Slade's Daughters

15. fejezet

Vivi szemszöge:

Egy ideig minden tökéletes volt. Egy ideig mindannyian azt hittük, hogy végre valamennyire nyugodt és normális életünk lehet, de nem. Az élet tele van meglepetésekkel, jó és rossz meglepetésekkel egyaránt. Ebben az esetben ez nem egy jó meglepetés volt. Azon a napon minden megváltozott...

3-4 évvel később...

-Mi az?- kérdeztem ahogy besétáltam a konyhába. Damian épp a mi  Batcomputerünk alatt lévő asztalnak dőlve állt velem szembe, a kezében egy mobillal. Az arca gondterheltnek tűnt, kíváncsi vagyok minden rendben van-e. A Talonos esethez hasonló már egy pár éve nem történt. A többiek már elmentek aludni, csak mi ketten voltunk még fent.
-Apa az.- felelte, egy sóhajjal. -Azt írja, a Démon embereit több kamera is felvette.- folytatta, ahogy letette a telefont és felém fordult. -Nem tudom, hogy anyáék mit terveznek, de muszáj utána néznem és kiderítenem.- tette hozzá, ahogy ellökte magát az asztaltól és odasétált hozzám.
-Megértem, de nem kellene egy kis segítség?- kérdeztem ahogy átkaroltam a nyakát és közelebb húztam magamhoz.
-Nem, dehogy. Megoldom egyedül is. Plusz neked még pihenned kell.- válaszolta ahogy a karomon lévő kötésre pillantott.
-Ez csak egy karcolás.- jegyeztem meg.
-Egy karcolás? Először meglőttek, aztán még át is szúrták a karodat. Nekem ez nem csak egy karcolásnak hangzik.- kezdte magyarázni a pasim. Mondjuk azt, hogy egy kicsit magát okolja ez a seb miatt. Pedig már többször is mondtam neki, hogy nem az ő hibája volt. Mi voltunk azok s lányokkal akik kitalálták, azt, hogy menjünk és nézzünk szembe azzal a bandával egyedül. A szemébe néztem és láttam, hogy elgondolkodott. Tudtam,  hogy még mindig valamennyire magát okolja azért, mert nem volt ott, hogy megvédjen.
-Hé, mondtam már, hogy ez nem a te hibád és ha jól tudom, te vagy az akit, múltkor oldalba lőttek és még mindig nem épült fel teljesen, de az is csak egy karcolás, nem igaz?- kérdeztem egy vigyorral az arcomon.
-Touché kedvesem.- mondta Damian miközben egy mosollyal az arcán átkarolta a derekamat. -Megpróbálok majd sietni.- mondta egy pár másodpercnyi csönd után.
-Rendben.- válaszoltam mire egy puszit nyomott a homlokomra és magához ölelt. Annak ellenére, hogy a legtöbbször más emberekkel eléggé bukó, komor és rideg tud lenni, de velem mindig ezek ellentéte. Az a legjobb, ha csak kettesben vagyunk, akkor olyan mintha csak mi ketten lennénk a világon. -Légy óvatos.- szólaltam meg egy egy perces csönd után.
-Mindig óvatos vagyok. Megígérem, hogy majd visszajövők.- mondta ahogy abbahagytuk az ölelkezést és a szemembe nézett. Ez volt az utolsó alkalom amikor magamhoz öleltem. Az utolsó, amikor a karjában tartott. -Szeretlek.- tette hozzá mielőtt megcsókolt. Ez volt az utolsó alkalom amikor az ajkai az enyémet érintették. Az utolsó, amikor hallottam a hangját. Az utolsó alkalom, amikor azt mondta nekem, hogy szeretlek.
-Én is téged.- válaszoltam a csók után. Ezt követően Damian elengedett és odasétált a motorjához. Intettem nekem egyet mielőtt eltűnt az éjszakában. Ez után csak telt és múlt az idő, az elején nem is volt gond, de amikor már a harmadik óra is eltelt kezdtem aggódni. Sosem szokott ennyi ideig tartani, de lehet, hogy azért tart ez ilyen sokáig mert a saját családjáról van szó. Biztonság kedvéért felhívtam Brucet, hátha tud valamit.
-Szia Bruce.- köszöntem neki a telefonon keresztül.
