Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Második fejezet

- Hogy mit mondtál? - Minzhu hősiesen tartotta a szemkontaktust velem, de a megránduló kezei elárulták.
 ~ Hűha, apuci dühös - hetvenhetedik motyogása csak rátett a dühömre.
 - Veled akarok menni! - mondta határozottan. Százegyedik toll összetört a kezemben, amitől Minzhu összerezzent a kezemre nézve.
 - Azt hiszem megint nem hallottalak jól - mély levegőt vett és kifújta.
 - Meséltél nekünk róla, elmondtál mindent - bólintottam. - Ahogyan azt is, hogy te vissza fogsz oda menni. - Megint bólintottam.
 - És? - néztem rá értetlenül.
 - Nem tudom, hogy ki az a Jabal, akihez vissza akarsz menni-
 - Nem akarok visszamenni hozzá Minzhu - szemöldökeit ráncolta. - Hm, hogy magyarázzam meg neked. - Felálltam a székről, közben kidobtam az utolsó tollamat is! Mellé sétáltam, és a vállánál fogva leültettem a kanapéra, én pedig mellé. - Figyelj, ugye elmondtam nektek mindent a Múltról, ahol az egész varázslás kezdődött - bólintott. - Én ott találkoztam egy törzzsel, akik befogadtak míg meg nem találtam a vissza vezető utat, abban a törzsben volt Jabal, akiről meséltem.
 - Igen tudom, apu sokszor szidta - megköszörültem a torkomat. - Történt köztetek valami, igaz?
 - Lefeküdtem vele - Minzhu ajkai elnyíltak, de én elfordultam tőle és az előttem lévő könyves szekrényt bámultam. - Jackson mindig is féltékeny típus volt, még egy telefonhívásra is betudta vágni a durcát. - Minzhu csak kuncogott. Az elején nagyon megviselte őket, hogy Jackson kómába került, de ahogy növekedtek úgy kezdték feldolgozni. Bár így már megtudtam őket érteni, amiért egyre több időt töltöttek velem.
 - De akkor mit akarsz megint azon a helyen?
- Tudod mi a reinkarnáció? - néztem rá, mire bólintott.
 - Olyan jelenség amikor egy ember meghal, és egy ugyan olyan ember születik. Legalábbis hozzá hasonló - bólintottam.
 - Ez nálam megtörtént - összeráncolta a szemöldökét. - Nem beszélek neked a misztikumról, hisz ott van Zallik a válladon. - Bólintott. - Az én lelkemben száz hozzám hasonló lélek van.
 - Mi? - összezavarodva nézett rám.
 ~ Ha valóban el akarod neki mesélni, akkor kezd az elejéről - nyolcvanadik tanácsára keserves sóhaj csúszott ki az ajkaimon.
 - Apád azt akarja mondani, hogy vannak elődei, akik ugyan úgy néznek ki és ugyan úgy hívják őket - szórakozott hangra oda fordítottam a fejem, és megláttam Hoseokot és Wonhot.
 - Ugyan úgy néznek ki? - Minzhu megrökönyödve nézett rám. - És az mind ott van... benned? - Szavai már elhaltan hangoztak közben rám mutatva.
 - Még csak ötven - mosolyogtam rá.
 - Már az is sok! Hogy különbözteted meg őket?
 - Hiszed vagy sem, de különböző személyiségük van.
 - Például? - szemeiben tiszta kíváncsiság volt.
- Például? - bólintott. - Vegyük az Elsőt.
 ~ Miért én?! - kiabált, de nem is foglalkoztam vele.
- Ő olyan személyiség, aki szeret parancsolni a másiknak, és kiszabja, hogy minek is hívd. 
~ Te szemét! Csak szabaduljak ki!
 - De tudod vannak hangtónusok, ami másabb, mint a másiké. Na meg van egy lány is - rántottam vállat.
- Lány?! - mindhárman felkiáltottak, amin döbbenten néztem végig rajtuk. Lehet nem mondtam még? 
- Az hogy lehet? - Hoseok és Wonho közelebb jöttek hozzánk, majd Wonho az ölembe ült, addig Hoseok a másik oldalamra.
 - Mit hogy lehet? - értetlenkedtem rajtuk. - Nőnek született, ennyi.
- Őt is Desmondnak hívták? - fejemet ingattam Minzhu kérdésére.
 - Úgy született, de mivel nő átíratta a nevét Destiny Tiny-nek.
 - Destiny Tiny? - mosolygott rám Wonho.
 ~ Be lehet fogni! - hatvankilencedik felháborodott kiáltásán elmosolyodtam.
