Összetörve 3 (átírás alatt)

12. Csak barátok

L.

Soha nem éreztem még ennyire használhatatlannak, fáradtnak, üresnek, céltalannak. És mindezek mellett bármelyik pillanatban fel tudnék robbanni.

Egy szóval; szarul.

Három napja, hogy nem láttam Harryt. Nem beszéltünk, nem találkoztunk, de még csak nem is írtunk egymásnak. Pedig legalább a nálam maradt cuccairól diskurálhattunk volna. Én még azt is megértettem volna, ha nem akar személyesen eljönni értük, vagy esetleg egy nyílt téren akarna találkozni, hogy átadhassam, de az, hogy ott hagyta nálam szem előtt a dolgait, szerintem rosszabb, mint amikor a fejemhez vágta, hogy egy ribanc vagyok. Bár, ezt ő így soha nem mondaná ki, mert még mindig egy ártatlannak látszó puhapöcs. Így belegondolva... A katolikus kislányok is rosszabbak lehetnek, mint amilyen ő volt.

Igyekeztem nem belebetegedni a hiányába. Rosszul viselem a változásokat, szerintem érthető okokból, ezért ahogy kilépett azon az ajtón aznap, megpróbáltam felidézni, milyenek voltak a napjaim előtte, aszerint kezdtem élni a hétköznapokat.

Kibaszott szar volt.

Unalmas, egyszínű, monoton.

Reggel felkeltem, bementem, túléltem, hazajöttem. Aztán előlről. Valamilyen okból kifolyólag még Grey sem próbálkozott semmivel, gondolom messziről lerítt az arcomról, hogy ha most akár csak megpróbálna elsétálni mellettem, azonnal letépném az arcát. Ugyanígy kerülte a társaságom Payne is, de még Zayn is. Gyönyörű kezdete egy depressziónak, nemde?

Hogy szerettem-e volna öngyilkos lenni? Őszintén megvallva, megfordult a fejemben, hogy irány vissza a toxikológia egy jó kis gyomormosós kalandra ismét, de aztán belém ölte a gondolatot az, hogy utoljára Harryvel voltam ott. Komolyan, még attól is elvette a kedvem, hogy megöljem magam! Belekényszerített egy vegetatív létformába, ő pedig csak fogta magát és elsétált! Kurva dühös vagyok. Eszméletlenül be akarok mosni neki egyet már napok óta, csak attól félek, hogy ez úgy végződne, hogy egymást paszírozzuk a falnak, a dominanciáért küzdve. De mivel én úgy is csak egy beterpesztős kurva vagyok, szerintem nem kellene sok, hogy alatta nyögjek.

Köszönöm, Harold. Igazán megnövelted az önértékelésemet ezzel a kapcsolattal! Remélem a hálám előbb-utóbb jól seggbe rak!

-Tommo! Ráérsz? -kapta el a vállam, miközben a folyosón caplattam, Malik, akinek lassan az arcát is elfeljtettem.

-Nahát! Eszedbe jutott, hogy ismerjük egymást? -estem neki azonnal. Normális esetben is beszóltam volna valamit, de jelenleg ez alapvető volt, hogy mindenkinek egyből nekiesek. Egy pillanatra ledermedt, de aztán úrrá lett a vonásain.

-Na, gyere velem! -karon ragadott, és mielőtt tiltakozhattam volna, már az épület mögött találtam magam, Zaynnel szembe fordítva. -Mi folyik itt, Louis? Kurvára nem tetszik ez nekem, mert már láttalak ilyennek nem is egyszer! Ugye nem az lesz a vége, hogy megint szakvéleményt kell írnom, hogy ne dugjanak be ide?!

-Akadj le rólam, légyszi... -hanyatt döntöttem a fejem és keservesen felnyögtem. Nagyon nem akartam most nekiállni lelkizni, de tudom, hogy egy aljas dög a legjobb barátom, aki nem fog elengedni amíg be nem avatom az életem minden egyes szálába. Olyan, mint egy rossz bátty.

Mintha meg sem hallotta volna nyűglődésem, megmerevedve állt, karba tett kezekkel és várta, hogy kifejtsem a hisztim okát. Ez az! Ez kellett most ide!

Vettem egy nagy levegőt és próbáltam összeszedni a gondolataimat, mert még magamnak sem igazán magyaráztam meg, mi történt akkor.

-Harryvel szétmentünk. -váó. Ez könnyebb volt, mint hittem. Leszámítva, hogy egy hirtelen nyomás telepedett a mellkasomra a szavak következtében.