Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Tizedik fejezet

- Nana azt mondta, hogy erre felé szoktak focizni, de én senkit se látok - hitetlenkedtem.
- Biztos, hogy ezt a címet mondta? - Bew kételkedve nézett rám, de már én is kételkedtem saját magamban, amikor is nevetés hallatszott. Bewvel egyszerre buktunk le.
- Miért bújunk? - suttogta Bew.
- Nemtom' - rántottam vállat. Habár csakis azért nem nézhettünk ki hülyén, mivel a foci pálya körül bokrok voltak, és az egyik mögött épp mi voltunk. A bokor egyik ágát lentebb húztam, és meg is pillantottam őket. Wonho, Hoseok, Jackson és természetesen NamJoon és Tay. Ki hitte volna?!
Másik kettővel nem is foglalkoztam, csak hármójukat néztem. És biztos voltam benne, hogy úgy nézhetek ki, mint egy pedofil kukkoló, de nem érdekelt, abban a percben semmi sem érdekelt, csak ők. Sokkal kisebbek voltak, mint amikor én utoljára láttam őket, és nem is jóképűek, inkább aranyosak. Túl aranyosak voltak.
- És mit fogsz tenni? - félszemmel Bewre néztem. - Végig nézed, ahogy találnak maguk mellé egy-egy lányt, és megint megházasodnak?
- Mit tehetnék? Én nem létezek.
- Nana segít.
- Tudom, én is tudom. És szerinted, ha a közelükbe kerülök, majd hip-hop minden ugyan olyan lesz, amit én átéltem? - Bew lecsapta a füleit, amitől ismét összekoccantak a fülbevalói. Hangosabb beszélgetésre mindketten oda kaptuk a fejünket. Nagyot nyeltem, amikor közelebb sétáltak a foci pálya vonalához, de még túl közel is ültek hozzánk, ami miatt ösztönösen akartam hátrálni.
- Wonho, - ösztönösen akartam hátrálni, mégse tudtam mozdulni. - már egy ideje kérdezni akartam.
- Mit?
- Mi az a nyakadban? - NamJoonról Wonhora néztem, aki a nyakához nyúlt, és a pólója alól előhúzott egy medált, inkább gyűrűt. Bewvel együtt elnyílt a szánk, ahogy felismertük a sárkányos gyűrűt.
- Fogalmam sincs, hogy honnan van, de ma reggel már ezzel a nyakamban ébredtem - rántott vállat.
- És te csak úgy ott hagytad?! - szólalt fel Jackson. Ez nem is lenne ő... - Hátborzongató!
- Lehet - helyeselt. - Ettől még tetszik. És.. - Nem fejezte be, csak a fejét rázta.
- M-most, hogy mondod.. - Hoseok arcán enyhe pír jelent meg, és ő is a nyakához nyúlt, majd ugyan olyan nyakláncot vett elő a pólója alól. - Ugyan az történt, mint Wonhoval. - Hoseok és Jackson pont előttem ültek, Wonho nekem oldalasan, ahogyan Nam és Tay Jackson mellett.
- Hogy lehet náluk? - suttogtam halkan.
~ Hát, ez már nekem is magas, tehát ne kérdezz.
- Rád még rohadtul haragszom, tehát nem is kérdeznélek.
~ Ez fájt Desmond, kicseszettül fájt.
~ Megérdemled! - Hatvankilencedik megint vitatkozni kezdett az Elsővel.
- Des.. - Bewre néztem, de ő lefelé, mire követtem a tekintetét. Zénó szürke pikkelyeit látva, akkor már hulla sápadt voltam. - Mi van, ha én ájulok el, és nem te?
- Hát nagy döbbenet, az egyszer biztos.
- Hova lett Zénó?! - Tay kiáltására felkaptam a fejem, majd vissza rá, de ő engem nézett a szemeivel, majd Bew lábához kúszott és a homlokát a lábának döntötte. Egy ideig ott tartotta a gazdája hívó szavával se foglalkozva, majd visszament Tayhoz.