 - De akkor ötven hozzád hasonló él benned? - Minzhura nézve bólintottam.
- Vagyis száz, de még csak ötven tud beszélni, vagyis ötvenegy - céloztam ezzel az Elsőre. - De ebből az egészből azt akartam kihozni, hogy aki Áruló itt van a családban, az ölte meg a legelső Destinyt, aki miatt elkezdődött ez az egész kőrforgás.
 - De attól, hogy miatta történt, ti miért foglalkoztok vele? - döbbenten néztem Minzhura. - Mármint, ha miatta, akkor nektek nem kellene vele foglalkoznotok.
 - Ha nem foglalkoznánk vele, akkor Jackson halott lenne - szavaim után elfehéredett. - Nem azért foglalkozunk vele, mert kötelességünk, hanem azért, mert ettől a kőrforgás meg van, így az Áruló könnyedén ölné meg a családtagokat.
 - Oh, bocsánat - mosolyogva simítottam a fejére.
 - Ne haragudj miatta - intéztem a szavaimat Elsőnek.
 ~ Nem haragszom, Második fia rosszabb volt... - még ha ezt is mondta még hallható volt a hangján, hogy bántotta. De tudom, hogy nem is a szavak bántották őt, hanem az, hogy tudja igaza van Minzhunak, amivel ő is tisztába van. Saját magát hibáztatja azért, mert minket az utódait belekevert egy olyan harcba, amit ő elbukott. El se tudom képzelni, hogy milyen lehetett számára végig nézni minden utóda kudarcát.
 - Des - kérdőn néztem Hoseokra. - Mi lesz ezek után? - Kinyúltam a kezéért, és megfogtam, de úgy remegtek, hogy még én se tudtam lefogni. - Jackson hét éve kómában van, hét családtagunkat temettük el. Des, mi lesz így? - könnyes szemekkel nézett rám, amitől összeszorult a szívem.
 - Mindent megteszek, hogy ennek véget vethessek, ígérem - végig néztem rajtuk, de mindhárman könnyes szemekkel néztek vissza rám. - Mi lenne, ha este elmennénk valahova? - Minzhu a szemöldökeit ráncolta Wonho és Hoseok halványan, de elmosolyodtak.
 - Hova? - kérdezték egyszerre.
 - Döntsétek el ti - mosolyogtam rájuk. Minzhu rögtön felpattant a többiek nevét kiabálva, addig Hoseok és Wonho velem maradtak. - Szóval?
 - Mégis mikor ismertél ki minket ennyire? - hitetlenkedett Hoseok. Tudom, hogy vicceskedni akart ezzel, de a hangja komor volt.
 - Nem jönnétek ki ok nélkül Jackson szobájából - mindketten sóhajtottak, és bólintottak. - Történt valami Jacksonnal?
 - Nem, nem is miatta jöttünk - Wonho kiszállt az ölemből és mellém ült megfogva a kezemet. Nem nézett rám, csak a kézfejemen lévő Yin-yang jelet. - Tudod.. - Hüvelyujjával körbe rajzolta a kört. - én.. vagyis mi.. - felváltva néztem rájuk, de egyikük se nézett rám.
 - Szóval segíteni akarunk - döbbenten néztem Hoseokra. - Szeretnénk, ha mi is segíthetnénk neked, hogy-
 - És miben? - vágtam a szavába. Mindketten rám néztek. - Abban, hogy elmentek a könyvekért, hogy hátha az Áruló elkap?
 - Honnan tudod, hogy elkapna minket?! - Wonho rászorított a kezemre. - Attól, hogy Jacksont elh-
 - Felhívta, barátnak adta ki magát. Honnan tudjátok megkülönböztetni? - nyitotta a száját, de be is csukta. - Én eddig olyan embereket gyanúsítottam meg, akik meghaltak. Ezért is nem akarom, hogy ti és a gyerekek nélkülem, vagy Jihoék nélkül elmenjetek bárhova is.
 - De...
 - Nem, Wonho! - csüggedten nézett rám. - Nem tudni, hogy ki az Áruló, ezért se tudom, hogy valóban a család tagja, vagy egyszerűen olyan ember, akire senki se gondolna.
 - Rendben.
 - És nem akarom megtudni, hogy nyomozásba kezdtek ketten - száj húzva dőltek hátra a kanapén. - Esküszöm bezárlak titeket!
 - Jól van, jól van. Felfogtuk - mindketten puszit adtak az arcomra és kisétáltak. Ez most mi volt?! Fejemet rázva sétáltam vissza az asztalomhoz, és újra a könyvet a kezembe véve olvasni kezdtem bármi utalás iránt. De minduntalan az Árulón jártak a gondolataim, bár leginkább a szavaim miatt.
