Slade's Daughters

37. fejezet

-Hanzo kérlek ne öld meg az apádat.-

-Anya?- kérdeztem döbbenten a húgommal egyszerre.
-Vivi???- szólalt meg Barbi is döbbenten. A hang mögülünk jött. Mindenki hátra fordult, ahol a TV képernyőjén egy ismerős arcot láttunk meg.
-Tudom, hogy ez nem lesz egyszerű és hogy biztos nagyon mérges lehetsz azért mert apád nélkülem tért haza, de kérelek ne legyél rá mérges. Az én döntésem volt.- mondta anya a képernyőn egy sóhajjal. -Ha ezt a videót látjátok, akkor az azt jelenti, hogy én már nem tartozom az élők közé. Ezt a videót azért csináltam, hogy elmagyarázzam ennek az okát. Minden még évekkel ezelőtt kezdődött, de annak érdekében, hogy ez a videó ne legyen egy órás. Röviden Ria és Hanzo, a ti erőtöket az egyik kő adta és ez volt az egyik dolog, amit a baglyok meg akartak szerezni. Tudtam, hogy nem engedhettem, hogy hogy bármi történjen veletek vagy a többiekkel. Razam segítségével sikerült találni egy módszert arra, hogy újra létrehozzuk a követ. Sajnos ennek az ára ugyanaz, mint a kövek elpusztításának, azaz halál. Annyira már ismerem a Baglyok Bíróságát, hogy addig nem állnak meg amíg meg nem szerzik azt, amit akarnak. Anyámat sem hagyták békén, a végén eljutottak hozzá. Ezért muszáj volt elpusztítanom a köveket, hogy megvédjelek titeket. Nem maradt választásom. Sőt az amikor Kayla elmesélte a látomását, arról, hogy én meghalok, tudtam, hogy már nincs választásom. Sajnálom Kayla, hogy nem sikerült betartanom amit mondtam. És mielőtt megkérdezed drága húgom, azért nem mondtam el, mert ha elmondtam volna, nem engedtétek volna, hogy megtegyen. Remélem megtudsz nekem bocsátani ezért.- mondta anya egy kisebb mosollyal az arcán, mire Barbi újra elkezdett zokogni. -Ne sírj annyit, a végén még elárasztod a várost.- tette hozzá anya mielőtt megtörölte a szemét. -Kérlek ne sírjatok miattam. Nem mentem el, lélekben mindig itt leszek és vigyázni fogok rátok. Szeretelek titeket.- volt anya utolsó mondata, mielőtt a videó megállt.
-Anya...- csak ennyit tudtam mondani. Hirtelen valaki átkarolta a vállamat. Felnéztem és láttam, hogy apa az, aki épp egy megértő tekintettel néz le rám. A szemében láttam a fájdalmat, bele sem gondoltam, hogy ez neki mennyire fájhat. -Sajnálom apám...- mondtam neki egy sóhajjal.
-Semmi baj fiam...- szólalt meg apa mielőtt a többiekre esett a tekintetünk. Barbit még mindig ölelgette Bart. Ryan most épp Kaylat vigasztalta.
-Hanzo...- szólalt meg a húgom, ahogy könnyes szemekkel odasétállt hozzánk. -Apa...- mondta, ahogy először rám, aztán apára nézett. Én egyből szorosan átöleltem.
-Minden rendben lesz hugi, ne aggódj.- mondtam, ahogy hallottam, hogy újra elkezdett halkan zokogni.

Damian szemszöge:

-Ez egy méltó búcsú számára.- jegyeztem meg, ahogy körbe néztem az embereken. Jasonék, Timék és Dick-ék is itt vannak a gyerekekkel együtt. A régi csapat is itt van, azaz Razam, Rex, Mar'i és Lili. Apa is itt van Terry-vel és Matt-tel.
-Igen. Szinte mindenki eljött.- szólalt meg a fiam, aki mellettem állt egy fekete öltönyben.
-Hiányozni fog.- jelentette ki a lányom, ahogy megtörölte a szemét.
-Tudom, nekem is.- mondta Hanzo, ahogy a húga vállára tette a kezét.
-Az anyukátok nagyon jó ember volt, sok mindenkinek fog hiányozni.- mondtam nyugodtan, ahogy az egyik kezemet a lányom, a másik kezemet a fiam vállára tettem.
-Sziasztok.- mondta egy hang, ahogy többen is megjelentek előttünk. Több ismerős ember fekete ruhában állt előttünk.
-Sziasztok.- köszönt vissza Hanzo és Ria egyszerre.
-Srácok gyertek! Mindenki itt van!- kiáltotta Ryan, ahogy élénk futott. Oldalra nézve lehetett látni, hogy a többi gyerek ott áll az egyik fa alatt egy csoportban.
-Majd később jövünk apa.- mondta Ria mielőtt megfogta a testvére kezét és elindult a többi gyerek felé Ryan társaságában.
-Hogy bírják a gyerekek?- kérdezte Tim, ahogy csöndben figyeltük a gyerekeket.
-Egész jól bírják.- felelt a kérdésére Bart, aki épp Barbi derekán pihentette a kezét.
-Rajtam kívül Ria és Kayla viseli a legrosszabbul vagyis csak ők mutatják ki.- mondta Barbi, amire minden tekintet felém fordult.
-Mi van?- kérdeztem komoran.
-Semmi.- felelte Grayson, aki még mindig olyan, hülyének tűnt mint amikor utoljára láttam.
-Apja fia, vérbeli Wayne.- szólalt meg Todd egy kisebb vigyorral.
-Szegénykék, else tudom képzelni, hogy mit érezhetnek.- mondta Artemisz.
-Hát nem lehet egyszerű az biztos.- jegyezte meg Tim.
-Ez igaz, de a szüleiket ismerve...- kezdte Todd.
-Túl fogják élni.- fejezte be a mondatot Grayson. Egy pár perc beszélgetés után mindenki elment és egyedül maradtam. Egy sóhaj hagyta el az ajkaimat, ahogy az előttem álló szoborra néztem. A szobor Vivit ábrázolta. Hirtelen lépteket hallottam, mielőtt valaki megszólalt.
-Hanzo mondta, hogy az ő ötlete volt a szobor.- mondta a mellettem lévő alak.
-Igen, azt mondta, hogy szeretné megörökíteni, azért hogy mindenki emlékezzen rá és hogy sose felejts el az áldozatát.- szólaltak meg, ahogy a tekintetemet, még mindig a szobron tartottam.
-Okos gyerek, olyan mint a szülei.- jegyezte meg a mellettem álló megint, mielőtt sóhajtott egyet. -Nagy szeretett téged.- tette hozzá, mire végre felé fordultam.
-Tudom. Csak sajnálom, hogy ilyen későn jöttem.- mondtam Slade-nek.
-Az a lényeg, hogy visszatértél és még itt voltál neki egy kis ideig. Plusz, sokat jelent neki, hogy most itt vagy a gyerekeknek.- szólalt meg újra Slade, ahogy felém fordult. Mindkét kezében volt egy-egy pohár. -Mi a terv a jövőre?- kérdezte, ahogy felém nyújtotta az egyik poharat, amit kérdés nélkül elvettem.
-Hát, még nem tudom. Nagy eséllyel vissza megyek egy kis időre a Ligához.   De után nem tudom mi lesz.- feleltem nyugodtan.
-Hát van még időd kitalálni. Most viszont igyunk a királynőre.- mondta mire bólintottam egyet.
-A királynőre.- mondtam, mielőtt kocintottunk a poharakkal. Mielőtt még bármit tudtunk volna csinálni egy ismerős alak jelent meg előttünk.
-Apa, nagypapa kész az ebéd. Plusz Bart azt kérte, hogy mindenki jöjjön oda, valamit mondani szeretne.- mondta Ria egy kisebb mosollyal az arcán.
-Akkor menjünk, édesem.- mondta Slade, mielőtt elindultunk az asztal felé, ahol már mindenki ott ült a helyén. Csöndben mi is leültünk a többiek közé.
-Egy kis figyelemt szeretnék kérni mindenkitől.- kezdte Bart, ahogy felállt. Miután látta, hogy mindenki tekintete rá szegeződött folytatta. -Tudom, hogy ez nem volt egyszerű időszak senki számára és nem is lesz az. Vivi halála, nagyon nagy hatással volt mindenki, de túl kell lépnünk ezen. Nem hagyhatjuk, hogy az áldozata hiába legyen. Éppen ezért szeretném az új időszakot egy bejelentéssel kezdeni.- mondta mielőtt elővett egy kis dobozt a zakójából. Végre megteszi. -Barbi.- kezdte feltenni a kérdést, ahogy letérdelt Barbi elé és kinyitotta a kis dobozt, amiben egy gyűrű volt. Barbi szeme egyből kikerekedett, ahogy a szerelmét nézte. -Hozzám jössz feleségül?- tette fel a nagy kérdést Bart. Barbi egy pár pillanatig lefagyva nézett maga elé mielőtt egy pár könnycsepp legördült az arcán.
-Igen!!!- kiáltotta Barbi, ahogy Bart nyakába ugrott.
-Na végre!- kiáltott fel Grayson, ahogy elkezdett tapsolni, mire a többiek nagy része is elkezdett tapsolni. Az egész ebéd olyan hamar eltelt mint a délután. A délután nagyobb részében a gyerekek játszottak egymással, míg a felnőttek női tagjai Babri esküvőjét tervezték. A nap végére már mindenki elment aludni vagy bement a szobájába. Én még egyszer utoljára kimentem a szoborhoz. Egy pár perc kellemes csönd után egy hang zavarta meg a csendet.
-Sajnos ha éveik is bámulod a szobrot nem fog visszatérni.- mondta apa, ahogy odasétállt mellém.
-Tudom, tudom.- feleltem, ahogy felé fordítottam a tekintetemet.
-Ezt neked hagyta.- szólalt meg újra apa, ahogy átnyújtott nekem egy borítékot, amin a nevem állt.
-Köszönöm.- mondtam ahogy átvettem a borítékot.
-Most inkább magadra hagylak, de ha szeretnél beszélgetni tudod, hogy hol találsz.- jegyezte meg apa, mielőtt elsétált. Szerencsére volt egy lámpa és egy pad a szobortól nem messze, így hát fogtam magamat és odasétáltam és leültem. Szépen óvatosan kinyitottam a borítékot és kivettem belőle a levelet. Szépen lassan elkezdtem olvasni.

"Kedves Damian!"