- Des, ebben a világban nem létezel, de abban az idősíkban igen, ahogyan a srácok is. Ők kisebbek lettek, de ettől a lelki társuk még emlékeznek.
- Mi? - elhaltan kérdeztem vissza.
~ Des, ne felejtsd el, hogy a fa az él még, ahogyan saját tudata van. Abból az idősíkból kihozott téged, és vissza kerültél a normális idősíkra.
- Jó, de.. Én nem létezhetnék.
~ Akkor nekik se lenne szabad, mégis itt vannak. Desmond, neked csak az anyád és az apád voltak azok, akik azért lettek létrehozva, hogy fenntartsák a vérvonalat köztünk.
- Vagyis ők ugyan úgy átélték velem azokat, meghaltak, de csak abban az idősíkban. A valódiban pedig élnek.
~ Így van.
- Mintha azt mondtad volna, hogy neked ez magas.
~ Aish, fogd már be! - elvigyorodtam. ~ Te meg engedd már el a nyakamat! Gerincferdülésem lesz!
~ Kit érdekel?! - nők ijesztőek tudnak lenni.
Halkan hátrébb másztam, de persze, hogy a zörejre Wonho a bokor felé kapja a fejét.
- Végem van! - kiabáltam magamban. Még levegőt venni se mertem, de amikor még a tekintetünk is találkozott, na akkor még a szívem is megállt.
~ Nyugi Dessi, lassan vedd a levegőd mert ha elájulsz csak nagyobb zajt csapsz.
- Baszki! Könnyebb mondani, mint tenni! - Századik csak elröhögte magát, amiből nagyon jól tudtam, hogy az összes élvezi a szenvedésem.
- Mindjárt jövök - Wonho felpattant, és egyenesen felém sétált.
~ Hát Dessi, véged van - még mindig szórakozott rajtam. NamJoonék nem válaszoltak neki, csak bólintottak, és tovább beszélgettek. Wonho végig a szemembe nézve sétált felém, majd a bokrot kikerülve tovább sétált, amit a fejemmel végig követtem. Ahogy mögém ért megállt, és felém nézett a válla felett.
- Meghalok, én annyira meghalok - Wonho félre döntötte a fejét. Visszanéztem előre, majd visszafojtott levegővel hátrébb másztam, majd felállva elsétáltam Wonho mellett. Éreztem, hogy végig nézi a lépéseimet, és annyira emlékeztetett ez egy jelenetre.
- Várj - hangjára nem akartam megállni, de amikor elkapta a csuklómat már muszáj volt. Hátra néztem rá a vállam felett, és ő egyenesen a szemeimbe nézett, majd felváltva. - Még soha nem láttalak. Hogy hívnak?
- Tizenöt évesen letegezel egy felnőttet? - kérdésemre meghökkent.
- B-bocsánat.. C-csak olyan ismerős volt. Sajnálom - ujjai lecsúsztak a csuklómról és elfordította a fejét, amitől rögtön rosszul éreztem magam. Sóhajtva fordultam felé, de nem nézett rám.
- Desmond. Desmond Tiny - felém kapta a tekintetét. - Ez a nevem. És neked?
~ Komolyan a hülyét akarod játszani?
- Inkább ijesszem meg azzal, hogy tudom a nevét, és úgy mindent?
~ Igazad van.. - Nyolcvanadik igazat adott nekem.
- Shin Hoseok. Vagyis már Lee.
- Vagyis már? Újra házasodtak a szüleid? - fejét ingatta. - Hát?
- Mm, nem lényeges - mosolygott fel rám, amin nagyot nyeltem. - Találkoztam már fehér hajú emberrel, de fehér szeművel még nem.
- Pedig nem nagy szám - mosolyogtam rá. - Lehet kontaktlencsével is.
