Slade's Daughters

24. fejezet

Barbi szemszöge:

Szerencsére sikerült viszonylag eljutnom a cég épületéhez. A forgalom  szokatlanul kegyes volt hozzám. Valamiért nagyon kevesen voltak most az utakon, na mindegy. Ha minden igaz, senki sem lesz most bent az én szintemen. Sikerült gyorsan átjutnom a portán és a liften keresztül az irodám szintjére. Az egész szint üres volt vagyis nekem annak tűnt. A lámpák is le voltak kapcsolva. Gyorsan az asztalomhoz rohantam és elkezdtem kutakodni a fiókokban. Egy pár évvel ezelőtt beépültem ebbe a cégbe, hogy könnyen tudjak információt szerezni a célpontjainkról és az embereinkről. Egyszer lementettem minden liga tagnak a profilját egy pendrive-ra. Valahol itt kell lennie annak a pendrive-nak, csak tudnám, hogy hol.... A nagy kutakodás közben észre sem vettem, hogy már nem én voltam az egyetlen ebben a szobában. Csak akkor jöttem erre rá, amikor a villanyt valaki felkapcsolta. Gyorsan felkaptam a fejem és egy ismerős alakot láttam meg.
-Ezt keresed?- kérdezte egy vigyorral az arcán Erwin. Erwin a kollégám a cégnél. Mondhatjuk, azt, hogy az itteni legjobb 'barátom'. Szőke haja és kék szeme csak úgy csillogott a lámpa fényben, de nem csak ez csillogott. A kezében megcsillant valami. Egy pár pillanat kellett, míg leesett, hogy a pendrive-ot tartja a kezében. -Ezek szerint igen.- mondta ahogy közelebb jött hozzám. Valami nagyon nem stimmel.
-Igen.- mondtam, ahogy én is közelebb léptem és a pendrive-ért nyúltam, de mielőtt megtudtam volna fogni felemelte a kezét a magasba. Mondjuk azt, hogy kb egy-két fejjel magasabb nálam, szólva esélyem sem volt elérni így a pendrive-ot.
-Na, na. Ennyire azért nem lesz egyszerű.- mondta mosolyogva.
-Erwin kérlek. Szükségem van rá.- többet nem mondhatok neki, őszintén nem is igazán tudom, hogy egyáltalán megbízhatok-e benne. Erre a kérdésre viszont egy pár percen belül választ kaptam.
-Mit szólsz, ha kötünk egy üzeltet? Én oda adom neked a pendrive-ot, ha te is adsz cserébe valamit.- ajánlotta fel.
-Erwin, most nincs itt az ideje a szórakozásnak.- mondtam, ahogy próbáltam elérni a pendrive-ot, d e nem sikerült, túl magas. -Ad már ide!!- mondtam, ahogy a lábujjhegyemre állva próbáltam elérni azt a szerencsétlen kis pendrive-ot. Hirtelen viszont abbahagytam a nyújtozkodást és megálltam egy helyben. Szinte lefagytam, ahogy megláttam az ingjén lévő kitűzőt. A baglyok jele.... Éreztem ahogy a szívem egyre gyorsabban és gyorsabban kezdett el verni. Megpróbáltam hátrálni, de nem igazán sikerült, mert egyből egy asztalnak ütköztem. Erwin csak sóhajtott egyet és megrázta a fejét, ahogy közelebb jött hozzám.
-Miért kell mindent elrontanod?- kérdezte, ahogy a mosoly eltűnt az arcáról. -Igazán nagy kár, pedig együtt sokra vihettük volna.- tette hozzá, ahogy letette a pendrive-ot a mögötte lévő asztalra. Ezután előhúzott egy tőrt a zsebéből. A pengén látszott, hogy nem hétköznapi fegyver volt. Már a csupán a látszata is legyengített, azt nem tudom, hogy miért, vagy, hogy hogy, de éreztem, hogy az erőm egyre fogy és fogy. Ha nem fagytam volna le sikerülhetett volna kivédenem a hasamba vágódott pengét, de nem sikerült. Erwin nem cicázott gyorsan kirántotta a kést és már újra lendítette is felém. Az, hogy az előbb eltalált arra volt jó, hogy kizökkentett a sokkos állapotból. Gyorsan félrehajoltam, ami miatt a penge csak súrolta a karomat. A fájdalmat figyelmen kívül hagyva hasba rúgtam az előttem álló szőke férfit és az ablak irányába vettem az utat. Ez tűnt az egyetlen kiútnak. A lift és a lépcső is mögötte van, nem tudnék eljutni odáig, úgyhogy marad az ablak. A rúgástól az egyik asztalnál löködött, és ez épp elég időtt adott nekem arra, hogy megragadjam az egyik asztalon heverő pendrive-ot és az ablak felé fussak. -Nem is rossz.- halottam Erwin hangját, mire gyorsítottam a tempón. Halottam a lépteit, de egyszer sem néztem hátra. Tudtam, hogy az csak lelassítana, plusz már ígyis alig láttam valamit. Valami lehetett azon a pengén, mert már szinte mindent homályosan láttam és éreztem, hogy a szemeim elkezdtek lecsúkodni. Ne, még egy picit bírjam ki.... És sikerült elérnem az ablakot. Gondolkodás nélkül kiugrottam rajta. Arra már nem volt időm, hogy azon gondolkodjak, hogy hogy fogom tűlélni a 32. emeletről való zuhanást, mert minden elsötétült. Az utolsó dolog, amire emlékszem az az, hogy valaki a nevemet kiáltja.

