Slade's Daughters

5. fejezet

Barbi szemszöge

ÚRISTEN!!
-VIVI SEGÍTS!!- kiáltottam a nővéremnek.
-MI VAN?!- kérdezte a nővérem ahogy besétált a szobába.
-SZERINTED?? Ma van a BÁL!! Segíts!!!- mondtam neki totális pánikban ahogy a ruháimra mutattam.
-Ez most komoly? Tényleg ezért hívtál ide?- kérdezte Vivi komoran.
-Igen!! Segíts!! Kérlek!!- kérleltem a testvéremet.
-Már megbeszéltük az előbb.- mondta ahogy kivette a ruháját a szekrényből. -Tényleg?- kérdeztem.
-Igen, ki is vetted a ruhádat.- mondta ahogy a világos kék ruhára mutatott ami az ágyamra volt fektetve.
-Oh...hupsz, elfelejtettem....- mondtam ahogy a ruhához léptem.
-Bolond.- mondta ahogy visszament a fürdőbe.
-Bocsi!- kiáltottam ahogy én is elkezdtem öltözni.

(Ilyen ruhákat kell elképzelni. Vivié a piros, Barbié a világos kék.)

-Csináld meg a hajad.- szólalt meg Vivi pár perc után ahogy kijött a fürdőből.
-Rendben.- mondtam ahogy bementem a fürdőbe. Egy pár perc után én is kijöttem.
-Kész?- kérdezte a nővérem.
-Kész.- mondtam mosolyogva.
-Hölgyeim, a fuvarotok megérkezett.- hallottam apám hangját egy kopogás után az ajtó túloldaláról.
-Megyünk.- mondta a nővérem ahogy kimentünk az ajtón.
-Az én kis angyalkám és az én kis démonom. Annyira gyönyörűek vagytok.- mondta apánk egy nagy mosollyal. Úgy csinált mintha könnyeket törölt volna el a szeméből.
-Apa, hagyd abba.- mondtam mosolyogva.
-Mi mindig gyönyörűek vagyunk father.- mondta a nővérem egy vigyorral.
-Ez igaz.- mondta apánk egy mosollyal.
-Büszke vagyok rátok. Végre kimozdultok a házból.- mondta apánk.
-Ha ha ha, nagyon vicces apa.- mondta a nővérem szarkasztikusan.
-Na indulnotok kéne, nem lenne szép dolog megvárakoztatni az ifjú legényeket odalent.- mondta apánk ahogy elindultunk lefelé.
-De ne felejtsétek a mai tervet.- mondta apám mielőtt az ajtóhoz értünk.
-Menjetek.- mondta ahogy kinyitotta nekünk az ajtót.
-Készen állsz?- kérdezte a nővérem.
-Hát, remélem.- mondtam mielőtt kiléptünk az ajtón.

Damian szemszöge

-Mikor jönnek már???- Bart kérdezte türelmetlenül ahogy egy fekete kocsi mellett vártunk. Apám kölcsön adta az autót. Jasonéknek korábban kellet bemenniük. Szóval szerencsére nincsenek most itt.
-Türelem Bart.- mondtam komoran.
-Tudom, tudom...- mondta ahogy fel le járkált a kocsi előtt.
-Akkor álj már le. Miért is izgulsz ennyire?- kérdezte halál nyugodtan.
-Szerinted???- kérdezte.
-Ötletem sincs.- mondtam egy kis mosollyal az arcomon. Mire ő csak csak kinyújtotta a nyelvét. Olyan gyerekes.
-Itt vagyunk.- hallottam Barbi hangját.
-Bocsi, ez az idióta nem találata a ruháját.- hallottam Vivi hangját. Barttal a hangok irányába néztünk.
-Hányszor fogod még megemlíteni ezt?- kérdezte Barbi ahogy csípőre tette a kezét.
-Wow...- csak ennyit tudtunk mondani Barttal ahogy megláttuk a két lányt. Mindketten ruhát viseltek és a ruhák nem is voltak annyira hosszúak.
-Nem tudom, annyiszor ahányszor csak adsz rá lehetőséget.- mondta Vivi egy vigyorral. A haja ki volt engedve. Sosem láttam még őt kiengedett hajjal és be kell vallanom egész jól áll neki. Kicsit fura volt őket ruhában látni, fura, de nem volt egy rossz látvány. Szerintem Bart egyet ért velem, mert szó szerint leesett az álla. Gyorsan oldalba böktem.
-Viselkedj.- súgtam neki.
-Bocsi...- válaszolta halkan.
-Na, mit szóltok? Hogy nézünk ki?- kérdezte Vivi egy mosollyal ahogy félénk fordultak.
-Tudom, borzalmasan nézek ki..." mondta Barbi halkan lehajtott fejjel, de sajnos nem elég halkan.
-MI?! Dehogy is! Gyönyörű vagy!- kiáltotta Bart.
-Tényleg? Nem csak viccből mondod?- kérdezte Barbi ahogy kezdett elpirulni.
-Igen, na indulhatunk hölgyem?- kérdezte Bart ahogy egy mosollyal Barbinak nyújtotta a kezét. Barbi elpirult arccal nézett Bartra. Vivi egy szemforgatás után nekilökte a húgát Bartnak. Szerencsére Bart gyorsan reagált és gyorsan elkapta Barbit.
-VIVI!!- Barbi kiáltotta vörös arccal a nővérének.
-Mi van? Lefagytál. Tennem kellet valamit.- mondta Vivi egy vigyorral. Mire a két idióta arca még vörösebb árnyalatra váltott. Én is elmosolyodtam a két bolondon.
-A kocsiban leszünk...- mondta Bart ahogy beült Barbival az autóba.
-Szép volt.- mondtam ahogy Vivire néztem.
-Kösz.- mondta mosolyogva.
-Indulhatunk hölgyem?- kérdeztem.
-Nem, még nem.- mondta karba tett kézzel.
-Mi? Miért nem?- kérdeztem.
-Még nem válaszoltál a kérdésemre.- mondta.
-Ja, az.- mondtam.
-Na?- kérdezte.
-Mi na?- kérdeztem vissza, igazából tudtam, hogy mit szeretne hallani, de ilyen egyszerűen nem mondom ki.
-Ugh..., jó akkor felteszem újra a kérdést. Na, mit szólsz?- kérdezte mosolyogva.
-Mit szólok mihez?- kérdeztem egy vigyorral.
-Agh..szerinted?- kérdezte karba tett kézzel.
-Jó, jó, őszintén válaszoljak vagy mondjam azt amit hallani akarsz?- kérdeztem tőle.
-Őszinte választ szeretnék.- mondta mosolyogva.
-Hát majd elmondom, ha odaérünk a bálra.- mondtam egy vigyorral.
-Utállak.- mondta ahogy eltűnt a vigyor az arcáról.
-Azt nem mondtad, hogy mikor mondjam el.-
-Anyád.-
-Na akkor indulhatunk? Minél előbb érünk oda annál előbb tudod meg a válaszom.- kérdeztem egy vigyorral.
-Jó, induljunk.- mondta ahogy belém karolt és mi is beültünk a kocsiba.