Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Tizenegyedik fejezet

Lassan félórája azt hallgatom, ahogy Nana a hasát fogva röhög rajtam a fotelban ülve. Amikor visszatértem hozzá elmeséltem, hogy mi volt a srácokkal, de Wonhonál elkezdett röhögni, és azóta se képes befejezni, engem meg kezd idegesíteni.
Bew teljes nyugalomban feküdt a lábam mellett, de mellette ott volt Eiido, a feje pedig Bew hasán volt. Furcsa egy hófehér hajú nő mellé tűz vörös sárkány, de már nem lepődök meg.
- Befejezted? - néztem rá, de ő még mindig röhögött, habár inkább már kuncogás volt.
- Ne haragudj, de.. - mélyeket lélegezve kiegyenesedett a szemeimbe nézve. - De ez hihetetlen. Harmincnégy évesen visszahátráltál Wonhotól? - Vállat rántottam.
- Úgy sem találkozunk többet - elfordítottam róla a fejemet, pedig a szemem sarkából láttam halvány mosollyal néz rám.
- Elmeséled, hogy mi történt? - felé fordítottam a fejem. - A Múltban.
- Körülbelül négy napot voltam ott, azt beleszámítva, amikor átmentem oda - bólintott. - Két napba telt mire megtaláltam Woozit, és az én drága fiam követett engem, ami miatt majdnem őt ölte meg.
- De te kaptad azt, amit neki szánt - szemeibe nézve bólintottam.
- Megakarta ölni egy nyíllal, de én elé ugrottam, és a mellkasomba fúródott a hegye. Fogalmam sincs, hogy hogyan éltem túl, de úgy vélem azért, mert nem érte el a szívemet a nyíl - Nana bólintott. - Woozit megöltem, de utána én két napra kivoltam ütve, vagyis voltunk. A sebesülésem miatt elájultam a faluban, és két napot végig aludtam.
- Na és Minzhu?
- Két nap alatt állítása szerint teljesen megváltozott a véleménye a Múltról. Jassa olyan volt, mint Jabal, de mégis más. Ő nem volt erőszakos, ő inkább csak folyton mellette volt, óvta és figyelt rá.
- És ezzel Minzhu a szívébe engedte - halvány mosollyal bólintottam. - Nem fájt ott hagyni?
- De. A szívem szakadt meg, mégis az volt bennem, hogy mivel Woozi meghalt már semmi baja nem lehet ott, ahogy Jassa megígérte vigyázni fog rá. Meg persze fogalmam se volt, hogy milyen világba térünk vissza.
- Na és Zarwuin? - kérdőn néztem rá. - A sárkány.
- Ő ott maradt - most az ő tekintete lett kérdő. - Felajánlottam neki, hogy jöjjön velem, ha már akkor nem tudtam elhozni, de azt mondta, hogy nem akar. Ő a fejébe vette azt a "küldetést", hogy neki meg kell védenie Minzhu-t - mosolyogtam rá. - De tudod egy ideje szeretnék kérdezni valamit.
- Kérdezd.
- Honnan tudsz ennyi mindent a Múltról? Tudsz Zarwuinról, Bewitcherről, ahogyan a könyvet is te írtad. Pedig az állításod szerint te csak az Elsővel voltál kapcsolatban. Akkor honnan? - felállt a székről, és intett nekem, mire rögtön felpattantam a kanapéról követve őt. Fellépdeltünk a lépcsőn, lefordult jobbra, és meg sem állt a dolgozó szobáig. - Miért jövünk ide? - Hátra nézett rám a válla felett, majd benyitott az ajtókon. Engem előre engedett, és nagyot nyelve léptem be körbe nézve. Végül is minden ugyan olyan volt, mint amit én is átéltem, kivéve valami. Asztal bal oldalán szintén ott volt a könyves szekrény, de a polcain vérvörös könyvek sorakoztak.
- Innen tudok mindent - kikerült engem, és közelebb lépett hozzájuk, majd kivette az elsőt.
- Mi a.. - döbbenten léptem közelebb végig nézve rajtuk. - Ezek azok?
- Bizony - kuncogott. - Mind a százegy. Igaz a tied a leghosszabb. - Hümmögve néztem végig a százegy könyvön. Közelebb lépve végig húztam rajtuk az ujjaim. - Desmond, - Nana felé fordultam. - ezzel a te végzeted beteljesült, de az, hogy a továbbiakban mit teszel az már a te kezedben van. - Aprót bólintottam.
