Slade's Daughters

7. fejezet

Vivi szemszöge

-Ugh...- morogtam ahogy meghallottam az ébresztőt.
-UGHHHH!- nyafogta a húgom ahogy a párnáját a fejére húzta.
-Kelni kell.- mondtam ahogy egy nagy ásítással felültem az ágyamra.
-Muszáj? Nem akarok....- motyogta ahogy még jobban a fejére szorította a párnát.
-Ne nyafogj inkább kelj fel.- mondtam ahogy felálltam.
-Ugh, nem maradhatnánk inkább otthon?- kérdezte ahogy végre levette a párnát a fejéről.
-Nem, sajnos nem.- mondtam ahogy odasétáltam az ágyához. -Kelj fel.-
-De nem akarok...- nyafogta Barbi.
-Hát akkor nem hagysz más választást.- mondtam ahogy lehúztam róla a takarót.
-Vivi...hagyjál má...most ne...- mondta ahogy visszahúzta magára a takarót. Sóhajtottam egyet ahogy a szekrényhez sétáltam. -Hát akkor majd egyedül kell megennem azt a nagy zacskó gumicukrot ami a konyhában van elrejtve...- mondtam ahogy kivettem az iskolai egyenruhámat.
-MI??!! GUMICUKOR???!!- kiáltotta a húgom ahogy hirtelen felült.
-Hát igen egy óriási csomag gumicukor, aminek a helyét csak én tudom....- mondtam ahogy elmentem átöltözni a fürdőbe. - Ha gyorsan kész leszel akkor talán majd kaphatsz belőle, ha még marad majd...- mondtam öltözés közben. Szerintem a húgomnak erre megjött az esze. Mert amikor kijöttem ott állt előttem az iskolai egyenruhában.
-Hát itt meg mi történt?- kérdeztem ahogy keresztbe tettem a kezem és elmosolyodtam.
-Seeeemmi. Na hol a gumicukor?- kérdezte egy kis mosollyal.
-Ilyen gyorsan megváltoztattad a véleményed? Az előbb még az ágyból sem akartál kikelni. Olyan depressziósnak tűntél.- mondtam ahogy elindultam az ajtó felé.
-Hé mi lesz a gumicukorral?!- kérdezte ahogy utánam jött. Mire én csak elkezdtem nevetni.
-Te mit röhögsz?! Ne mond, hogy csak kitaláltad a gumicukrot???!!- kérdezte ahogy a kiértünk a konyhába.
-Nem, a gumicukrot nem találtam ki.- mondtam ahogy odamentem az egyik szekrényhez, kinyitottam és kivettem a nagy csomag gumicukrot. -Tessék.- mondtam mosolyogva ahogy oda adtam neki a csomagot.
-GUMICUKOR!!!- mondta vidáman ahogy kinyitotta.
-Csak egy csomag van, úgyhogy oszd be.- mondtam ahogy a csomagra mutattam.

-Jó, jó.- mondta ahogy tömte a gumicukrot a szájába.
-Legalább már jobb kedvre derültél.- mondtam.
-Hát igen.- mondta.
-Még mindig aggódsz a mai nap miatt?- kérdeztem.
-Nem, dehogy...- mondta ahogy még több gumicukrot tömött a szájába.
-Aha, persze, én pedig csak most jöttem le a falvédőről.- mondtam szarkasztikusan. -Stresszevés, klasszikus.- mondtam ahogy kivettem a cukrot a kezéből.
-Hééé! Add vissza!- kiáltotta ahogy próbálta visszavenni a cukrot, de nem sikerült neki.
-Nem, ennyi elég volt mára.- mondtam.
-Na, légyszi csak még egy kicsit.- kezdte.
-Nem, megetted a fél zacskót, az bőven elég volt.- mondtam ahogy elvtettem a zacskót úgy, hogy ne lássa.
-Vivi...- nyafogta.
-Na, ideje indulni.- mondtam ahogy az ajtó felé indultam.
-Várj meg, nem akarok egyedül menni.- mondta ahogy utánam jött. Kinyitottam az ajtót és kiléptem rajta. Már el is indultam volna, de Barbi megfogta a kezem és visszahúzott.
-Nem maradhatnánk itthon?- kérdezte ahogy a földre nézett.
-Nem.- mondtam ahogy ránéztem mire ő csak sóhajtott egyet. -Ne aggódj, nem lesz gond.- mondtam ahogy a húgom is kilépett az ajtón. Becsuktam az ajtót mögöttem ahogy elindultunk a suli felé.
-De mi van ha utálnak minket?- kérdezte Barbi út közben.
-Erről egy szót se, majd lesz ami lesz.- mondtam sétálás közben.

