Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Hatodik fejezet

Újabb temetés, újabb családtagok elvesztése.

Negyvenkilencedik könyvet megtaláltam, és vele együtt az Árulót, mégis elvesztettem ugyan azon a napon három fontos személyt. Jackson Wang, Son Wang, Kim DaeHyun. Mindhármukat fejbe lőtték a kórházban. Fogalmam sincs, hogy hogyan vitte véghez. Fogalmam sincs, hogy ki lehet mellette, és azt sajnos soha nem is fogom, mivel a kórház nem akar nekem segíteni. Nem tudom, hogy van-e kamerájuk, de ha van is akkor se adnák oda nekem a felvételeket, amivel teljesen felidegesítettek.
  Mégis már csak egy gondolat van a fejemben, még hozzá a bosszú. Meg akarom bosszulni.
 - Első.
 ~ Hallgatlak.
 - A könyveket azért kellett volna megtalálnom, hogy rájöjjek ki az Áruló, igaz? - nem válaszolt. Mégse idegesítettem fel magamat, csak a fekete ingem gombjaival bajlódtam, mivel, hogy Jacksonék temetésére készülődünk. Wonho az ágyon ült maga elé bámulva, mellette pedig a gyerekek. Éreztem, hogy Minzhu minduntalan a hátamat bámulja.
 ~ Komolyan arra készülsz? Nem tudod, hogy visszament-e.
 - Nem most rögtön akarok. Támasz kell Wonho, és a gyerekek mellé. De válaszolj.
 ~ Igen, csak ezért kellett volna megtalálnod őket. Soha nem hittem, hogy pont az anyádtól kérsz segítséget - anya szót furcsán ejtette ki, ami rögtön szokatlan volt számomra, de nem foglalkoztam vele.
 - Kész vagytok?
 - Igen - rekedten válaszoltak, amitől összefacsarodott a szívem. Feléjük fordultam, mire felálltak az ágyról, de Aoyun felém sétált és átölelte a derekam. Egy kezemmel átkaroltam a vállát, hüvelykujjammal a csupasz bőrét cirógattam.
 - Menjünk - bólintottak, és kisétáltunk a szobából, mire Bewitcherék hozzánk siettek, majd együtt sétáltunk a lépcső felé. Az előszobában már mindenki ott volt, de megdöbbentő volt, hogy még Jisooék is. - Hát ti? - Néztem végig a négy fiún, és Heejin.
 - Reméljük nem baj - motyogta Tan. Halvány mosollyal összeborzoltam a haját, mire száj húzva visszaigazította.
 - Nem. Hoseok bírt titeket - bólintottak, majd külön autókkal mentünk a temetőbe, ahol újabb döbbenet ért. Juwon, és az apja a temető bejáratában álltak fekete öltönyben. Végül mégse válaszoltam semmit, kezet fogtam velük.
 - Részvétem Desmond - bólintottam Juwonra nézve.
  Végig hallgatni a pap szavait, ahogyan homokot dobálnak a koporsókra. Hét családtagomnál még nem volt olyan szívbemarkoló, ami miatt senki ne kövezzen meg. De számomra teljesen más, hogy két olyan embert temetek, gyászolok, akik a világot jelentették nekem, túl..
  Még szavat se tudok rá mondani olyan borzasztó.
Aoyun zokogva majdnem térdre esett, ha nem kapom el. Kezeivel a derekamat ölelte fejét a mellkasomba fúrva keservesen zokogott. De a testemhez még négy test bújt, igaz ők nem zokogtak úgy mint Aoyun, de a szemeikből folytak a könnyeik. Wonho a kezemet szorongatta könnyezve, és még a koporsókra se nézett, lehunyt szemekkel halkan sírt.
  Sírni akartam, térdre rogyva ordítani fájdalmamban, de én nem tehetem meg. Én vagyok a hibás azért, ami történt, miattam haltak meg. De ha megöltem Woozit, akkor nyugodtabb lehetek. Tudom és tisztában vagyok vele, hogy azzal semmit se oldok meg, de legalább az én lelkem nyugodtabb lesz azzal a tudattal, hogy meghalt.

