Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Huszonnyolcadik fejezet

Desmond

Miután mindent megnéztem az emeleten is, be kellett vallanom, hogy még nekem is tetszett. Fent öt szoba volt, mindegyikük üres, csak ágy és ruhás szekrények álltak a szobákban. Maga a falak vajszínűek és világos barnák. Az egyik szobában volt egy plusz fürdő, de a földszinten a másik.
De még ha tetszik is, én valójában a férfinak annyit mondtam, hogy lehet, erre amint leértünk a lépcsőn már vigyorogva kiejtette a száján a "Megveszik" szót. Fogalmam sincs, hogy miből fogom kifizetni! Maximum kölcsön kérek Nanától, és majd visszafizetem nekik.
A házaspár követett minket az autómhoz, Jacksonék a hátsó ülésen még mindig aludtak. Gonosz akartam lenni velük, de végül megkegyelmeztem nekik, pedig meg se érdemelnék. Az autóhoz érve kinyitottam a hátsó ajtót, és egyébként egyedül azért akarom felébreszteni őket, hogy megnézzék.
- Jackson - vállánál fogva óvatosan megráztam, morgott ugyan, de nem nyitotta ki a szemeit. Sóhajtva hajoltam be hozzájuk. - Jackson, ébredj fel! - Óvatosan a mellkasára ütöttem, amire már résnyire nyitotta a szemeit, és felém fordította a fejét. - Ébreszd a másik kettőt is.
- Minek? - megkérdezi, de Wonho combjára ütött, ami miatt megugrott, erre persze Hoseok is felébredt. Mint valami láncreakció...
- Jiminnel megnéztük a házat, tehát megköszönném, ha kimásznátok, és megnéznétek - szavaim után rögtön éberebbek lettek, és szinte kiugrottak a hátsó ülésről.
- Desmond, igaz? - kérdőn néztem a férfira. - Ők a gyermekei? - Jimin szemei kerekre tágultak, de én nagyot nyeltem.
- Huszonnégy vagyok - leheltem magam elé. – Egy, vagyis három barátom gyermekei.
- Bocsánat, de attól, hogy huszonnégy éves, még lehetnek a gyermekei, legalább az egyikük.
- Nem, nincsen gyermekem - ingattam a fejem. - Még csak az kéne. - Morogtam összefonva a kezeimet.
- Talán nem kedveli őket? - nő valódi kíváncsisággal nézet rám.
- Nem mondanám, hogy nem kedvelném őket. Mert szeretem a gyerekeket, főképp nézni, ahogy felnőnek - nő mosolyogva bólogatott. – De... - Sóhajtva túrtam a hajamba. - Elvesztettem a gyermekeimet - erre már mindkettőnek megváltozott az arca, és szégyenkezés lett.
- Sajnálom - fejemet ingattam neki dőlve az autónak. Jimin közelebb jött hozzám, és felmosolygott rám, amit halványan viszonoztam.
- Ugye megveszed? - Wonho felém sietett, és amint elém ért reménykedve nézett rám.
- Azt m-
- Megveszi - férfira kapta a tekintetét és újra rám, majd vigyorogva ölelte át a derekam. Biztos vagyok benne, hogy megfogom ezt az egészet bánni.
Persze így történt az egész, hogy Nanát el kellett hívnom a családtól, és így jött vele Son, DaeHyun. DaeHyun még mindig nem fogadott el engem, de már annyit elértem, hogy Son kezet fogott velem. De tegyük még hozzá, hogy mindhárman megnézték a házat, amire persze engem is berángattak. Nem élveztem, kibaszottul nem.
- Mégis minek neked ekkora lakás? – Son
- Egyáltalán miből akarod kifizetni? – DaeHyun
- Ugye nem az fog történni, amire én gondolok? - Nana még a mellkasomra is bökött, de én csak elfordítottam róla a fejemet.
- Esküszöm, hogy le akartam beszélni őket, de kissé érzelmileg fenyegettek - félszemmel lenéztem Nanára, de ő lesajnáló tekintettel illetett, amire már elhúztam a számat.
- Érzelmileg fenyegettek?! - kiabálására hátrébb léptem tőle. - Te nem vagy normális!
- Egy szóval se mondtam, hogy megveszem, én csak annyit, hogy lehet.
- Az már azt jelenti, hogy megfogod - DaeHyunra néztem, de ő vállat rántva fordult el, és a nappaliba sétált.
- Nem mindegy? - mindhárman Sonra néztünk. - Desmond kinézte ezt a házat, amit nem csodálom, mivel jó állapotban van, a konyhát nem rég újították fel, és a bútorokkal együtt adják. És véleményem szerint jobb lesz neki, és a főnöknek is. - DaeHyun hitetlenkedve felnevetett.
- Mégis mióta pártolsz te mellette? Nem rég még te mondtad, hogy meg kell tőle szabadulnunk - felhúzott szemöldökkel néztem egyikről a másikra. Megakartak ölni?
- Apa... - Jackson elhaló hangjára hátra kaptam a fejem. Mindhárman ott álltak az ajtóban, mindhármuknak falfehér volt az arcuk. - Ezt értelmezzük úgy, ahogy DaeHyun mondta?
- Őszintén sajnálom, de igen. Addig igen, míg el nem mondta azokat nekem, főképp róluk - itt a szemeimbe nézett, és tudtam, hogy az unokái miatt. Leginkább azért, mert megtudta, hogy egy unokája valóban életben van, de nem találkozhat vele.
~ Egyébként erről beszélhetnél a fával - Első szavaira összeráncoltam a szemöldökeim.
- Minek?
~ Képek miatt.
- Képek?
~ Igen, képek. Minzhuékról.
- Az lehetséges?
~ Véleményem szerint igen, ha már átírta a könyved címét, akkor biztosan - végét már morogta.
- Nana - kérdőn nézett rám. - Kölcsön akarok kérni tőled. - Félre döntötte a fejét, majd körbe fordult az előszobában.
- Jól átgondoltad? - újra felém fordult. - Ha most megveszem, nem tudsz másik házat venni.
- Tudom - bólintott, és kisétált a házaspárhoz.

