14. fejezet

164 6 3
                                        

Damian szemszöge:

Már egy hét telt el mióta Vivi eltűnt. Ki fogom nyírni Talont. Sóhajtottam egyet ahogy beléptem Barbi szobájába. Innen vitték el. Már többször is körbenéztem, de semmit nem találtam, háta most végre találok valami nyomot. Meg tegnap fejlesztettem a maszkomat. Most már a vér nyomokat is láthatom. Akkor is látszanak, ha szabad szemmel már nem láthatóak. Amit beléptem a viszonylag tiszta szobába be is kapcsoltam az új frissítést. Az elején semmi érdekeset nem láttam, de amint közeledtem az ablakhoz egy kisebb folt jelent meg a padlón. Kéken világított. Vér. A vért kéken jelzi. Barbin nincsenek sebek, nem is vesztett vért tehát ez csak Vivi vére lehet. Ami arra utal, hogy megvágták valahogy. Lehet, hogy azért nem hallottak az elején Rexék semmit, mert az egyikük torkához kést tartottak. Érdekes, talán máshol is van még vér, lehet, hogy ez eltudna vezetni Vivihez. Az ablakra néztem ahol szintén volt egy kisebb folt. Az ablakhoz sétáltam és kinéztem rajta. Megcsillant a szemem, ahogy láttam a több kisebb kék foltot a földön. Egyrészt örülök, hogy végre van valami nyom, de másrészt, nem kevés vért veszthetett. Ezért fizetni fog az a köcsög. Hirtelen a riasztó hangja zengett végig a házon. A picsába, majd később visszajövök. Gyorsan lefutottam az alsó szintre ahol a többieket találtam. Bart az előbb még békésen aludt Barbi mellet egy székben, de szerencsétlen felkelt a riasztóra és a földre esett.
-Mi történt?- kérdeztük Barttal. Gyorsan ő is csatlakozott hozzánk. A többiek semmit sem válaszoltak. Mar'i a számítógép egyik monitorára mutatott. Az egyik kamera felvételen Talon egyik bérgyilkosa állt feltett kézzel és egyenesen a kamerába nézett. A maszkja sem volt rajta. Kék szeme és világosbarna haja volt a lánynak. Mit keres itt az egyik bérgyilkosa? Legjobb lesz ha kimegyek és megkérdezem. Fogtam magam és elindultam a kert felé, oda ahol a bérgyilkos volt.
-Mit akarsz?- kérdeztem hidegen ahogy kiértem a kertbe és az orgyilkos elé álltam.
-Segíteni jöttem.- mondta a lány.

Bart szemszöge:

Damian már egy pár perce a bérgyilkossal beszélgetett. Mi bentről figyeltük őket a kamerán keresztül. A következő pillanatban kisétáltak a kamera látóteréből. Egy pillanat múlva megjelentek a lépcsőn. Damian és Talon egyik bérgyilkosa....MI A SZÖSZ??!!! Most tényleg ez történik vagy hallucinálok? Az előbb egész erősen bevertem a fejem.
-Behoztad?- kérdeztem Rexszel és Razammal egyszerre meglepetten. A lányok is csak néztek.
-Segíteni jött.- mondta Damian ahogy odasétáltak hozzánk.
-A nevem Lyra.- mondta a lány, a maszkját kint hagyta a kertben.
-De te nem Talon egyik bérgyilkosa vagy?- kérdezte Mar'i.
-Miért akarsz segíteni nekünk?- kérdezte Lili.
-Igaz, hogy Talon egyik bérgyilkosa vagyok, de már megváltozott, a kövek megőrítették. Nem értek egyet azzal amit csinál. Nem akarom, hogy még több ember szenvedjen azért mert nem segítettem nekik.- mondta, látszott a szemében, hogy komolyan gondolja amit mond és hogy tényleg segíteni akar.
-Azt mondta Talon egy ideje már kínozza Vivi, de még nem hagyta el a kő ereje a testét ezért nemsokára megfogja ölni.- mondta Damian mielőtt elsétált egy pár pillanatra aztán visszajött a Robin ruhájában.
-Jöttem volna hamarabb is, de folyton figyeltek.- mondta Lyra ahogy Lilihez sétált. -Tessék. Ezzel a varázslattal tudjátok majd visszahozni a barátnőtöket. De ahhoz, hogy visszahozzátok valakinek be kell menni majd az elméjébe. A varázslónak nem kell mellettük maradnia, de valakinek meg kell majd védenie őket, mert szerintem majd ide is jönnek támadni. Ha valaki megöli őket miközben odaát vannak, meghalnak. Ha viszont sikerül időben megtalálnia az embernek akkor majd automatikusan fel fognak ébredni.- mondta Lyra.
-Én megyek.- mondtam ahogy Lilire néztem, aki csak bólintott egyet.
-Nekem most vissza kell mennem megpróbálok majd időt nyerni nektek.- mondta Lyra ahogy elindult a lépcső felé.
-Rendben, köszönjük.- mondtam mire ránk mosolygott mielőtt elment.
-Biztos vagy benne, hogy megbízhatunk benne?- kérdezte Rex Damiant.
-Van jobb ötleted?- válaszolta Damian kicsit hidegen.
-Nincs.- válaszolta Rex.
-És bízhatunk benne, mondott nekem olyat is amiről csak mi tudnunk...amről csak Vivi tud.- mondta Damian ahogy elindult a motorja felé.
-Én maradok, én vagyok az egyetlen varázsló.- mondta Lili.
-Én is maradok.- mondta Razam.
-Mi megyünk veled.- mondta Rex és Mar'i.
-Jó, akkor mindenki nyomás.- mondta Damian mire a Rex és Mar'i követte. Miután elmentek visszarohantam Barbi mellé. Leültem az ágy mellett lévő székre és megfogtam Barbi kezét.
-Nem sokára minden megint a régi lesz...- mondtam halkan ahogy visszanéztem Liliékre. Egy pár szót váltottak aztán Lili elindult felém, Razam pedig a gép felé vette az irányt.
-Razam tartani fogja a kapcsolatot a többiekkel és ha bármi történik meg fog minket, titeket védeni.- mondta Lili ahogy elővette a papírt amit Lyra adott. -Készen állsz?- kérdezte ahogy rám nézett.
-Igen.- mondtam határozottan.
-Még egy dolog mielőtt mész aszerint amit Lyra írt Barbi ebben a pillanatban is a legrosszabb rémálmait éli túl. Valahogy majd észhez kell majd térítened.- mondta Lili.
-Még egy ok, hogy gyorsabb legyek. Majd valahogy megoldom, érte bármit megteszek.- mondtam ahogy Barbira néztem egy pillanatra, aztán visszanéztem Lilire.
-Rendben. Akkor kezdhetem?- kérdezte.
-Igen. Mehet.- mondtam határozottan. Lili bólintott egyet aztán elkezdett valamilyen nyelven beszélni. Talán latin, de nem vagyok biztos benne. Lassan becsuktam a szemem és vártam. Tarts ki Barbi, már úton vagyok.

Slade's DaughtersWhere stories live. Discover now