Ryan szemszöge:

Miután Kayla befejezte a jóslatot, Riáék érkezése után tudtam, hogy nincs vesztegetni való időm. Mielőtt bárki tudott volna bármit is mondani én egy pillanat alatt eltűntem a házból és máris az úton futottam, futottam, amilyen gyorsan csak tudtam. Tarts ki anya. Már úton vagyok. Végig szalalomoztam a kocsi között, amikor megláttam, valami nagyon furcsát. Nem messze tőlem egy másik villámgyors embert vettem észre, aki ugyanarra tartott, mint én. Egy pár másodperc után viszont meg is érkeztem a cég épületéhez. Az ember akit észrevettem nem messze megállt tőlem. Egy pár pillanat végigmértem a férfit és azt kell mondanom, hogy valamennyire hasonlított rám. Nem volt időm viszotn többet gondolkodnom, mert egy nagy csattanást hallottam fentről. Felnéztem és láttam, hogy az egyik ablak eltört és egy ismerős alak zuhnat ki rajta.
-ANYA!!!- kiáltottam téli torokból. Mielőtt bármit is tudtam volna lépni a melettem lévő férfi villámgyorsan felfutott az épület oldalán és egy pár másodperc múlva mellettem termett anyával a karjában. -Anya...- mondtam, ahogy odamentem hozzá.
-Életben van, csak elájult.- szólalt meg a férfi.
-Gyorsan el kell vinnünk nagypapához. Ő tudni fogja mit kell tenni vele.- mondtam aggódva.
-Mutasd az utat.- mondta a férfi, mire én csak bólintottam egyet és elindultunk.

Hanzo szemszöge:

-Mi???- kérdeztem a Riával, Kayla-val együtt meglepetten. Bruce nagypapa egyáltalán nem tűnt meglepetnek. Közelebb léptem anyához és láttam az arcán a fájdalmat. Hirtelen még mielőtt bárki tudott volna valamit mondani Ryan jelent meg a barlang kellős közepén egy férfival az oldalán, aki a kezében tartotta Barbit. A férfi kísértetiesen hasonlított Ryanre.
-Segítség kell neki.- mondta Ryan aggódva. Látszottak a könnyek az arcán.
-Bart??!!- kérdezte anya, nagypapa és 'apa' egyszerre döbbenten.
-Gyere.- szólalt meg anya, ahogy intett a 'Bart' nevű férfinak, ahogy elindult az orvosi szoba felé. Bart egy pár perc után kijött a szobából és leült az egyik székre. Kayla egyből odarohant Ryanhez, próbálta tartani benne a lelket, amíg anya megpróbálja meggyógyítani Barbit. Ria elhagyta szobát. Szerintem sok volt neki ez, hogy az úgy nevezett 'apánk' csak úgy beállított annyi év után. Kb. 10 percig csak csöndben vártamy de aztán meguntam a csöndet és 'apa' felé fordultam.
-Szóval te lennél az apánk?- kérdeztem komoran. Egy szót sem szólt csak csöndben figyelt. -Mond, "apa", hol voltál annyi éven keresztül? Hol voltál amikor szükségünk volt rád? Hol voltál, amikor anyának szüksége volt rád? Tudod hányszor volt anya szomorú miattatad? Mennyire fájt neki az, hogy csak úgy eltűntél és egyedül hagytad?? Tudod, hányszor láttam a szemében a fájdalmat és a könnyek nyomát?- észre sem vettem, hogy idő közben felemeltem a hangomat. De semmi, semmit sem reagált, csak állt ott és nézett rezzenéstelen arccal. -Hogy van képed annyi idő után visszajönni az után, hogy ennyi fájdalmat okoztál nekünk???!!! Egy apának az a dolga, hogy vigyáz a családjára, nem pedig az, hogy elhagyja őket és fájdalmat okoz nekik! Te nem vagy az apám és sosem leszel az! Egyáltalán hallod, amit mondok??? Vagy annyira nem érdekellek, hogy még egy válasz sem érdemlek??? Tudod mit? Nem érdekel, eddig sem volt apám, ezután is megleszek nélküle. Egy dolgot jegyezz meg, ha mégegyszer fájdalmat okozol vagy anyának vagy a húgomnak, nem fog érdekelni, hogy ki is vagy te valójában, nem fogod megélni a másnapot.- mondtam határozottan, ahogy egy szúrós tekintettel utoljára ránéztem, mielőtt elsétáltam. Erre sem reagált semmit, semmire sem reagál. Az egyetlen hang amit hallottam a folyósóról az egy ajtó nyitása volt.