Slade's Daughters

31. fejezet

Vivi szemszöge:

Sajnos mielőtt bármit is mondhattam volna valaki berontott a szobában. Gyorsan elléptünk egymástól Damiannel, mielőtt az ajtó felé fordultunk.
-Kayla az.- szólalt meg Bart. -Látomása volt és veled akar beszélni.- tette hozzá Bart ahogy rám nézett.
-Megyünk.- mondtam egyből, ahogy elindultam az ajtó felé Damiannel a nyomomban. Bart ment elől, mi meg hátul. Séta közben egy szót sem szóltunk egymáshoz. Vajon tényleg komolyan gondolta a kérdést? Bármi is volt, most nem gondolkodhatok rajta, Kayla már vár. Mikor odaértünk, már mindenki ott volt a barlang fő termében. Bruce a gépnél ült még mindig Terryvel az oldalán. Hanzo és Ria az egyik lépcső fokon ült. Ryan és Matt egymás mellett ültek a földön csöndben. A húgom pedig a terembe nyíló egyik ajtó előtt állt. Amint megláttak minket Barbi egyből felém fordult.
-Veled akár beszélni. Nem hajlandó mással beszélni, azt mondja, hogy ezt neked kell elmondania elsőként.- magyarázta el a helyzetet a húgom.
-Bent van?- kérdeztem ahogy a mellette lévő ajtóra utaltam.
-Igen.- felelte a húgom, ahogy egy kicsit odébb állt az ajtótól.
-Megyek beszélek vele.- mondtam, ahogy megfogtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. -Szia Kayla.- köszöntem az ágyon ülő lánynak, ahogy beléptem a szobába. Kayla egy szót sem szólt, csak maga elé nézett. -Hallottam, hogy beszélni szeretnél velem.- mondtam, ahogy becsuktam mögöttem az ajtót. -A többiek azt mondták, hogy látomásod volt és, hogy velem akarsz bészélni róla. Minden rendben van édesem?- zártam le a mondanivalómat egy kérdéssel, ahogy leültem mellé az ágyra.
-É-én...l-lá...- kezdte dadogva, ahogy megszórította az ágy szélét. Vett egy mély levegőt, ahogy felemelte a fejét és felém fordult. -L-láttam a ha-halálodat...- nyögte ki, ahogy egy könnycsepp legördült az arcán.

Hanzo szemszöge:

Legszívesebben odamentem volna anyához, hogy elmondjam neki, hogy én tényleg nem akartam, de nem lehetett. Kayla látomása fontosabb, mint az én kis magyarázkodásom. De legalább apának elmondhatom. Miután anya bement a szobába Bart odament Barbihoz és apa egyedül maradt. A húgommal egymásra néztünk, mielőtt felálltunk. Már bocsánatot kértem tőle többször is. Sikerült megbeszélnünk a történteket és abban maradtunk, hogy ő megbocsált nekem, ha adok apának egy esélyt. Miután felálltunk odasétálltunk apához, aki a lépteinket hallva egyből felénk fordult.
-Apa! Örülök, hogy jól vagy.- szólalt meg a húgom egy kisebb mosollyal, ahogy átölelte apát. Apa egy pillanatra meglepődött a húgomon. -Köszönöm, hogy megvédtél.- tette hozzá a testvérem, ahogy egy mosollyal az arcán elengedte apát és hátrébb lépett.
-Nem kell megköszönnöd. Egy apa feladata az, hogy megvédje a gyerekeit.- felelte nyugodtan. A húgom bólintott egyet egy mosollyal, ahogy oldalba bökött.
-Nyugi, nem felejtettem el.- mondtam neki halakan, mielőtt apa felé fordultam. -Apám.- kezdtem, mire apa felém fordult. -Tartozok egy bocsánatkéréssel és egy köszönettel. Először is nem akartam, hogy ez legyen. Sajnálom. Másodszor pedig, köszönöm, hogy megvédted a húgomat.- mondtam rezzenéstelen arccal.
-Ez a legkevesebb, amit tehettem értetek, miután ennyi ideig nem voltam itt nektek.- mondta apa.
-Átgondoltam a helyzetet és arra jutottam, hogy adok neked egy esélyt. Lehet, hogy mégsem vagy annyira rossz.- jelentettem ki karbatett kézzel.
-Nem is vártam tőled jobbat.- szólalt meg a húgom, ahogy finoman beleboxolt a karomba.
-Hé!- csak ennyit nyögtem ki.
-Bocsi apa, csak ennyire tellik tőle.- tette hozzá a húgom.
-Semmi baj, én annak idején sokkal rosszabb voltam.- szólalt meg apa egy kisebb mosollyal az arcán.
-Tényleg?- kérdeztük egyszerre a testvéremmel.
-Igen, nem tudom, hogy hallottátok-e már, de annak idején, amikor annyi voltam, mint ti éléggé érdekes kapcsolatom volt az apámmal, azaz a nagyapátokkal.- magyarázta.
-Erről még nem meséltek anyáék.- jegyezte meg a húgom.
-Hát akkor itt az ideje annak, hogy elmeséljek egy pár történetet. Talán így majd megérted, hogy ebben miért is hasonlítunk.- kezdte apa.

