Összetörve 3 (átírás alatt)

8. Törött tükör

L.

"Úgy éreztem magam, mintha egy egész évet aludtam volna át.

Nem arról volt szó, hogy annyira kipihent voltam, mert ez szóba sem jöhetett a lüktető izületeim és a feszítő fájdalom mellett, ami az egész testemre kihatott. Egyszerűen csak olyan kótyagos volt a fejem, fáradt a tudatom, mint amikor egy mély álomból valaki felébreszt.

A szemeim letapadva könyörögtek, hogy még ne nyissam fel őket, mert még nem állnak készen az éles fényhatásokra, amik a retinámat támadnák meg egyből. De mindig is lázadó alkat voltam, még magammal szemben is.

Sötét, omladozó, hűvös betonplafonnal találtam szembe magam, ahogy fekvő helyzetemből próbálkoztam felszenvedni magam, de hamar visszazuhantam a kemény felületre, ami a padlótól pár méterre emelt csak meg. Egy kórházi ágyon fekszem, ami nem mai darab, a dohos szagából ítélve.

Oldalra fordítva a fejemet, sikerült ráfókuszálnom egy mostanában elég sokat látott defibrillátor berendezésre, a földön, közvetlenül alattam szerteszéjjel heverő, véres, szakadt gézlapok hevertek. Ettől a látványtól egyből összeszorult a mellkasomon a bőr. Oda akartam kapni a kezemet reflexszerűen, de ahogy megemeltem volna a karomat, visszarántotta az erős fém, ami a csuklómat fonta körül, erősen az ágy fémrészéhez láncolva. Bilincsek? Húzós éjszaka állhat mögöttem...

-Szerintem, kár a gőzért, Hamupipőke.

Az éles hangra egyből felkaptam a fejem, ami egy keskeny nyílás felőle érkezett, valahonnan a hátam mögül, de még nem volt erőm arra sem, hogy hátra forduljak. Köszönettel tartozom az illetőnek, mert meghallottam, ahogy egyenesen felém sétál, bár nem siette el a dolgot. Kétszer is megszámoltam a téglákat a falban, mire mellém lépve, végre kényelmes rálátásom nyílt az ismeretlenre.

Kicsit sem tetszettek az arcára kiülő, felsőbbrendű vonások, és a szemeiben halványan megcsillanó sajnálkozó jellegű fények. Még egy egomán seggfej. De jó...

-Ha arra akartál kitalálni valami szellemes becenevet, ahogy az igazak álmát aludtam, mielőtt bepofátlankodtál a lakosztályomba, akkor nagyon szépen sikerült lealáznod magad, mert Csipkerózsika volt ugyanilyen gyönyörű álmában, mint én. -mégsem hagyhattam, hogy majd egy ilyen kölyök nyomást gyakoroljon rám.

-Jaj, de vicces itt valaki! -gúnyolódott, miközben kicsire húzta a szemeit és elkapta a torkomat, hogy visszaszorítsa a fejemet a kemény matracra. Köhögve fuldokoltam a keze alatt, amit egyre erősebben szorított a légcsövemre. Közelebb hajolva arcomhoz, fogai között szinte fújta a szavait. -Talán veled kellene befejeznem azt, amit a csajoddal elkezdtem egyszer...

🦋🦋🦋

-Bonnie drágám, mi a véleményed erről a képről? -mutattam fel egy OH-kártyát, amin azt hiszem egy pillangó tündökölt, kiterjesztett szárnyaival, élénk színeivel elterülve a kemény lapon.

Már majdnem fél órája szórakozunk ezzel az újfajta asszociációs játékkal, mert akármennyire is fájt bevallanom, de eléggé megrekedtem a lány kezelésének folyamatában.

Az lenne a lényege, ennek a sok kis kártyának, hogy a képek alapján szavak ugorjanak be a fejébe, amikkel önmagát tudná leginkább leírni és ezáltal megismerni. Értelemszerűen, ezeknek a szavaknak inkább pozitív jelzőkkel kellene bírniuk, de, hát... Hogy is mondjam?

-Ez egy síró asszony, akinek a gyekeit a szeme láttára mészárolták le, mielőttt elvágták volna a torkát és belefulladt volna a saját vérébe.