Slade's Daughters

27. fejezet

Barbi szemszöge:

Agh....nagyon fáj a fejem...megint. Reflexből megfogtam a fejemet az egyik kezemmel, ahogy morogtam egyet.
-Látom ébredezel. Jó aludtál Csipkerózsika?- kérdezte egy imesrős hang. Nagy nehezen sikerült kinyitom a szemem. Az egyik orvosi szobában feküdtem.
-Haha, nagyon vicces.- mondtam, ahogy a nővéremre néztem, aki épp az egyik szekrényben keresett valamit. Felkönyököltem és körbe néztem, csak ketten voltunk a szobában.
-Vedd be ezt egy kis vízzel. Ez segíteni fog majd a fejfájással.- mondta, ahogy letett a mellettem lévő kis asztalra egy pohár vizet és egy tablettát. Egy szó nélkül azt tettem amit kért.
-Ugh, ez borzalmas.- jegyeztem meg, a tabletta nagyon keserű volt.
-Lehet, de legalább majd hatni fog.- vágta rá Vivi, ahogy odament a szobában lévő csaphoz és megmosta a kezét. Szemem sarkából észrevettem, hogy a kuka tele volt véres papírokkal és kötésekkel. Egyből az oldalamra néztem. Gyorsan leesett, hogy miért is szúr annyira az oldalam. -Feküdj még vissza egy kicsit. Pihenned kell, plusz a hirtelen mozgás felszakíthatja a varratot.- jegyezte meg Vivi ahogy megtörölte a kezét. Sóhajtottam egyet, ahogy hátra dőltem az ágyban.
-Nagyon furcsa álmom volt.- szólaltam meg, mire Vivi kérdően nézett rám. -Azt álmodtam, hogy Bart visszatért.- mondtam, ahogy a nővérem felé fordultam.
-Az nem álom volt.- mondta, mire a szemeim kikerekedtek.
-Mi??- kérdeztem döbbenten.
-Jól hallottad, Bart is visszatért.- válaszolta egy sóhajjal. -Az nem álom volt. Tényleg visszatért, sőt ő hozott ide. Gyorsan eláttam a sebeidet, aztán én kimentem a szobából. Nem tudom, hogy pontosan mi történt amikor felkeltél, csak annyit tudok, hogy az lett a vége, hogy a fiad rohan felém aggodalommal az arcán. Gondolom csinálhattál valamilyen hirtelen mozdulatot, mert a várat felszakadt. A varrat felszakadása és a sokk hatására elájultál.- magyarázta ahogy leült a mellettem lévő székbe.
-Szuper, ennél jobb nem is lehetne.- mondtam egy sóhajjal, ahogy lassan feldolgoztam, azt amit mondott az édes drága testvérkém. -Várjunk csak, mint jelent az, hogy 'Bart is visszatért'? Csak nem?- kérdeztem döbbenten.
-De, Damian is visszatért.- válaszolta a nővérem egy sóhajjal. -Hanzo szépen ki is osztotta már, de ez most mellékes.- tette hozzá. -Hogy érzed magad?-  kérdezte nyugodtan.
-Valaki hasbaszúrt, visszatért a régi szerelmem, a gyerekem apja, aztán elájultam...szuperül vagyok, csak egy átlagos hétfő.- mondtam egy sóhajjal, ahogy eltakartam a kezemmel az arcomat. -Tudja Ryan?- kérdeztem, tudván, hogy Vivi érteni fogja a kérdést.
-Ryan még nem. Viszont Bart már kezdi összerakni a dolgokat. Beszélned kéne velük.- tanácsolta, ahogy hátradőlt a székben.
-Muszáj?- nyafogtam, ahogy letettem a kezemet.
-Igen, de ha azt akarod, hogy tőled tudja meg, hogy ki az apja.- mondta.
-Miért van mindig igazad?- kérdeztem tudván, hogy tényleg jobb, ha tőlem tudja meg. E kérdés hallatán megjelent egy kisebb mosoly a testvérem arcán.
-Na, te most maradj itt és pohanj egy kicsit, amíg kitalálom, hogy mi legyen.- mondta, ahogy felállt. -Behívjam a fiad?- kérdzte.
-Igen légyszi.- válaszoltam, mire bólintott egyet és elindult az ajtóhoz. -Várj...- mondtam hirtelen, mire Vivi megállt nekem háttal. -Te...te mit...vagyis hogy...- nem tudom, hogy tegyem fel a kérdést. Egy pár pillanatig csöndben vártunk, amíg végre sikerült megfogalmaznom a kérdést magamban. -Hogy kéne reagálnom? Te hogy reagáltál? Nem hiszem, hogy egyből tudnánk ott folytatni, ahol abbahagytuk. Tíz év...az angyon sok idő. Mit tegyek?- kérdeztem tanácstalanul, ahogy a nővéremet figyeltem.
-Őszinte leszek, nem tudom, hogy ebben a szituációban, mi a helyes reakció. Igazából minden azon múlik, hogy mit érzel iránta. Ezt könnyebb lesz eldöntened, miután megtudod, hogy miért tűnt el.- mondta, mielőtt újra elindult az ajtó felé. Megállt az ajtóban egy pillanatra még. -Egy dolog viszont biztos. Ő még mindig szeret téged.- jegyezte meg mielőtt kiment az ajtón és egyedül hagyott a gondolataimmal.

