Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Tizennegyedik fejezet

Desmond

Reggel Eiido üvöltésére riadtam fel, majd meg is éreztem őt, ahogy a mellkasomra csapódik. Fájdalmas nyögés hagyta el az ajkaimat, de ő és Bew csak röhögtek rajtam.
- Rohadtul nem vicces, tehát szállj le - felemelte a fejét, majd meg rázta és a vállamra fektette. Így mégis hogyan haragudjak rá?! Sóhajtva ültem fel a kezeimen támaszkodva, de ő fogta magát és a vállamra feküdt. - Hogy lehetsz ekkorán ilyen könnyű? Még Bew is nehéz. - Néztem a mellettem fekvőre, aki lesajnáló szemekkel illetett. Megakartam simogatni, igaz hagyta, de elfordította a fejét, amin a szemeimet forgattam.
- Dessi - Nana kopogás nélkül benyitott hozzám. - Jó reggelt.
- Jó reggelt - bólintottam, és kiszálltam az ágyból. - Baj van?
- Dehogy - nevetett fel, de kisétált a szobából, mire követtem őt. Lesétáltunk a lépcsőn, majd a konyhába, ahol az asztalon már kész volt a reggeli. - Valójában szándékosan küldtem fel, hogy ébresszen fel titeket, de még szerencse, hogy felmentem. - Kuncogva ült le a székre, amit mosolyogva követtem. Eiido azóta elaludt, így nem csodálkozom, ha felakart jönni felébreszteni minket.
- De miért akartál velem beszélni? - néztem rá, közben a tányéromra tett rántottát ettem.
- Hogy neked jó-e ma elintézni a papírokat? - döbbenten néztem rá, de bólintottam.
- Nekem bármikor jó, inkább, hogy te rá érsz-e - Nana, csak legyintett mosolyogva.
- Most egy ideig úgyis haragszanak rám, tehát a munkámat tudom itthon is csinálni - aprót bólintottam, de belül mart a lelkiismeret-furdalás. Miattam haragban áll a csoportjával, a családjával. Mégis hogyan legyek én így itt? Valóban meg kellene szakítanom minden kapcsolatot velük. Hisz, ha én nem vagyok, akkor minden ugyan olyan lenne az életükben. De mégis merre menjek? Vagy inkább nem is kellenének papírok, csak menjek vissza a Múltba?
~ Ha ezt meg teszed, akkor az fog bántani, hogy gyáva voltál - Ötödik szavaira megállt a kezem a levegőben. Előző este jobban megismertem őket, és sikerült teljesen megkülönböztetni a hangjukat. Bár az Ötödik az, akinek mindenkinél mélyebb a hangja. ~ Plusz teljesen egyedül lennél ott. Ezt szeretnéd?
- Nem lennék egyedül, mivel ott van Minzhu.
~ És folyton a nyakán lógnál, amikor neki már ott van Jassa?
- Nem úgy értettem.
~ Tudom. Tudom hogyan értetted, de te is fogd fel azt, amit mondok neked. Tiny legalább várd ki a végét - nem válaszoltam neki, inkább meg köszöntem a reggelit és kisétáltam a konyhából, pedig éreztem Nana tekintetét a tarkómon. Eiidot próbáltam leszedni a nyakamból, de akkor a fehér pólómba markolt a mellső lábaival, ami miatt sóhajtva hagytam, hogy aludjon még.
- Dessi, - Nana hangjára hátra néztem a vállam felett. - készülj el, én kint foglak várni. - Egy aprót bólintottam, és felsétáltam a lépcsőn az ideiglenes szobámba, vagyis abba, amibe a másik idősíkban is voltam. Nana állítása szerint így is az erdőben él, nem akar még abban a szobában is. Bár így nem is értettem, hogy akkor miért pont egy erdőben lakik, de erre persze rögtön rávágta, hogy a fűz miatt. De a ruhákat nem értem, hogy honnan szerezte. Vagy az Első ruhái, vagy készült arra a napra, amikor az egyik Destiny visszatér a normális idősíkba.
 Sóhajtva sétáltam be az erdős szobába, majd a ruhás szekrény elé. Kinyitva az ajtókat találomra vettem ki ruhákat, és velük a kezemben átsétáltam a fürdőbe, vagyis előtte levettem a nyakamból Eiidot, és az ágyra fektettem. Lezuhanyoztam, hajat mostam. Amint szárazra töröltem a testem felöltöztem a ruhákba. Furcsa pólót sikerült kivennem az már biztos.
 Egyszerű fekete póló, amin egy felírat volt. Destiny. Ismerős a póló, de ha jól tudom volt nekem egy. Egyedül a felírat miatt vettem meg, de soha nem volt még rajtam, mégis egy idő után már sehol sem találtam, ezért nem is foglalkoztam vele. Vajon hova lehetett?
 Amint készen voltam kisétáltam a fürdőből, és benéztem a szobába, de Eiido már nem volt ott, így lesétáltam a lépcsőn. Bejárati ajtóban felvettem a cipőmet, és Nana már a nagy kapun kívül volt egy autóval, ő pedig mellette állt az erdőt nézve. Ahogy közeledtem felé úgy fordította felém a fejét, és elmosolyodott.
- Mehetünk? - bólintottam, és mindketten beszálltunk az autóba, ő pedig a városba vezetett.