Slade's Daughters

35. fejezet

Vivi szemszöge:

-Miért érzem azt, hogy valamit nem mondasz el nekem?- kérdezte Damian, miközben motorral mentünk végig az utcákon.
-Nem rejtegetek semmit. Te is tudod, hogy nyitott könyv vagyok számodra.- feleltem, ahogy néztem az épületeket.
-Igaz, de pont ezért is tudom, hogy most van valami, amit nem mondasz el nekem.- magyarázta, ahogy megelőzött egy autót.
-Majd később elmondom...- jegyeztem meg egy sóhajjal. Hirtelen az egyik ház tetején megláttam egy alakot. -Itt vannak.- mondtam komoran.
-Tudom, már vagy 3 utcája követnek minket. A figyelmetlenséged is arra utal, hogy valami baj van.- szólalt meg Damian, mire egy szemforgatással reagáltam. Túl jól ismer.
-Ahogy az előbb is mondtam majd később elmondom...- jegyeztem meg. Mielőtt a partnerem bármit is mondhatott volna, a kezemen lévő karperec megrezzent, ezért az egyik kezemmel elengedtem Damiant. Az arcom hoz emeltem és egy ismerős neve láttam meg. Egyből felvettem a hívást.
-Merre vagytok?- kérdezte az unokahúgom a vonal másik végéről.
-Mindjárt ott vagyunk.- feleltem, ahogy befordultunk az egyik kisutcán.
-Rendben.- felelte Lili, mielőtt l tette a hívást. Egy pár perc után megálltunk az egyik romos ház előtt. Miután leszáltunk a motorrol elindultunk az ajtóhoz. Mielőtt kopogtam volna valaki kinyitotta az ajtót. -Gyertek beljebb.- mondta Lili, mire beléptünk a házba. Egy romos folyosón találtuk magunkat, viszont amint bementünk a folyosón szinte egy villa belsejében találtuk magunkat. -A romos folyosó és a külső kell az álcázás miatt.- magyarázta Lili ahogy elindult a folyosón. Damiannel csöndben követtük, amíg egy ajtó keresztül egy nagy terembe nem értünk. Lili megállt és felénk fordult. -Razam mindjárt itt lesz ha minden igaz. Rég nem láttuk egymást.- mondta Lili egy kis mosollyal.
-Ez igaz, jól megnőttél.- mondtam egy mosollyal, ahogy végig néztem rajta.
-Hát igen, egyik nap még csak egy varázsló segéd, most pedig, én vagyok a mester.- magyarázta az unokatestvérem, ahogy a ruháját mutatta, amin Dr. Fate szimbóluma látszott. Az arany ank a varázslatot és a sorsot szimbolizálta. Mielőtt bárki bármit tudott volna mondani, valaki megjelent az ajtóban.
-Sziasztok, remélem nem késtem.- mondta Razam, ahogy besétált az ajtón. Ő is megnőtt. Néha beszéltem vele az évek során. A kövek kutatása
-Nem még pont időben érkeztél.- felelte Lili egy pár pillanatig tartó csönd után. A csönd sok mindenre utalt, például arra, hogy a kettőjük között történt valami a múltban, de a helyzet miatt inkább nem akartam szóba hozni.
-Szuper, akkor indulhatunk is, úgysincs sok időnk.- jelentette ki Razam
-Csak mi ketten megyünk.- mondtam ki határozottan.
-Ha ideérnének a baglyok, Lili nem tudná nyitva tartani a portált és leküzdeni őket egyszerre.- magyarázta a társam nyugodtan.
-Rendben, akkor kezdjük.- jelentette ki Lili, mielőtt az oldalán lévő könyvet megfogta és kinyitotta. Valamit elkezdett mondani egy nyelven, amely számomra ismeretlen volt miközben felemelte az egyik kezét. A könyv és keze elkezdett fényleni. Egy pár pillanat múlva egy fényes portál kapu megjelent az unokahúgom keze előtt. -Kész van.- jelentette ki Lili, ahogy felénk fordult.
-Akkor mehetünk.- mondtam egy sóhajjal, ahogy éreztem, hogy már nincs visszaút.
-Sok sikert.- mondta Lili mielőtt gyorsan megölelt.
-Biztos ezt akarod?- kérdezte Razam, ahogy aggódó tekintettel rám nézett, tudva, hogy mi lesz a vége annak, amit tenni akarok.
-Igen, nincs más választásom.- mondtam, mielőtt a párom felé fordultam. -Menjünk.- jelentettem ki mielőtt megfogtam Damian kezét és beléptem a portálba. A portálon átlépve egy sötét sziklás helyen találtuk magunkat. Körbe néztem és akkor láttam, hogy egy nagy hegy tetején állunk.
-Mit jelent az, hogy nincs választásod?- kérdezte Damian komoran.
-Azt, hogy muszáj valamit megtennie, azért, hogy megmentsen másokat.- mondta egy hang mögülünk. Mindketten egyből háta fordultunk, ahol egy fekete köpenyes alakot láttunk.
-Te ki vagy?- kérdeztem kíváncsian. Azt tudtam, hogy valaki itt fog várni ránk, de azt nem tudom, hogy ki az. Semmit nem találunk róla.