~***~

Ezek után persze én mindennél jobban haza akartam menni, vagyis Nana házához, de valahogy mégis egy élelmiszer boltban kötöttem ki. Kiknek a hibájából? Persze, hogy Jacksonékéból. Fogalmam sincs, hogy újfent mire készülnek, de én már valóban kínlódva támaszkodtam a bevásárló kocsira. Végig nézem, ahogy mindenfélét válogatnak. Itt nasik, ott nasik. Hús innen, hús onnan. Innivalók, fűszerek, édesség, sütemény.
- Mondjátok már meg nekem, hogy mire készültök - végig néztem rajtuk, de mindhárman vállat rántva sétáltak a kassza felé. Persze mindent én fizetek, ki más?
- Muszáj nekünk bevásárolni, mivel te maximum ráment vennél, és neked annyi étkezés egy napra be is fellegzik.
- Tehetek én arról, hogy nem tudok olyan jól főzni?
- Tehetsz! - mindhárman egyszerre fordultak hátra felém, erre a szemeimet forgattam kiegyenesedve. Persze a kiáltásukra többen is felénk néztek.
- Haza megyünk, vagyis amoda - Hoseok szavaira felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- Szóval erre ment ez a bevásárolosdi. Még csak ma lett megvéve. Senki se költözik be.
- Ezt te sem gondoltad komolyan - Jackson szinte a szavaimat se fogta fel, egyszerűen elkezdett pakolni, én meg megint fogjam be. Szeretem őket, de néha annyira tarkón csapnám mindhármat, és egy hónap alatt sokszor viszket a tenyerem, és nagyon is sokszor kiérdemelnék.
- Des. - Wonhora félszemmel néztem, mellém érve belekarolt a kezembe, ami miatt már kétkedve néztem rá. - Neked és Nanának is jobb lenne, ha már ma elkezdenél pakolni. Nem mindent, csak pár ruhadarab, ágynemű, tisztítószerek.
- Vagyis mindenemet.
- Segítünk, és amint bepakoltál, hétvégén lehetne egy amolyan házavató buli - vigyorgott, de a szemeiben reménység volt.
- Házavató buli? - aprót bólintott.
- Grillezhetnénk, most még jó idő van hozzá - belenéztem a szemeibe, majd Hoseok és Jacksonéba, mindhármuknak remény volt a tekintetükbe, amire már lehunyva a szemeimet sóhajtottam.
- Még meggondolom, oké? - éreztem, hogy Wonho puszit ad az arcomra, amitől önkéntelenül is elmosolyodtam, ettől függetlenül még nekem kellett azt a sok mindent kifizetni.
A nap hátralévő részében Jacksonék segítettek össze pakolni, amiben későbbiekben Nana is csatlakozott, de ő főképp a könyveket pakolta. Őszintén nem tudom, hogy mi lesz ezek után, mi fog ránk várni, de még mindig bennem van, hogy készülnek valamire. Nagyon is készülnek, és erre még rátett az is, hogy hétvégén házavató bulit akarnak. Rendben azt megértem, hiszen általában szoktak ilyet az emberek, de valahol érzem, hogy ők valamit titkolnak azzal a nappal kapcsolatban.