-Vivi, gondolom Damianről akarsz kérdezni.- felelte Bruce a szokásos komor hangján.
-Igen, már kezdek aggódni, minden rendben van?- tettem fel a kérdésem, azt vártam, hogy Bruce egyből rávágja, hogy minden rendben vagy hogy már úton van, de nem, ehelyett az egy pár pillanatig csönd volt. Már kezdett nagyon idegesíteni ez a csönd. Bruce törte meg a csöndet egy sóhajjal, már ebben a pillanatban éreztem, hogy valami nincs rendben.
-Egy ideje megszakadt vele a kommunikáció, nem tudom sehogy sem elérni. Még a pozícióját sem tudom bemérni. GPS, kommunikátor, kamera, minden ki van kapcsolva vagy mindet elpusztították.- ezeket a mondatokat hallván, a szívem összeszorult és gyorsabban kezdett verni. -De ne aggódj, biztos vissza fog jönni miattad, azaz miattatok.- folytatta Bruce mire egyből automatikusan a hasamra helyeztem az egyik kezemet. Brucenak gondolom feltűnt a szótlanságom. -Még nem mondtad el neki, igaz?- kérdezte egy sóhajjal.
-Igaz...-feleltem egy pár pillanatnyi csönd után. -Úgy terveztem, hogy majd a jövő héten mondom majd neki el, úgyis akkor lesz a szülinapja. Gondoltam, jó meglepetés ajándék lenne...-magyaráztam miközben a kezemet még mindig a hasamon pihentettem. Eddig Bruce az egyike azoknak az embereknek, akik tudják, hogy terhes vagyok. Eddig csak ő, apa és Lyra tudja, senki másnak nem mondtam még el. Lyra-val egész jó barátokká váltunk az elmúlt évek során, mindent elmesélünk egymásnak, ezt is el kellett mondanom neki. Senki sem tudja a csapatból, még a húgomnak sem árultam el, tudom, hogy ő nem biztos, hogy tudná tartani a száját. Pocsék hazudozó. Még most is az. Bruce sóhajtott egyet, mielőtt megszólalt.
-Vegyél egy mély levegőt és nyugodj le. Feküdj le aludni egy kicsit, majd ha bármi történik azonnal hívni foglak. Rendben?- tanácsolta Burce.
-Rendben...- feleltem egy sóhajjal.
-Minden rendben lesz majd, biztos vissza fog jönni, ne aggódj. Most viszont menj és dölj le, pihenned kell.- próbált megnyugtatni. Sosem jött vissza.
-Rendben, szia.- köszöntem el mielőtt letettem a telefont. Ez után vettem egy mély levegőt és úgy tettem, ahogy Bruce tanácsolta. Bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyra, kellett egy kis idő amíg elaludtam. Abban reménykedtem, hogy reggel amikor felkelek és kinyitom a szemem ott lesz majd mellettem, mint mindig, de....de ez nem így történt. Az a nap után senki sem látta, nem jött vissza hozzánk. Az egyetlen dolog amit találtunk az a régi Robin egyenruhája volt. Bruce találta meg 2 héttel később az egyik háztetőn. Damian eltűnése viszont nem csak az én életemet forgatta fel. Damian volt a csapat vezetője, de így, hogy ő eltűnt vezér nélkül maradtunk és lassan a csapat feloszlott. Mar'i visszament a saját bolygójára, Lili elment segédnek Dr. Fatehez, hogy fejlessze a varázsló tudományát. Rex felcsapott bérgyilkosnak, zsoldosnak, Razam pedig elment, a kövek eredetét kutatni. Barbi, Bart meg én voltunk azok akik, szorosabb kapcsolatban maradtunk. A többiekkel szinte alig beszéltünk. A csapat feloszlása után Barbi összeköltözött Barttal és szereztek normális munkát maguknak. Én visszaköltöztem apához és segítettem neki a saját ligánk vezetésében Lyra-val együtt. Bárcsak mondhatnám, hogy ez volt az egyetlen rossz dolog, ami történt ebben az évben, de nem. Sajnos nem ez volt az egyetlen, ami történt ebben az évben.... Nem ő volt az egyetlen, aki eltűnt....