~***~

Temetés után haza mentünk, de semmi szokatlan nem volt a házban. Kivéve, hogy az anyám, Rick és NamJoon a nappaliban ültek. Seejun rögtön feléjük akart menni, de elkaptam a könyökét, mire aggódva nézett rám.
- Nem tudom, hogy miért nem jöttetek ki a temetésükre, de mielőtt beszélni akartok. Szeretnék időt tölteni a családommal - mindketten bólintottak, de az anyám csak érzelemmentesen nézett rám. Wonhot a kezénél fogva húztam magam után, Aoyunék jöttek utánam. Egyenesen a szobámba mentem, és az ajtót csak akkor csuktam be, amint mindenki belépett. Bew és a többiek a fotelban voltak, ültek feküdtek egymáson, vagyis inkább Bewen.
  Wonho az ágyon ült, ahogyan Yejunék is, mégis Aoyun és Wonho közt volt hely. Sóhajtva sétáltam feléjük, és leültem az üresen hagyott helyre, mire mindketten a vállamnak dőltek.
 - Figyeljetek.
 - Apa - Ilseong halk hangja félbeszakított. - Ne is merd azt mondani, hogy a te hibád volt, mivel mindannyian tudjuk, hogy nem. Mindent megtettél, hogy épségben legyenek. Apu pedig.. Apuról pedig tudtuk jól, hogy menthetetlen. Tehát kérlek ne magadat hibáztasd, ne ostorozd magadat.
 - Rendben - sóhajtottam. - Remélem mindannyian tisztában vagytok vele, hogy szerettek titeket, mindennél jobban. Ahogyan én is, jobbat se kívánhatnék tőletek. - Végig néztem rajtuk. Halvány ugyan, de mosoly volt az ajkukon.
 - Ezek után mi lesz? Mit fogsz tenni? - kérdezte Minzhu.
- Természetesen amint megtalálom megölöm - éreztem, ahogy megváltozik a légkőr, de egyikük se válaszolt, csak bólintottak. - Pihenjetek le, nehéz napjaitok voltak. Pár napra mindenkit kiveszek a suliból és a munkából.
 - Ne - Dai halkan szólalt meg. - Ha bezárva leszünk itt, akkor csak rosszabb lesz a gyászunk. Én szeretnék valahogy legalább az emberek közt lenni. - Bólintottam.
 - Én apuval akarok lenni - Wonho és Yejun megfogták egymás kezét.
 - Én is élek a lehetőségeddel - Aoyun térdére simítottam a kezem és megszorítottam, mire a kezembe karolt.
 - Ahogyan mi is - motyogta Ilseong és Minzhu.
- Pihenjetek - bólintottak. Öten felálltak az ágyról és kisétáltak, de a védőállataik rögtön utánuk siettek, amin elmosolyodtam. Wonho felé néztem, aki még mindig a vállamnak dőlt. - Wonho, neked is kellene.
 - Csak veled - álla alá nyúltam, és két ujjam közé fogva felemeltem, majd apró csókot adtam az ajkaira.
 - Beszélek NamJoonékkal, és bejövök hozzád. Sietni fogok - felváltva nézett a szemeimbe, majd aprót bólintott. Újra az ajkaira hajolva lassan mozgattam a sajátjaim. Nem volt hosszú csók, de éreztem valahol, hogy erre szüksége volt, be is vált. Ajkain mosollyal hajolt el tőlem, majd felállva a szekrényéhez sétált.
 - Siess - bólintottam és végig néztem, ahogy besétál a fürdőbe. Sóhajtva álltam fel az ágyamról, és kisétáltam a szobából egyenesen a dolgozó szobámba, ahol ott volt a három személy.
 - Neked mindjárt adom a pénzt - mutattam az anyámra.
 - Ráérsz vele - összeráncoltam a szemöldökeim. - Desmond, lehet pénzéhes vagyok, de vannak érzelmeim.
 - Na persze, azért akartad megölni a saját fiad - NamJoon a fejét kapkodta köztünk, de Rick a szemeit lehunyva lentebb csúszott a kanapén.
 - Ettől függetlenül várhat - legyintettem rá, és leültem mellé a kanapéra épp Rick elé.
 - Tehát? - felváltva néztem rájuk.
 - Des, bocsánatot szerettem volna kérni - Rickre nézve bólintottam. - Önző seggfej voltam, és még a temetésükre se mentem ki, de úgy éreztem, hogy én nem mehetek ki.
 - Juwon és a négy srác is kint volt - elfordította a fejét. - Rick, NamJoon. Szeretném, ha itt maradnátok.
 - Mi?
 - Meg akarom találni Woozit, és megölni. De nem akarom, hogy ők rájöjjenek, mert Minzhu velem akar jönni a Múltba.
- És szerinted ezzel el van intézve? - Nam mogyoróbarna szemeibe néztem. - Des, ha téged is elveszítenek, azt már nem élik túl.
 - Tudom, ezért fogok én nyerni - összenéztek, majd sóhajtva bólintottak. Több mindent is átbeszéltem velük, de utána már Wonhohoz indultam, aki el is aludt. Kisebb mosollyal sétáltam közelebb hozzá, és befeküdtem mellé az ágyba, mégis rögtön közelebb húzódott hozzám homlokát a mellkasomnak döntve. Testét átölelve hunytam le a szemeimet, és rögtön elkapott a sötétség.

