Slade's Daughters

32. fejezet

Gyors kis írói figyelmeztetés, ebben a részben lehet, hogy lesz olyan jelentet vagy képleírás, ami nem éppen a nagyon fiataloknak szól. De igazából, semmi durva nem lesz, csak gondoltam írok egy ilyet, mert mindenki szokott ilyesmiket írni, na mindegy, jó olvasást.

Barbi szemszöge:

-Most jobb lesz ha mind elmegyünk aludni. Ki kell aludni mindenkinek magát holnapra.- volt a nővérem záró mondata, miután elmagyarázta mindenkinek a tervet. Ezután mindenki elindult fölfelé. Amikor a nappaliba értünk a gyerekek már rég aludtak a kanapén kicsi a rakást játszva. Hanzo ült a legszéllén. Kayla mellette a vállára támaszkodva aludt el Riával a másik oldalán, aki Mattnek támaszkodva aludt. Az én kicsi fiam pedig a két lány ölében aludt. Miután Brucetól és Terrytől elköszöntünk a nővéremmel egyből betakartuk a gyerekeket.
-Holnapra mindegyiküknek nagyon fog fájni a nyaka.- jegyeztem meg, ahogy elindultam a folyosón a többiekkel.
-Hát igen szegénykék.- szólalt meg mellettem Bart.
-Nagyon sok minden történt ma, megérdemelnek egy jó alvást, pont mint mi.- ásította a nővérem, ahogy megálltunk a folyosó elején, ahol a szobáink voltak. -Jó éjszakát mindenkinek, én most elmentem zuhanyozni.- jelentette ki, mielőtt bement a fürdőszobába.
-Jó éjszakát.- köszönt nekünk Damian mielőtt a konyha felé vette az utat.
-Te nem alszol?- kérdezte Bart.
-De mindjárt, csak még iszok egy pohár vizet.- felelte Damian, mielőtt eltűnt a folyosón.
-Hát ketten maradtunk.- jegyezte meg Bart ahogy felém fordult.
-Hát igen...- csak ennyit tudtam mondani. Egy pár pillanatig csöndben néztünk egymásra, mielőtt Bart megszólalt.
-Mielőtt még el megyünk aludni szeretnék valamit kérdezni...- mondta, ahogy a szemembe nézett.
-Igen? Mi az?- kérdeztem kíváncsian.
-Folytathatjuk onnan ahol abbahagytuk? Tudod, mielőtt eltűntem... Ez alatt azt értem, hogy...- motyogta, de nem is kellett többet mondania, hisz akármennyire is hihetetlen sikerült megértenem, hogy mire gondolt.
-Folytathatjuk.- feleltem egy mosollyal.
-Szuper, akkor remélem, hogy nem bánod, ha ezt csinálom.- csak ennyit mondott, ahogy közelebb lépett hozzám.
-Mi-- mielőtt befejeztem volna a kérdést az ajkait az enyéimre nyomta. A csók egy pillanatra meglepett. Nem tartott sokáig, de így is nagyon sokat jelentett.
-Ez már nagyon hiányzott...- jegyezte meg, miután az ajkaink eltávolodtak egymástól egy pár centire.
-Nekem is...- szólaltam meg végre, ahogy a karjaimat a nyaka köré fontam. -De nem csak ez hiányzott...- súgtam a fülébe mielőtt bezártam az ajkaink között lévő kis részt. Bart egy pillanatot sem vesztegetett. Egyből visszacsókolt, míg a kezei megtalálták az útjukat a derekam köré. Már nagyon hiányzott ez. Sosem gondoltam volna, hogy valaha újra megcsókolhatom majd, de mégis itt vagyunk és nagyon jól esik. Az ajkaink tökéletes szinkronban mozogtak, amitől a régi vágyaink újra a felszínre törtek. Bart egyik keze hirtelen a pólóm alatt termett. Amint a keze hozzáért a csupasz bőrömhöz és elkezdett játszani a melltartóm kapcsával egy pillanatra halkan felsóhajtottam, ami pont elég volt arra, hogy a nyelvével behatoljon a számba. Viszont mielőtt folytathattuk volna, megtörtemt a csókunkat. -Be kéne mennünk, mielőtt még a nővérem kijön.- mondtam, mire egy pillanat múlva a szobámban találtam magunkat.
-Így már jobb?- kérdezte Bart, ahogy körbe nézett. -Várj valamit elfejtettem.- szólalt meg újra mielőtt az ajtó mellett termett. Gyorsan bezárta az ajtót, mielőtt újra mellettem termett. -Így már minden megvan.- tette hozzá, ahogy mélyen a szemembe nézett.
-Igen, tökéletes.- mondtam, ahogy én is a szemébe néztem. Mindkettőnk szemében lehet látni a vágyat egymás iránt. Egy pillanatba sem telt, de már újra egymás ajkán voltunk, mégakkor sem váltunk el, amikor az ágyra estünk. Ez a sok év amíg távol voltunk... Mondjuk azt, hogy örülök, hogy a szobám hangszigetelt.

