Slade's Daughters

25. fejezet

Vivi szemszöge:

Szerencsére semmi komolyabb baja nem volt Barbinak, csak egy két vágás egy pengével, amit altatóval vontak be. Egész gyorsan sikerült kitisztítanom a sebeket és bevarrni őket. Miután végeztem a sebek bekötésével az ajtóhoz sétáltam, hogy szóljak a többieknek. Amikor kiléptem az ajtón láttam egy aggódó és türelmetlen Bartot.
-Hogy van?- kérdezte ahogy felállt a székéből.
-Semmi komoly, egy kis ideig még ki lesz ütve, de utána minden rendben lesz. Még időben hoztátok.- mondtam ahogy együttérzően a vállára tettem a kezem. -A többi dolgot majd később megbeszéljük és ne aggódj örülni fog annak, hogy újra láthat majd.- mondtam egy kisebb mosollyal. Látszott szegényen, hogy nagyon aggódik a húgom miatt és még mindig szereti annyi év után. -Lehet hogy eltűntél egy időre, de legalább most már itt vagy mellette. Nyugodtan bemehetsz hozzá.- mondtam ahogy levettem a kezemet a válláról.
-Köszi, de szerintem csak te gondolod ezt így.- mondta, ahogy az ajtóhoz sétált.
-Hogy érted?- kérdeztem, amire csak  az egyik szoba felé mutatott. Egyből megértettem, hogy kiről van szó. Egyre hangosabban és hangosabban hallottam a fiam hangját, ahogy a szoba ajtajához értem.
-...Nem fogod megélni a másnapot.- volt az utolsó mondata a fiamnak mielőtt távolodó lépteit hallottam az ajtó túloldaláról. Sóhajtottam egyet, ahogy beléptem az ajtón. Damian állt nekem háttal a szoba közepén. Mielőtt bármit is tudtam mondani Ryan jelent meg előttem.
-Jól van????- kérdezte aggódva egy pár könnycseppel az arcán.
-Jól van, csak még most alszik egy kicsit. Nyugodtan bemehetsz.- mondtam egy mosollyal, mire csak egy bólintással válaszolt mielőtt berohant az ajtón. Miután elment csak ketten maradtunk Damiannel. Egyből eszembe jutottak a fiam kemény szavai.
-Ezt megérdemeltem.- szólalt meg egy sóhajjal. -Igaza van.- tette hozzá.
-Olyan, mint te. Bruce mesélte, hogy nem volt könnyű dolga veled és, hogy ő is akkor ismert meg, amikor annyi voltál, mint Hanzo.- mondtam ahogy a falnak döltem. -Csak gondolom, te tudtál arról, hogy léteznek.- tettem hozzá egy sóhajjal. -Azt hitted, hogy nem veszem észre az embereidet?- kérdeztem.
-Tudtam, hogy észre veszed. Ha már én nem lehettem veletek személyesen legalább rajtuk keresztül rajtatok tudtam tartani a szememet.- felelte. Egy pár másodperc szünetet tartott mielőtt újra megszólalt. -Szívem szerint el sem mentem volna, de muszáj volt. Csak így tudtalak megvédeni titeket.- magyarázta.
-Tudod az évek során többször is elgondolkodtam azon, hogy miért is tűntél el. Nagyon sok opció volt például az, hogy meghaltál vagy találtál valaki mást vagy egyszerűen csak meguntál minket. De, az, hogy néha láttam az embereidet mindig erősítette bennem a gondolatot, hogy az eltűnésednek oka van és hogy nem direkt tűntél el.- feleltem, ahogy elöktem magam a faltól és egy pár lépést tettem felé. -A gyerekeknek kell majd egy kis idő, hogy megértsék. Az apjukra van szükségük.- mondtam, mire végre felém fordult.
-Sajnálom.- csak ennyit mondott, ahogy a szemembe nézett. Annak ellenére, hogy az arcáról nem lehet sok mindent leolvasni, a szeme nagyon sok mindent elárult. Őszintén nem tudom, hogy hogy is kéne reagálnom arra, hogy visszatért. Az egyik részem örül, hogy újra látja és legszívesebben a nyakába ugrana, de a másik részem pont az ellenkezőjét tenné. Most kivételesen nagyon tanácstalan voltam. A szemében láttam a megbánást. Annak a tudat, hogy csak azért ment el, hogy megvédjen minket....egyszerűen nem tudom, hogy tudok-e és hogy mérges legyek-e rá. Nem tudom, hogy mit is kéne tennem, hogy kéne reagálnom. Mindketten sóhajtottunk egyet.
-Figyelj, ezt a helyzet, most senkinek sem egyszerű, de együtt majd sikerül átvészelnünk, pont mint régen.- mondtam egy kisebb mosollyal, ahogy még közelebb léptem hozzá. Lassan megfogtam az egyik kezét.
-Sajnálom, hogy nem jöttem korábban. Féltem, hogy anyáék valamit fognak tenni veletek. Nem akartam kockáztatni.- mondta, ahogy megszólította egy picit a kezemet.
-Semmi baj, én megértem. Ők viszont még nem értik.- mondtam, ahogy megláttam Hanzo egyik sárkányát. A fiú kis kék sárkány, Clintnek csak a feje látszott az egyik falnál. Amit észrevette, hogy figyeljük gyorsan behúzta a fejét a fal mögé. -Megyek, beszélek velük.- mondtam.
-Rendben.- felelte. -Apa elmesélte mi történt, segítek neki a keresésben.- tette hozzá. Bólintottam egyet mielőtt elengedtem a kezét és odasétálltam a falhoz, ami mögött Clint bujkált. -Gyere. Keressük meg őket.- mondtam, ahogy a kis sárkányra néztem. Clint bólintott egyet, ahogy felugrott a vállamra és elindultunk a gyakorló tér felé.