~***~

Éjszaka volt, amikor felriadtam, bár én se tudom mire. Wonho mellettem aludt, a ház csendes volt. Végül levettem magamról Wonho kezét, és ki keltem az ágyból. A lépteimre Bew felkapta a fejét, de egy szó nélkül követett engem a nappaliba. A fotelban ülve csak bámultam ki az ablakon. Azon gondolkoztam, hogy vajon mire riadtam fel. Lehet rosszat álmodtam, csak nem emlékszem rá.
  Hoseokékkal álmodtam volna? Ha valóban álmodtam akkor mit? Teljes sötétség, ha vissza akarok gondolni rá.
  És még ezen gondolkoztam volna, ha az udvarban nem tűnik fel egy tigris, akinek aranysárga szemei voltak.
 - Tehát Lukrécia miatt riadtam fel - Bewvel egymásra néztünk, majd egyszerre álltunk fel kisétálva a bejárati ajtón. Lukrécia közelebb jött hozzánk, és egy levelet nyújtott át, majd el is futott. Levelet széthajtogatva megláttam Woozi kézírását.

"Gyere a becses fádhoz."

Nem is gondolkoztam rajta autóba ültem, de még mielőtt elindítottam volna valaki be ült a hátsó ülésre, amin lemerevedtem. Hátra nézve megláttam Minzhu eltökélt szemeit. Fogaimat összeszorítva indítottam el az autót, és kihajtottam az háztól. Néha átkoztam a mozgás érzékelő kaput, de most áldottam, mert legalább nem kellett vele vesződnöm.
  Minzhu egy szót se szólt, ahogyan én sem. Éreztem, hogy fél, de ő mégis beszállt hátra, hogy velem jöhessen. Rossz apa vagyok, hogy hagyom velem jöjjön, de a szemeibe nézve tudtam, hogy a szavaim süket fülekre találtak volna. Eltökélt szemei, és az elhatározottsága Jacksonhoz hasonló.
  Bekanyarodva a régi házhoz vezető útra sok emléket idézet elő bennem. Bár leginkább az, amikor szó szerint féltem Nana ügyvédjétől, hogy hova is visz engem. Főleg, amikor még el se árultam neki a telefonszámom, ő már tudott róla. Még mindig rejtély számomra a férfi, bár azóta nem is találkoztam vele. Vajon mi lehet vele?
  Ház kapujában leállítottam az autót, és kiszállva belőle elkaptam Minzhu könyökét.
 - Minzhu, ha oda jutna a sor, hogy átkerülünk a Múltba, te ne kövess. Megértetted? - összeszorította a fogait, de bólintott, amivel megnyugtatott. - Jól van. - Elengedtem a kezét, és elindultam a két fűz felé. Fa kereszt még mindig ott volt előttük, de szándékosan hagytam ott.
  Széthúztam az ágakat, mire Minzhu a kezem után kapott. Csak a fejemet ráztam, és rászorítottam a kezére. Valójában, amikor megláttam Woozit és Lukréciát a tóparton meg sem lepődtem. Múltból való, vagyis könnyedén ki-be járkálhatott.
 - Nocsak, még a fiad is elhoztad. Talán tudsz a bombáról? - utolsó szóra megdermedtem, ahogy Minzhu is.
 - Mi...?
 - Ah, tehát mégse tudsz. Ez kár Desmond.
 - Te rohadék - sziszegtem. Hátra dugott kezét vigyorogva húzta elő, amiben valamiféle kapcsoló volt.
 - Desmond, adok neked egy választási lehetőséget - félre döntötte a fejét. - Ha megölöd itt és most a fiad, akkor nem robbantom fel a házat. De ha nem vagy rá képes, hát akkor bizony az embereid, az anyád, a drága gyermekeid, és természetesen Wonho. Meghalnak.