Slade's Daughters

12. fejezet

Barbi szemszöge:

Miután Damian mondta hogy mehetünk felmentem a szobámba. Odasétáltam az ágyamhoz leültem rá. Hirtelen valaki kopogott az ajtómon.
-Szabad.- mondtam mire valaki kinyitotta az ajtót.
-Oh, szia Bart.- mondta egy kis mosollyal.
-Szia, gondoltam átugrok még beszélgetni egyet.- mondta ahogy belépett a szobámba és becsukta maga mögött az ajtót.
-Jó gondolat, még úgysem tudok aludni.- mondtam mire odasprintelt hozzám és leült mellém az ágyra.
-Hogy vagy?- kérdezte ahogy rám nézett.
-Hát, nem tudom örülök ennek a kőnek meg az erejének, de egyben félek is. Mi van ha egyszer én is elvesztem a fejem és nektek megyek? És valamelyikőtöket bántanám? - kérdeztem.
-Ne aggódj emiatt, ilyen nem fog megtörténni.- mondta Bart.
-De mi van ha mégis?- kezdtem. -Vivinek is egy pillanatra elvette az eszét, olyan volt mintha megszállta volna valami. És te is láttad milyen volt! Mi van ha én is ilyen leszek valamikor?- kérdeztem ahogy a padlót néztem.
-Megismétlem, ilyen sosem lesz, én nem fogom hagyni, hogy ilyen valaha is megtörténjen.- mondta Bart egy kis mosollyal ahogy megfogta az egyik kezemet. Én is elmosolyodtam és a szemébe néztem. Csak mosolyogva néztünk egymásra szemébe egy pár pillanatig, de pont épp amikor mozdultunk volna megszólalt a Bart telefonja. Bart sóhajtott egyet mielőtt elengedte a kezem és elővette a telefonját.
-Mi az?- kérdeztem.
-Talon, mennem kell.- mondta ahogy eltette a telefont és felállt.
-Én is jövök.- mondtam ahogy én is felálltam.
-Nem, te itt maradsz a nővéreddel. Nagy eséllyel Talon a köveket akarja, ezért jobb ha most itt maradtok. Mar'i és Rex itt marad veletek.- magyarázta Bart ahogy egy pillanat alatt már a szuperhős ruháját viselte.
-Jó, csak vigyázz magadra.- mondtam ahogy visszaültem az ágyra.
-Gyors leszek.- mondta ahogy gyorsan egy puszit nyomott az arcomra aztán kisprintelt az ajtón. Sóhajtottam egyet ahogy elterültem az ágyamon. A karkötőben lévő követ néztem és elmerültem a gondolataimban. Olyan sok kérdésem van, például: Vajon miért nem mondta apa, hogy anyának varázsereje volt? Vagy talán ő se tudott róla. Miért csak most tűntek fel a kövek? És hogy? Anya meghalt, de akkor ki ez a Madame Fortuna aki odaadta a köveket? És egyáltalán, hogy talált meg minket? Agh...annyi kérdésem van, de sajnos válaszom egy sincs.
-Biztos van mindenre válasz.- mondta egy ismerős hang. Felemeltem a fejem és megláttam a nővéremet. Honnan tudta?
-Most biztos azt kérdezed, hogy honnan tudtam.- mondta egy vigyorral ahogy leült mellém. Mi a? Gondolatolvasó! -Nem vagyok gondolatolvasó.- mondta.
-Egy gondolatolvasó is pont ezt mondaná.- mondtam egy mosollyal.
-Elkel hogy szomorítsalak, én nem vagyok gondolatolvasó, csak nagyon jó ismerlek, ennyi. De ha mégis az lennék, miért akarnám tudni, hogy mi jár a fejedben?- mondta.
-Ez egy nagyon jó kérdés.- mondtam.
-Így is tudom.- mondta ahogy lefeküdt mellém az ágyra.
-Tényleg?- kérdeztem ahogy felültem mire ő csak bólintott egyet. -Hát jó akkor most mi jár a fejemben?- kérdeztem.
-Kérdések a kővel és anyával kapcsolatban, pizza plusz még minden kaja amit szeretsz, ja meg Bart. Őt majdnem kihagytam.- mondta vigyorogva mire én visszadőltem az ágyra elfogadva a vereséget. Hogy csinálja ezt??!!!
-Ügyesen és okosan hugica. És egyszerű, először is az agyad mindig valamilyen kaján jár, de általában pizzán. És az agyad azon része ami viszont nem a kajára gondol az Bartra gondol. Szegény kölyök már egy ideje nem megy ki a fejedből. Pontosítva az óta a fejedben van mióta először megláttad. A kérdéseket pedig onnan tudom, hogy én is pont azokon agyalok.- magyarázta a testvérem.
-Említettem már, hogy utállak?- kérdeztem egy kicsit elpirulva a Bartos rész miatt.
-Aha, csak ma legalább ezerszer.- mondta. Mire mindketten nevettünk egy kicsit. Aztán egy pár percig csak csöndben feküdtünk egymás mellett az ágyamon. Egy nagy sóhaj után megszólalt a testvérem és megtörte a gyönyörű idilli csendet.
-Néha vissza emlékszek a régi időkre, amikor csak mi voltunk meg apa, meg anya...- mondta ahogy egy pillanatra behunyta a szemét.
-Persze, hogy felejthettem volna el azt a sok hülyeséget amit együtt csináltunk.- mondtam egy mosollyal, ahogy vissza emlékeztem. -Akkor még mind olyan boldogok és vidámak voltunk. Békés volt minden.- jegyeztem meg.
-Hát igen, emlékszem még apa óráira.- mondta a nővérem ahogy kinyitotta a szemét és lassan felállt. -Te pedig folyton anyával játszottál.- folytatta ahogy az ablakhoz sétált.
-Az volt a legjobb amikor én épp anyával voltam amikor te és apa hirtelen 'megtámadtatok' minket.- mondtam ahogy behunytam egy picit a szemem. -Az nap pont a lesből támadást gyakoroltátok. És a nap többi részében pedig egymást kergettük.- mondtam, ahogy egy mosoly jelent meg az arcomon. -De a sok futkározás is jó volt valamire, annyira elfáradtunk, hogy egész korán le is feküdtünk aludni.- mondtam ahogy lassan felálltam csukott szemmel. -Emlékszel még...- kezdtem volna, de hirtelen megfagyott a vér az ereimben amikor megláttam, hogy a testvérem torkához Talon egyik katonája egy éles pengét fog. A nővéremmel egy pillanatra egymásra néztünk aztán egy kiállítást hallottam és minden elsötétült.