Vivi szemszöge:

-Ne aggódj minden rendben lesz.- próbáltam megnyugtatni Kaylát, miután elmesélte a látomását.
-De... Mi van ha mégsem? Nem akarlak téged is elveszíteni...- zokogta Kalya, mire egyből átöleltem.
-Shh... Most ne gondolj erre.- mondtam, mielőtt elengedtem.
-D-de...de...- kezdte volna, mire egyből közbe vágtam.
-Nincs semmi de.- mondtam, ahogy megtöröltem az arcát egy zsebkendővel. -Viszont ezt kérlek mond el senkinek.- jegyeztem meg egy sóhajjal.
-Mi? Miért?- kérdezte meglepődve.
-Ha megtudnák, csak még nagyobb káosz és pánik lenne. Nem akarom tudni mi lenne, ha ezt a gyerekek vagy Barbi meghallaná.- kezdtem. -Tudom, hogy nem egy egyszerű dolgot kérek, de most sajnos nem tudok mást...- fejeztem be egy sóhajjal.
-Megértem...- mondta Kalya ahogy megtörölte a szemét. -Nem kell aggódnod, nem mondom el senkinek.- tette hozzá ahogy egy kisebb mosollyal felém nézett.
-Köszönöm hercegnőm. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, de csak addig tartsuk titokban, amíg ezt a Baglyos dolgot lerendezzük, jó?- kérdeztem. Tudom, hogy nem lenne szabad ilyet kérném tőle, de most tényleg nem lenne jó, ha ez kiderülne. Ez csak még rosszabbá tenné a helyzetet.
-Jó. Ez a mi kis titkunk lesz.- jelentette ki Kalya egy mosollyal, ahogy mégegyszer megölelt. Hirtelen egy kopogást hallottunk.
-Minden rendben?- hallottam a testvérem hangját az ajtó túloldaláról.
-Igen.- feleltem neki. -Mehetünk?- kérdeztem a mellettem ülő kislánytól.
-Igen, persze.- felelte Kayla egy mosollyal.
-Akkor gyere, menjünk. A többiek biztos várnak már.- mondtam, ahogy felálltam és odasétálltam az ajtóhoz. Kayla csöndben követett. Amikor kiléptünk, Ryan már ott várt az ajtóban egy aggódó tekintettel az arcán. A szemem sarkából láttam, hogy Barbi és Bart egy picit távolabb ment, hogy adjanak a fiúknak teret.
-Biztos minden rendben?- kérdezte Ryan ahogy Kayla irányába nézett.
-Igen, minden rendben, ne aggódj.- mondta Kayla egy mosollyal. -Amúgy még nem is néztük meg a filmet.- tette hozzá.
-Tényleg!- kiáltott fel Ryan.
-Menjetek készítsétek el a TV-t Mattel, én megyek szólok Hanzoéknak.- mondtam, mire mindketten bólintottak egyet és elindultak Matt felé. Körbe néztem és egyből megjelent egy mosoly az arcomon, amikor megláttam, hogy a drága kis gyermekeim a lépcsőn ülnek mosolyogva és az apjukkal beszélgetnek.
-Jó látni, hogy végre beszélgettek egymással.- jegyeztem meg, ahogy odasétálltam hozzájuk.
-Anya!- szólalt meg a fiam, ahogy egyből felállt és odasétált hozzám. -Én tényleg nagyon sajnálom... É-én tényleg nem akartam... Cs-csak...- dadogta a fiam egy sóhaj után.
-Semmi baj édesem, minden rendben van.- mondtam mielőtt szorosan átöleltem. -Ami megtörtént megtörtént. Már nem tudunk változtatni rajta, szóval ne is kezdj el nekem olyanokon gondolkodni, hogy mi lett volna ha... Ne kínozd magad ezzel. Rendben?- kérdeztem, mire egy bólintással válaszolt a fiam. -Szuper.- jegyeztem meg ahogy Ria felé fordultam. -Jól vagy édesem?- kérdeztem aggódva.
-Igen, csak egy picit megijedtem, de már minden okés. Plusz látod milyen ügyes vagyok?- kérdezte, ahogy felállt és elém állt. -Sikerült elérnem, hogy bátyus adjon egy esélyt apának!- mondta egy mosollyal.
-Nagyon ügyes vagy édesem. Büszke vagyok rád.- mondtam, ahogy adtam egy puszit a homlokára. -Rád is büszke vagyok, mert hallgattál a húgodra.- mondtam egy mosollyal, ahogy felborzoltam a fiam haját.
-Anya! A hajam...- nyafogta a fiam, ahogy próbált csúnyán nézni rám, mire én csak egy kuncogtam egyet.
-Na, de most édeseim, menjetek fel a többiekhez. Nézzétek meg a filmet, aztán nyomás aludni.- mondtam, mire  mindketten bólintottak egyet.
-Ti nem jöttök?- kérdezte Ria.
-Nem, nekünk még meg kell beszélnünk valamit a többi felnőttel.- válaszoltam.
-Rendben.- jegyezte meg a lányom mielőtt felment a bátyjával a többi gyerek után az emeletre.
-Minden rendben van?- kérdezte Damian, ahogy felém fordult.
-Igen, persze.- mondtam. Ő sem tudhatja meg Kayla látomását.
-Mit mondott?- kérdezte a húgom ahogy odasétállt hozzánk Barttal.
-Mondjuk azt, hogy már tudom, hogy hol kell keresnünk őket.- mondtam, ahogy odasétálltunk Brucehoz és Terryhez.
-Ez úgy hangzik, mintha lenne egy terved.- szólalt meg Terry.
-Nagyon jó észrevétel Sherlock.- mondtam egy kisebb mosollyal, mielőtt a képernyőre irányítottam a tekintetemet.
-Esetleg lenne kedved beleavatni minket a tervedbe?- kérdezte Bart kíváncsian.

-Kezdjük az elején...-