-Sok nevén szólítottak már, de a legtöbben Madame Fortuna ként ismernek.- felelte a köpenyes alak, ahogy hátra hajtotta a kapucniját.
-Anyám?- kérdeztem döbbenten.
-Igen drágám, nem hittem volna, hogy újra látlak majd. Olyan nagy lány lett belőled.- mondta anyám egy kis mosollyal az arcán. -A testvéred hogy van?- kérdezte.
-Jól van, nagyon hiányzol neki.- válaszoltam egy keserédes mosollyal.
-Ezt örömmel hallom drágám. Ha jól tudom, akkor te a lányom párja vagy igaz?- kérdezte anya, ahogy Damian felé fordult.
-Igaz, a nevem-- kezdte volna a társam, de anya közbe vágott.
-Damian Wayne, tudom.- mondta anya nyugodtan.
-Honnan tudod?- kérdeztem.
-Annak ellenére, hogy halott vagyok és a lelkem ebben a világban él tovább, az nem azt jelenti, hogy nem figyelek titeket.- magyarázta anya egy kisebb mosollyal. -Annyira sajnálom, hogy így kellett újra találkozunk.- tette hozzá egy sóhajjal, ahogy a mosoly eltűnt az arcáról. A szava egyből eszembe juttatták, hogy miért is vagyunk itt.
-Miért sajnálod?- kérdezte Damian.
-Nem mondta el neked?-  kérdezte anya, amire egy fejrázással válaszoltam. Egyszerűen nem tudtam elmondani neki.
-Mit nem mondtál el?- kérdezte Damian. Anyára néztem segítségért, aki egyből vette a lapot.
-Ha jól hallottam a baglyok bírósága a köveket akarja egyesíteni, hogy megszerezzék a korlátlan hatalmat. Viszont mivel az egyik kő eltört, ahhoz, hogy egyesíteni lehessen a két követ, ki kell nyerniük a kő erejét az emberből vagy emberekből...- kezdte magyarázni.
-Azaz a gyerekekből...- vágott közbe Damian.
-Az a baj, hogy a módszer, amivel kivonnák a kő erejét az nagy valószínűséggel végzetes lenne a gyerekek számára.- mondtam.
-Viszont van egy módszer, amivel újra létre lehet hozni a követ. Csak annak ára egy élet. Ha az erő át száll a felnőttről a gyerekre, akkor van egy lehetősége a felnőttnek vagy az erő előző birtoklójának arra, hogy újra létrehozza a követ, azzal, hogy feláldozza az életét és visszaveszi az erejét.- magyarázta el anya.
-Akkor ez a terved...- jegyezte meg Damian egy sóhajjal. -Más megoldás nincs? Nem lehetne egyszerűen megölni mindegyik baglyot?- kérdezte hidegen.
-Sajnos nem. A baglyokat nem tudod legyőzni. A halhatatlan seregük végtelen számú és túl jól képzett. Az egyetlen dolog amit tudsz csinálni az az, hogy a háttérbe szorítod őket. A kővel meg sajnos nem lehet mást csinálni. Az újra létrehozás helyett a megszűntetése lehetséges, de annál is szükség van egy életre.- felelte anya. -Sajnálom, de tényleg nem lehet mást tenni. A biztonság kedvéért átnéztem több ezer lehetőséget az erőm segítségével, de sajnos tényleg nincs más lehetőség.- tette hozzá egy sóhajjal.
-N-nem. Biztos van valami más megoldás...- ellenkezett újra Damian.
-Sajnos nincs.- mondtam, ahogy éreztem, hogy egy pár könnycsepp, legördült az arcomon.
-Akkor had menjek én, úgyis használtam már az erejét. A gyerekeknek szüksége van rád, nem veszíthetnek el.- jelentette ki Damian határozottan.
-Nem lehetséges.- vágta rá anya egyből.
-Mi? Miért?- kérdezte egyből Damian.
-Az az erő ami benned volt, azt elhasználtad akkor, amikor évekkel ezelőtt felélesztetted a lányomat.- felelte anya, mire láttam, hogy a királyom szemében megjelent a reménytelenség.
-De, nem... Nem teheted, a gyerekek...- szólalt meg újra Damian. Egy laza mozdulattal oda léptem elé és a tekintetét felém irányítottam.
-A gyerekek életének nagy részében ott voltam, most itt az idő, hogy te vezesd őket. Szükségük van az apjukra. Plusz nincs más választásunk.- mondtam ahogy éreztem, hogy újabb könnycseppek hagyták el az arcomat.
-Tudom.- szólalt meg Damian, mielőtt magához ölelt. -Csak nem akarlak elveszíteni...- súgta a fülembe.
-Nem fogsz elveszíteni. Mindig ott leszek veled.- mondtam, mielőtt egy utolsó csókot nyomtam az ajkára. -Szeretlek és mindig is szeretni foglak.- tettem hozzá egy kisebb mosollyal, ahogy megszorítottam a kezét.
-Én is szeretlek.- mondta Damian, mielőtt elengedtem a kezét.
-Készen állsz?- kérdezte anyám, mire bólintottam és elindultam a szakadék felé.
-El fogom pusztítani a köveket.-