Ryan szemszöge:

Remélem jól van anya. Sóhajtottam egyet, ahogy a szoba ajtaját figyeltem. Miután anya elárult, gyorsan rohantam is szólni Vivinek. Vivi kiküldött minket a szobából, szóval már itt várunk vagy 40 perce Barttal. De meglepetésemre az a 40 perc nem is volt annyira rossz. Még az elején megjelent Kayla, Matt és Ria palacsintával a kezükben. Tökéletes időzítés volt. Utána elkezdtünk beszélgetni Barttal, akiről kiderült, hogy egész jó fej. Gyorsan el is telt az idő annyit hülyéskedtünk, viszont úgy nagyjából 20 perc után a többiek elmentek és Barttal ketten maradtunk, de ez sem volt gond. Egész jó fejek tűnik, szereti a kajákat és tudja velem tartani a tempót is. Sőt még egész vicces és gyerekes is. Már értem miért barátkozott vele össze anya.
-Hogy találkoztatok anyával?- kérdeztem kíváncsian, ahogy az ajtó közelében lévő székeken ültünk.
-Hát az egy egész érdekes story.- felelte, ahogy elmosolyodott.
-Tényleg? Mond el légyszi!!- kértem, ahogy ellenállhatatlan boci szemekkel néztem rá. Vagyis inkább csak boci szemekkel néztem rá, nem ellenállhatatlanok, Vivin, Rián és Hanzon sosem hat.
-Hát jó, elmondom, de csak azért mert vicces, plusz nem tudok nemet mondani azoknak a boci szemeknek.- felelte. Ezaz! A boci szem technika bevált. Senki nem tud ellenállni a boci szemeimnek kivéve azokat az ördögi személyeket. -Szóval, az volt az első nap a suliban és minden normálisan indult. Majdnem az egész suli összegyűlt és várta az érkezésünket.- kezdte.
-Majdnem az egész suli??? Azt hogy??- kérdeztem döbbenten.
-Bruce Wayne egy nagy híresség volt úgyhogy mindenki kíváncsi volt a fiaira, szóval sokan kijöttek a suli elé és várták az érkezésünket.- folytatta.
-Így már értem.- jegyeztem meg. -Folytasd.- tettem hozzá gyorsan.
-Szóval, amiután kiszálltam a kocsiból és végignéztem a tömegen észrevettem valakit.-
-Anyát???-
-Igen. Mondjuk azt, hogy megakadt rajta a tekintetem. Utána viszont ő elment a nagynénéddel együtt. Vagyis igazából a nagynénéd behúzta az suliba.-
-Vivi? Tényleg ez történt?-
-Igen, a saját szememmel láttam.-
-Wow, anyáék sosem meséltek erről, na mindegy, ez után mi történt?-
-Bementem az osztályba az egyik testvéremmel és leültünk az utolsó padba, ami pont az a pad mögött volt, ahol az anyukád és Vivi ült. Igazából az a lényeg, hogy-- mielőtt be tudta volna fejezni egy ajtó nyitásra lettünk figyelmesek.
-Csipkerózsika felkelt, minden rendben, egy kicsit még pihennie kell viszont.- mondta Vivi ahogy megjelent az ajtóban. -Ryan, anyukád szeretne beszélni veled egy kicsit.- tette hozzá, ahogy elállt az ajtótól. Én gyorsan felpattantam és egy szó nélkül berohantam az ajtón.
-Anya!!- kiáltottam, ahogy ott termettem anya oldalán.
-Szia kicsim.- mondta egy kis mosollyal az arcán.
-Jól vagy? Annyira aggódtam.- mondta, ahogy szorosan átöleltem.
-Minden rendben van édesem csak beszélnem kell veled valamiről.- válaszolta anya, ahogy elengedett és felült az ágyban.
-Mi az anya?- kérdeztem kíváncsian.
-Ülj le.- mondta, ahogy eltűnt a kis mosoly az arcáról. A tekintete komolyra váltott.
-Mi a baj?- kérdeztem aggódva.
-Az apádról van szó.- mondat egy sóhajjal.
-Apáról???- kérdeztem meglepetten.
-Igen. Ahogy hallottam már találkoztál Barttal.- mondta, mire én csak egy bólintással válaszoltam. Anya vett egy nagy levegőt mielőtt a szemembe nézett.

-Ő az apád.-