Összetörve 3 (átírás alatt)

11. Ezt elbaszta, doktor úr

Figyelem!
Semmiképpen se evés közben olvasd el ezt a részt, a saját gyomrod egészséges működése érdekében! (Ha nem bírod az erős brutalitást, akkor nem ajánlom a dőlt betűs részt!😛😈)

H.

Sokkal egyszerűbb volt nem gondolkodni rajta. Nem felidézni az arcát, a hangját, a könnyeket, amik a szomorú szemeiből törtek elő, az utolsó, kétsegbeesett szavait, amiket nekem intézett. Egyszerűbb volt, csak létezni.

Úgy döntöttem, nem kínzom magam azzal, hogy visszamegyek a cuccaimért Louis-hoz, ezért az utam egyenesen egy hotelhez vezetett, ahova bejelentkeztem pár éjszakára. Majd veszek valamit, ha szükségem lesz rá. Nem tervezek sokáig itt maradni, csak kell egy hely, ahol összeszedhetem a gondolataimat rendesen.

Voltam már itt egyszer, anyáékkal. Akkor is valami nagyon fontos munkálatokban voltak benne, de aznap este, mikor indultunk volna a forgatás helyszínére, törölték a járatunkat a vihar miatt, mi pedig itt húzódtunk meg, mert közel van a repülőtérhez. Ez talán csak azért egy kedves hely számomra, mert ekkor még egy család voltunk.

A szobám helyett, én egyből a hotel bárjában kötöttem ki. Siralmas vagyok, nem igaz? Jön egy kisebb szívfájdalom és egyből az alkoholba akarok menekülni. Szánalmas.

Kikértem két gyengébb kört, és a végére hagytam az erősebb, torokmaró hatású szeszt, aminek ezen hatását már azelőtt megéreztem, hogy leért volna a gyomromba. Összehúzta a számat is az a tonikos utóíz, ami megmaradt utána. De örömmel nyugtáztam, hogy a gyomorgörcsömet legalább eltűntette és hamar sikerült a tudatomat is egyre inkább ködösítenie.

Nem érzek se fájdalmat, se szomorúságot, se semmi hiányt, vagy éppen kiteljesedést, azok után ami történt. Amit kimondtam, azt teljesen komolyan is gondoltam. Nem hagyom, hogy egy rosszul sikerült kapcsolat miatt ismét a mélybe zuhanjak. Szeretem Louis-t. Ezt a véleményemet soha, semmi nem fogja megváltoztatni. De addig nem vagyok hajlandó a komolyabb érzelmekbe tovább belebonyolódni, amíg rá nem ébred, hogy egy kapcsolathoz ketten kellenek. Én az életemet is rábíztam volna, minden további nélkül, és azt hittem, erre ő is képes lenne. De tévedtem. Továbbra sem akarta rábízni magát senkire a közelében. Sokáig tartott mire rájöttem, hogy ő mindenkivel csak egy felszínes ismeretséget tud kialakítani.

Ezzel nincs is semmi gondom. Csakhát, mit kezdjek egy olyan emberrel, aki nem képes a saját árnyékán túl lépni? Bíznia kellett volna bennem! Őszintén elmondania, hogy mi zavarja. Hűséggel a szívében megvárnia, míg elrendezem a saját fejemben a dolgokat. Adtam neki elég okot arra, hogy megbízzon bennem, nem? Olyan sokszor a tudtára adtam már, hogy szeretni akarom testestől-lelkestől, akár szavakkal, akár tettekkel, hogy a végére elértem a határaimat.

De ő nem értette a szándékaimat.

Nem értette a jeleket, amiket küldtem felé.

Amikor pedig egy kicsit is veszélyeztetve érezte magát, önző módon rohant az első kar felé, ami ölelésre nyílt neki.

Nem tudok így többe megbízni benne. Nem tudom, hogy képes leszek-e valaha megbocsátani neki, amiért játszott velem. Mégha ő úgy is érzi, hogy én is ezt tettem vele, most azt kívánom, bár így lett volna...

Akkor talán kevésbé fájna most a felismeréstől összetört arckifejezésének emléke, ami örökre az emlékeim közé ékelte magát.

-Húzós nap?

A hang a hátam mögül érkezett, de már annyira kótyagos volt a fejem, hogy képtelen voltam rákoncentrálni. A felespoharamat, amiből utoljára ittam, forgattam az ujjaimmal miközben egy aprót bólintottam, de még ebbe a mozdulatba is beleszédültem.