Ryan szemszöge:

-Anya mi a baj?- kérdeztem, ahogy a többiekkel figyeltük, ahogy anya és apa fel és alá rohangált a házban.
-Nézted már a vendég szobában??- hadarta a kérdést anya, ahogy apára nézett.
-Igen, de megnézem mégegyszer.- mondta apa mire egy pillanatra eltűnt mielőtt újra megjelent.
-Na valami?- kérdeztem anya, mire apa megrázta a fejét.
-Nincs, semmi.- mondta apa, mire anya sóhajtott egyet. Viszont mielőtt újra feltehetett volna még egy kérdést anya megszólaltam.
-ANYA!!- kiáltottam, mire a két felnőtt végre megállt és felém fordultak.
-Mi ez a kiabálás?- kérdezte Bruce nagypapa, ahogy besétált a szobába.
-Ryan volt az.- felelte Ria, Kayla és Matt egyszerre, mire Bruce nagypapa kérdően nézett rám.
-Anya és apa már vagy 10 perce fel és alá rohangál.- magyaráztam el a helyzetet.
-Igen, észrevettem.- szólalt meg újra Bruce nagypapa, mielőtt anyáék felé fordult. -Magyarázatot várok, mit hagytatok el már megint?- kérdezte komoran egy unott tekintettel.
-Hát...ő... Nem találjuk a követ...- felelte anya, mire Bruce nagypapának egy sóhaj volt a válasza.
-Katasztrófák vagytok.- jegyezte meg Bruce nagypapa, mielőtt felénk fordult. -Ne tanuljátok ezt el tőlük.- tanácsolta, mire mind egy bólintással válaszoltunk.
-Amúgy milyen kőről van szó?- kérdezte Ria kíváncsian, ahogy megsimogatta az ölében ülő sárkányt.
-Hát biztos valamilyen fontos dolog lehet, abból ítélve, hogy szinte az egész házat felforgatták érte.- jegyezte mag Hanzo aki a falnak támaszkodva állt a másik sárkánnyal a nyaka körül.
-Hát az egy nagyon fontos dolog. A k-- kezdte volna Bruce nagypapa a magyarázást, de apa közbe vágott egy felkiáltással.
-Úristen jól vagy???- kiáltotta a kérdést apa, ahogy anya a szívéhez kapott és könnyek elkezdtek hullani a szeméből.
-Nat eltűnt!- kiáltott fel Ria, mire a testvére is felszólalt.
-Clint is eltűnt.- mondta Hanzo nyugodtan mielőtt mind anya felé fordultunk.
-Anya mi a baj??- kérdeztem aggódva, ahogy odarohantam anyához. Anya fogta magát a térdére rogyott és az arcát a kezébe temette. Csak egyetlen dologt, nevet hallottam.
-Vivi...- zokogta, amire mi, gyerekek csak értetlenül néztünk egymásra.
-Mi történt papa?- kérdezte Ria Bruce nagypapától.
-Attól tartok megtörtént, megtette.- mondta Bruce nagypapa egy sóhaj.
-Mi van anyával? Mi történt vele?- kérdezte Hanzo aggódva.
-Rossz hírt kell közölnöm...-

Lili szemszöge:

-Aggódom értük, már vagy egy 10 perce bent vannak.- jegyeztem meg, ahogy fel-alá járkáltam a szobában.
-Nyugodj meg, attól nem lesz jobb, ha össze-vissza járkálsz a szobában. Az nem segít semmiben, csak saját magadat stresszeled.- szólalt meg Razam, aki nyugodtan támaszkodott.
-Tudom, de mi van ha valami történt vagy ha valami nem sikerült??!! Mi van ha valamelyiküknek baja esett??- soroltam a kérdéseket egymás után. Razam sóhajtott egyet mielőtt ellökte magát a faltól és odasétállt elém.
-Föld Lilinek. Halló??- mondta Razam, mielőtt óvatosan megbökte a vállamat.
-Mi van?-
-Vegyél egy nagy levegőt és nyugodj meg. Ha idegeskedsz nem lesz jobb.- mondta halál nyugodtan.
-Hogy lehetsz ennyire nyugodt????!!! Nem félsz, hogy valami rossz történik?- kérdeztem, ahogy próbáltam lenyugtatni magamat.
-Oh, hidd el én is félek, csak nem mutatom ki.- felelte, viszont még mielőtt bármi mást mondhattunk volna valaki átlépett a portálon. Viszont csak egy ember lépett át.
-Damian?- kérdeztem, ahogy néztem, hogy vajon hol lehet az unokatestvérem.
-Hol van Vivi?- kérdezte Razam. Damian hallgatása mindent elárult számomra. Egyből tudtam, hogy a hallgatás mit jelent.

Az unokatestvérem meghalt.