsillanni a tükröződő íriszeken a keserűség sűrű fátyla, ami belülről omlott rá.

Mondanom kellett volna valamit. Nyugtató szavakkal kellett volna a tudtára adnom, hogy nincsen semmi baj, ez az élet körforgása, csakhát egy kissé megnehezítette a dolgomat, hogy ezt még én sem gondoltam komolyan. Ennek egyáltalán nem így kellett volna történnie! Át kellett volna ölelnem, szorosan magamhoz vonva, megmentve ettől az elbaszott helyzettől, de a vérem valósággal megfagyott az ereimben. Csak bámultam rá elveszett kiskutya szemekkel, és próbáltam felkutatni, hogy mi zajlik le benne pontosan. Nem volt könnyű, mert számomra nem jelentett többet a srác, egy kórháziágynál, de Harrynek ő sok szempontból egy mérföldkő volt élete meghatározó szakaszaiban.

- Nem akartam! Ezt nem akartam! — zokogott fel újra, az eddig is alapzajként vergődő szánalom itta testvére.

Mike sétált hozzá, hogy egy hirtelen rántással felkapja a poraiból a fiút, akinek már ellenkeznie sem volt kapacitása, mert minden energiáját a sanyarú bömbölésébe fektetett. Wolfe nyakán megfeszült egy ér, ahogy összeszorított fogakkal tűrte a dobhártyája folyamatos ingerlését okozó hangfrekvenciát. Beszűkített szemeivel nézett végig rajtam és a kezemben tartott szőkeség élettelen testén, hogy néma társalgást folytatva tudassuk egymással, egyikünk sem örül a helyzet kimenetelének.

De a nő, akinek ez az egész alternatíva köszönhető, csak karba font kezekkel, fél lábra helyezett súlyával követte figyelmesen a tragikus események sorozatát, ami látszólag kifejezetten untatta. Arcáról továbbra sem olvadt le az a felsőbbrendűséget kölcsönző önelégült mosoly, de a szemei lustán, félárbócra ereszkedve pislogtak felénk.

Nálam ekkor szakadt el végleg a cérna.

Feltápászkodtam a földről, gondosan ügyelve rá, hogy Oliver ne szenvedjen nagyobb sérüléseket a macskaköves út által, amin kapkodó óvatossággal elfektettem, majd dühöngő őrült módjára megiramodtam a vérlázító bestia felé, aki a hirtelen közeledésre leeresztette a karjait és hátrálni kényszerült. Nem álltam meg. Erőszakkal sem lehetett volna megállítani ebben a pillanatban. Fortyogott a vér az ereimben, a forró levegő égette kitágult orrnyílásomat távozáskor, és a tér körülöttem olyan szinten beszűkült, hogy csak a némber alakját tudtam magam előtt látni, akinek az arca egyre sápadtabb lett a belőlem áradó gyilkos aura végett.

Lendült a karom, amint megfelelő közelségbe kerültem vele, de célba már nem találtak az indulatok, mert egy határozott visszafogóerő ragadta meg a csuklóm, és a saját lendületemet ellenem felhasználva, hátrafeszítette a karomat.

- Mit a picsát csinálsz, Harry? Azt ne mondd, hogy még mindig véded! — rivalltam rá, szikrákat szórva a szemeimmel, de ő csak higgadtságát feszegetve, megrázta a fejét és a kapuk felé biccentett.

Egyből irányra fordítottam a fejem, és ha nem láttam volna a saját szemeimmel, talán el sem hiszem, amit láttam. Piros-kék lámpák, szirénázó harsonák lepték el a területet, egy egész seregnyi egyenruhással az élen csörtettek be a vaskapukon, felbolydítva a megfagyott teret körülöttünk.

A szám elé kaptam a kezem, mert a gyomrom hirtelenjében szaltózott egy hatalmasat, amitől az összes szervem ki akart szakadni a helyéről. A térdeimre zuhantam, ahogy a pillanat hevében megszédültem, és a megkönnyebbülés méregként árasztotta el a testem minden egyes porcikáját, mélyen a csontjaimba ágyazódva. Akkor értem el a végleges nyugalmi stádiumot, amikor az ismerős fehér orvosiköpeny felvillant a szemeim előtt, és viháncolva lobogott a szélben, mintha csak rajtam akarna gúnyolódni.

- Louis! Ha legközelebb szabadságot akarsz kivenni, előtte inkább nekem szólj! — trappolt hozzánk a rég elfeledett arc.

- Baszd meg magad Payne! — száraz sóhajként távozott az üdvözlés, majd Harry felém nyújtott karjába kapaszkodva felhúztam magam a földről. Ezután, magamat is alaposan meglepve, a főnököm karjaiba vetettem magam, de el is hajoltam előle, mielőtt bárki felfoghatta volna, hogy mi történt. A fennakadó szemeket szerencsére rögtön ezután megzavarták a folyamatos történések.

- Mit művel? Eresszen el, hallja?! Ehhez nincs joga! — Harry anyját éppen ebben a pillanatban verték bilincsbe és kísérték el az egyenruhás úriemberek, jobbra fordulva pedig láttam, amint a halott Oliver teste köré szépen megterítenek mentősöknek. Mike-ot, szintúgy bilincsben, terelgette anyuka háta mögött egy másik alak, és amint a pillantásunk összekapcsolódott egy másodpercre, láttam, a megkönnyebülés ragályos jeleit a tekintetében. Micheal Wolfe mindig is az az ember marad számomra, akin soha nem fog senki kiigazódni.

- Jó napot! Önök Mr. Harry Styles és Dr. Louis Tomlinson? — lépett hozzánk egy korombeli pasas, aki a mellére szúrt táblácskája szerint a Summers főkapitányra hallgatott. Harryvel egyszerre bólintottunk egy akkorát, amibe majdnem a fejünk is leszakadt. Summers kapitány elmosolyodott, ami igazából jobban állt neki, mint ez a megjátszott komolyság, amit a munkája megkövetelt, aztán oldalra lépett és irányt mutatott hosszú, ing fedte karjával. — Jöjjenek uraim, mostmár jókezekben vannak!

És valóban így is éreztem, de ez az érzés csak akkor teljesedett ki igazán, amikor egy erőteljes paskolást mértek a hátamra Payne személyében, és finomkodó ujjak csúsztak horzsolt tenyerembe, Hazza gyönyörű mosolyával kiegészülve.