- Látom, hogy valódi - tüdőmben rekedt a levegőm.
~ Lebukááás.
- Fogd már be! - Századik csak röhögött a többiekkel.
- És miért akartad tudni a nevemet? - alsó ajkát a fogai közé csippentette, amivel rögtön oda vonzotta a tekintetem, de úgy is kaptam el róla.
- Maga pedofil? - kérdése először el se jutott a tudatomig. Hallottam, ahogy Bew nevetve a hátára borul, én meg a legközelebbi fához tántorogtam és a törzsének támaszkodva sóhajtottam. Arcomat a kezembe temetve leguggoltam, és újabb keserves sóhaj hagyta el az ajkaimat. - M-mármint, hogy úgy ott guggolt, és minket nézett..
- Nem vagyok az - harmadik sóhaj, de a vállam felett hátra néztem rá. - De ha ezt így megkérdezed nem a rendőrséget kellene hívnod? Vagy a szüleidet?
- Tizenöt éves vagyok, és nem öt! - húzta ki magát. Ezen a szemeimet forgattam. Felálltam felé fordulva, de egy lépést se tettem felé. - Egyedül azért nem hívok senkit, mert ismerősek a szemei. - Ezen a szemöldökeim ráncoltam.
- Ezt hogy érted? - nyakához nyúlt, és elővette a nyakláncát.
- Ma ezzel a nyakamban ébredek, de előtte körülbelül egy hónapig azt álmodtam, ahogy a testem tűzben ég - szavaira Bew abba hagyta a nevetést, azonban még a Destinyk is. - De a mostani álmomra nem emlékszek, egyedül két hófehér szemre, amikben könnyek csillogtak. - Szavai után összecsuklottak a lábaim. Hátamat a fa törzse megkaristolta, de a fájdalom eltompult. Wonho-n láttam, hogy összezavarodott és hozzám sietett, majd letérdelt mellém. - Jól van?
- Ne magázz.. - motyogtam lehajtva a fejem.
- Rendben. Akkor jól vagy? - sóhajtva túrtam a hajamba, majd bólintottam.
- Jól. Jól vagyok - felemeltem a fejem, de az övé olyan közel volt, hogy hátra hőköltem.
- Ki vagy? Ki vagy te nekem? Miért érzek kínt és magányosságot? Miért dobog így a szívem a közeledben? - egyre közelebb hajolt hozzám, amin nagyot nyeltem. Ha most megcsókolom, valóban pedofil vagyok, és egy nagy marha is.
~ De ha úgy nézed, akkor harminchárom éves - Ötvenedik hangjára ökölbe szorultak a kezeim.
- Miért fáj a szívem? - suttogta. Felváltva néztem a szemeibe, amikben valódi magány csillogott, magány és szomorúság.
- Hiszel az időutazásban? - nem reagált semmit, csak nézett rám. Már-már azt hittem, hogy nem is fog válaszolni.
- Egy misztikum világban? Már bármiben - ezek után még közelebb hajolt hozzám.
- Nem lenne szabad - suttogtam. - Sokkal idősebb vagyok nálad.
- Hány éves vagy? - tisztán éreztem a levegővételét az ajkaimon. Csessze meg, én uralkodok felettük, azt egy tizenöt éves Wonhotól én hátrálok?!
- Nem fontos - eltoltam magamtól és felálltam, hogy otthagyhassam őt, de már megint megállított.
- Találkozunk még?! - hátra néztem rá a vállam felett.
- Kétlem - válaszoltam. Láttam ahogy ökölbe szorulnak a kezei, de bólintva felállt, és nekem hátat fordítva elindult előre.
- Én pedig tudom, hogy találkozni fogunk! - megtorpant és hátra nézett rám. A szemeiben tisztán látható volt az eltökéltség, és akkor azon a helyen őszintén féltem a tizenöt éves Wonhotól!