Damian szemszöge

-Bart?- kérdeztem ahogy bekopogtam a szobája ajtóján. - Gyere már ki! El fogunk késni a suliból.- mondtam ahogy megint kopogtam egyet.
-Nem akarok!- kiáltotta Bart az ajtó túl oldaláról.
-Kitalálom, azért nem akarsz menni mert Barbiék is ott lesznek?- kérdeztem ahogy neki támaszkodtam az ajtó melletti falnak.
-Hát...- hallottam a hangját a fal túl oldaláról.
-Ezek szerint igazam van.- állapítottam meg mire ő egy hangos 'Tch'-vel reagált. Mire én csak sóhajtottam egyet. -Olyan vagy mint egy 5 éves.- mondtam.
-Menj innen!- hallottam a fal túloldalán levő óvodástól.
-Hát jó akkor majd egyedül eszem meg azt a finom zacskó chipset.- mondtam ahogy elindultam lefelé a konyhába. Halál nyugodtan kinyitottam az egyik konyhaszekrényt. Miután kinyitottam ott állt mellettem egy vigyorral az arcán.
-Mi az? Meggondoltad magad?- kérdeztem tőle.
-Meg kaphatom a chipset? Kérlek!- mondta.
-Nem, majd csak suli után kaphatod meg.- mondtam komolyan.
-Ne már, Damian légyszi.- könyörögte Bart boci szemekkel.
-Nem, na indulás mert el fogunk késni.- mondtam ahogy úgy csináltam mintha visszatettem volna a chipset, de igazából csak úgy tartottam, hogy Bart ne lássa. Utána elindultam az ajtóhoz. Hallottam ahogy valaki nyikogatja a konyha szekrényeket. Olyan kiszámítható.
-Hiába keresed, itt van nálam.- mondtam ahogy felmutattam a chipset.
-Mi én?? nem is...na add már ide!- mondta ahogy elém futott.
-Előbb öltözz át és induljunk el.- mondtam mire hirtelen eltűnt és visszatért az egyenruhában. Kinyitottam az ajtót.
-Muszáj?- kérdezte.
-Hát, meg akarod kapni a chipsedet akkor igen.- mondtam ahogy kiléptem az ajtón.
-Utállak...- mondta mielőtt ő is kilépett az ajtón. Oda sétáltunk a fekete autóhoz. Alfred már a bent ült. Szegény biztos várhatott egy ideig.
-Mi tartott ennyi ideig?- kérdezte Alfred ahogy beültünk az autóba.
-Most már megkaphatom??!!- kérdezte Bart ahogy a chipsre mutatott.
-Egy feltétellel.- mondtam ahogy elindult az autó.
-Igen?- kérdezte.
-Nem futhatsz vissza amit meglátod őt. Ki kell bírnod ezt a napot.- mondtam.
-Jó, jó.- mondta ahogy nyúlt a chipsért.
-Ígéred?- kérdeztem mire megállt.
-Igen, igen. Na most már megkaphatom??!!- kérdezte. Mire én csak sóhajtottam egyet és odadobtam neki a chipset. Mire ő elmosolyodott és egyből elkezdte a szájába tömni a chipset.
-Nem akart felkelni.- válaszoltam végre Alfred kérdésére.
-Hogy sikerült felkeltenie?- kérdezte vezetés közben.
-Kedvenc chipse.- mondtam egy sóhajjal ahogy kinéztem az ablakon.
-Ezt a trükköt megjegyzem.- mondta. Egy pár pillanatig csönd volt aztán Alfred megszólalt.
-Minden rendben uram? Gondterheltnek látszik.- kérdezte Alfred ahogy rám nézett a visszapillantón keresztül. - Ismerem ezt az arckifejezést. Egy lányról van szó. Neki is az a baja.- állapította meg Alfred egy kis mosollyal az arcán. Mire egy sóhaj után mindent elmeséltünk neki.
-Érdekes helyzet.- jegyezte meg miután abbahagytuk a mesélést.
-Szerinted Alfred? Utálnak minket?- kérdezte Bart.
-Szerintem ők is pont ugyanezt kérdezik egymástól.- mondta ahogy leparkolt a suli elé. Miután megállt az autó felénk fordult. - Én már hallottam olyat, hogy szuperhősök az ellenfeleikkel jöttek össze meg hasonlót. Az hogy az Önök esetében mi fog történni, az csak magukon múlik. Bármi megtörténhet.- mondta Alfred egy mosollyal.
-Legyen szép napja Alfred.- mondtuk Bartal mielőtt kiszálltunk az autóból.
-Viszlát uraim, sok sikert!- kiáltotta utánunk Alfred mielőtt elhajtott az autóval. Elindultam az iskola ajtaja felé, de megálltam amikor észrevettem, hogy Bart nem jön utánam.
-Bart? Gyere már.- mondtam ahogy a barna hajú óvodásra néztem.
-De...mi van ha..- kezdte motyogni.
-Még egy szó és komolyan mondom felpofozlak.- mondtam kicsit idegesen. Kezd felidegesíteni ezzel. -Majd lesz ami lesz, de most menjünk.- mondtam, de ő nem reagált. -Ha abba hagyod a nyafogást és jössz akkor majd szólok Alfrednek, hogy vegyen még olyan chipset.- mondtam karba tett kézzel.
-Tényleg??- kérdezte csillogó szemekkel.
-Igen, de ahhoz most indulnunk kell.-mondtam ahogy elindultam a terülj felé.
-Hé! Várj meg!- kiáltotta ahogy utánam rohant. Mikor beértünk a terembe, láttuk, hogy még nem jöttek meg. Csöndben leültünk a helyünkre és vártunk.
-Szerinted egyáltalán be fognak ma jönni?- kérdezte Bart ahogy ledőlt a padra.
-Nézz fel.- mondtam ahogy megláttam a két lányt. Bart hirtelen felkapta a fejét a padról és ő is a lányokra nézett. Barbi csak a földet nézte, nem merte felemelni a fejét. Gondolom nem akart a szemünkbe nézni. Vivivel sikerült egy pár pillanatra felvennem a szemkontaktust, de aztán ő is elnézett. Csöndben leültek elénk, de mielőtt bármit is csinálhatunk volna megszólalt a csengő és bejött a tanár.