Vivi szemszöge:

Miután gyorsan lezuhanyoztam felvettem a zöld hálóingemet és a konyhába indultam.
-Neked aludnod kéne.- jegyeztem meg, ahogy megláttam, hogy valaki a konyha asztalnál ül.
-Mindjárt megyek.- válaszolta Damian, ahogy az előtte lévő papírokat nézte. Sóhajtottam egyet, mielőtt odasétálltam mellé.
-Most.- jelentettem ki határozottan, ahogy az egyik kezemmel a papírokra támaszkodtam, míg a másik kezemet csípőre tettem. -Neked a mindjárt egyenlő 1-2 órával. Ki kell most aludnod magad holnapra. Szükséged lesz az energiádra.- magyaráztam neki, mire még mindig csak a lapokat figyelte. Annyi változott, hogy elengedte a lapokat és leengedte a kezét maga mellé. -Szükségem lesz rád.- tettem hozzá, mire végre felém fordult. Egy pillanatig csak egymást figyeltük, a szeme ugyanúgy ragyogott mint régen, de volt még benne valami más is... Végül én törtem meg a csendet. -Tudod, gondolkodtam, azon, amit kérdeztél...- kezdtem mondani, ahogy fogtam magam és mögé álltam. Damian minden mozdulatomat csöndben figyelte. -És arra jutottam, hogy a válaszom...- mondtam miközben egy laza mozdulattal átkaroltam a nyakát. -Igen... Ezerszer is igen...- súgtam a fülébe, mielőtt vissza hajoltam és a szemébe néztem. Egy mosollyal az arcomon felálltam és elindultam a szobám felé. Amikor megálltam a szobám ajtaja előtt, hirtelen hátulról valaki átkarolt. Tudtam, hogy ki az, nem is kellett megfordulnom.
-Örülök, hogy így döntöttél.- szólalt meg Damian, mielőtt egy csókot nyomott a nyakamra, ami a hálóingemnek köszönhetően teljesen szabad volt. -Meg kéne ünnepelnünk királynőm.- tette hozzá miközben kinyitottam az ajtót.
-Ó és mit kéne megünnepelnünk?- kérdeztem, ahogy besétálltunk a szobába. Hirtelen az egyik keze elhagyta a derekamat és hallottam az ajtót becsukódni, amit a kulcs elfordításának hangja követett.
-Azt, hogy az enyém vagy.- súgta a fülembe, mielőtt megfordított és az ajkait az enyémre helyezte. Gondolkodás nélkül visszacsókóltam, ahogy a karjaimat a nyaka köré fontam. A következő pillanatban már az vettem észre, hogy a lábaimat a dereka köré csavartam és az egyik kezemnel a hajába túrtam, amíg az ajkaink egy heves csatába keveredtek. Reméljük Bruce igazat mondott és ezek a szobák tényleg hangszigeteltek. Nem lenne jó ha ezt valaki hallaná, de nagy eséllyel, hangszigeteltek, hisz a húgomékat sem lehetett hallani a folyosón. Reméljük tényleg nem halatszódik át semmi, de most jobb ha inkább abbahagyom a gondolkodást és élvezem a pillanatot...