  Lehet nem a családban van, de lehet, hogy olyan, akire soha nem gondolnánk. Ő ölte meg az Elsőt, de maga a kőrforgást nem ő indította, hanem a fa.
 - Első.
 ~ Mi van?
 - Na, ne durcizz már, majd megverhetsz - felhorkantott. - Kérdezni szeretnék. 
~ Hallgatlak.
 - Hol öltek meg? - hallottam, hogy az a halk sustorgás is abba maradt, és szinte láttam, hogy az Elsőt bámulják.
 ~ Hogy érted ezt? - könyves szekrényem felé néztem, majd az ablakok felé.
 - Van egy könyvem, ami rólad szól - hallottam, hogy a levegője a tüdejében reked. - Az a könyv hazugság, ahogy a Századik is mondta nekem. De abban a könyvben vannak igazságok is. De nem ez a fontos.
 ~ Mire akarsz kilyukadni Desmond Tiny? - először hívott a teljes nevemen.
 - Felteszem újra a kérdést. Hol öltek meg?
 ~ Nem értelek még mindig.
 - Na ne baszd fel az agyamat!
 ~ Dessi! - Hatvankilencedik ingerülten rám szólt.
 - Öngyilkos lettél?!
 ~ Des.. - Ötvenedik elhaltan ejtette ki a nevemet, de nem érdekeltek. Most kivételesen egyikük se érdekelt, csak az Első. 
 - Válaszolj már az istenszerelmére!
 ~ Akartam - halk szavára ökölbe szorult a kezem. ~ Az akartam lenni, megakartam ölni a fát amikor rájöttem, hogy milyen hatással van a testemre. Ebből arra következtettem, hogy az a fa a véremből született meg, így hozzám van kapcsolódva. 
 - De?
 ~ De bizonyosságképp vissza mentem a múltba, és akkor.. Akkor valaki meglátott engem, észrevett egy olyan ember, akinek a volt törzse megöltek.
 - Vagyis azt hitték, hogy megöltek, de észrevett téged, amikor az új világukban felbukkansz.
 ~ Igen.. 
 ~ Mégis miről beszéltek?! - Hatvanhatodik felkiáltott, aki egyébként egy csendes egyén. 
 ~ Arról, hogy Desmond rájött, hogy honnan származik az Áruló.
 ~ Mi?
 ~ Honnan?
 ~ Erről mi miért nem tudunk?! - össze-vissza kiabáltak, de az én fejemben mozogtak a fogaskerekek, és próbáltam összerakni a képkockákat.
 - Századik.
 ~ Hm? - hümmögött. Egyedül ő az, aki nem kiabált, szinte láttam, hogy egyedül áll és az eget kémleli.
 - Te megfejtetted igaz?
 ~ Mm.. - vita is abba maradt.
 - Ezért van az, hogy te sokkal kevesebb időt töltöttél a Múltban, mint a többiek. Te tizenöt év után tértél vissza, de ők tizenhét és húsz körül.
 ~ Ez leginkább a harcoktól függött. Voltak, akik arra törekedtek, hogy a Múltban megöljék azt a két törzset, akik Destinyt is. De, akik tizenhét év után tértek vissza, azok már kezdték kapiskálni, hogy valami nincs rendben. Mégis mindegyikük kudarcot vallott. Vajon miért?
 - Te hogy jöttél rá?
 ~ Semmi különösebb oka nem volt. Én nem úgy jöttem rá, mint te, és valójában az se jutott az eszembe, hogy Destiny öngyilkos akart lenni.
 ~ Desmond milyen könyved van neked?
 - Egy aranybarna, aminek a borítójára van égetve egy fekete fa. Benne vannak az elődeim egészen az ötödikig, és én hatodikként vagyok megemlítve. Ahogyan a könyvben van egy levelem is az Ötödiktől.
 ~ Az hogy lehet?! Ötödik még meg sincs! Habár most kiabál - Hatvanadik szintén kiabált, majd halkult a hangja. ~ Oh, ezt a káromkodási áradatot jobb, ha nem hallja a kölyök.
 ~ Ha lehetne ne térjünk el a témától, és végre mondjátok el, hogy miről beszéltek! - Hetvenedik szavaira mély levegőt vettem, és kifújtam.
 ~ Egyszerű a válasz mivel az, aki megölte Destinyt... - Századik. 
 ~ Az, aki Áruló lett a családban... - Első.
 - A Múltból való - fejeztem be.