- Vicces, hogy amikor először kerültem át a Múltba, abban a hitben voltam, hogy én nem egy könyv főszereplője vagyok, hogy bármi nagy csodát is kelljen véghez vinnem - leguggoltam, és a kezembe vettem a saját könyvemet. - És most itt van a kezemben az a könyv, ami rólam szól, amiben valóban véghez kell vinnem valamit, hogy kikerüljek a Múlt fogságából. Rossz viccet húz velem ez a végzet, túl rosszat.
- Dessi - Nana leguggolt mellém egy kezét a vállamra tette, de én csak lapozgattam a könyvemet.
- Minden könyv magától íródott? - szemem sarkából láttam, hogy bólint. - Vörös fűz?
- Igen - csak egy aprót bólintottam. - Dessi, - Felé fordítottam a fejem. - haragszol rá, vagy rájuk?
- Nem haragszom én senkire se, még Woozira sem. Senki nem tehet semmiről, egyedül azért kezdődött minden, mert a Múltbéli törzsek féltékenyek voltak az Első erejére. Ez miatt inkább rájuk kellene haragudnom, de ők már rég halottak, tehát.. - sóhajtva csuktam be a könyvemet. - Nem haragszom.
~ Desmond, köszönöm.. - Első hálás hangján megkönnyebbültem.
- Bár a könyv címe igazán lehetne valami más - száj húzva olvastam el a könyvön lévő címet.
- Miért? Szerintem találó a Destiny - Nana kuncogva állt fel mellőlem, és az Első könyvét visszatette a helyére.
- Persze, de úgy értem az enyémnek - felnéztem rá, de ő már összeráncolta a szemöldökét. - Megértem azt, hogy miért Destiny a címe a többi könyvnek, de mégis az enyémnek teljesen más a története, hisz míg nekik csak a Múlt van benne, nekem az egész életem, és ezért hosszabb.
- Hm.. - Nana összefonta a kezeit a mellkasa előtt és a szekrénynek dőlt. - Milyen címre gondoltál? - Visszavezettem a tekintetem a könyv borítójára.
- Százegyedik lélek végzete - könyv cím betűi körül halvány piros fény gyúlt, majd végig nézhettem, ahogy egyenként eltűntek, és új betűk rajzolódtak ki. Amint rájöttem, hogy mi történik elmosolyodtam, és mutatóujjammal végig simítottam az új betűkön.
~ Ch, a kis kedvenc.. – ismeretlen tónusra elkerekedtek a szemeim. ~ Hoppá..
- Mégis ki..? – kezdtem volna.
~ Harmadik vagyok, szevasz – ezen bemutatkozás után felszólalt még több. Eddig ötvenen voltak, Elsőn kívül, erre most meglett a többi is. Megfogok őrülni!
- Így íródtak meg a könyvek? - sóhajtva álltam fel Nana felé fordulva, aki bólintott.
- Így íródtak. Megtartod?
- Nem tudom. Itt hagyni se akarom, de magammal vinni se. Bár az utóbbi azért, mert nincs hol élnem, szállodákban meg nem akarom tartani.
- Nagyon nem szeretsz másokra támaszkodni, igaz? - Nana kérdésére csak elfordítottam a fejem, majd sóhajtva tettem vissza a könyvet, és ki akartam sétálni az irodából. - Miért nem vagy képes elfogadni a segítséget? Vége van Desmond. Nincsen olyan ember, aki meg akar ölni. Nem vagy maffia főnök, hogy félj más emberektől.
- Mert nekem is van önbecsülésem - hátra néztem rá a vállam felett. - Sokat teszel nekem már azzal is, hogy személyazonosságot próbálsz nekem csináltatni, de..
- Nincsen de! - kiabálására elfordítottam róla a fejemet. - Desmond túl élted azt, amit száz lélek nem. Te megtetted azt, amit mások nem tudtak volna. Olyan embert öltél meg, aki fontos volt számodra, mert tudom, hogy az volt ne is tagadd. Tudom, hogy bíztál Wooziban. - Ökölbe szorultak a kezeim. - Dessi, nem vagy egyedül.
- Nana, neked családod van, maffia főnök vagy. Nem teheted ezt velük. Ők nem ismernek engem, és nem is fognak.
- Kérlek. Kérlek, bízz bennem - suttogására ránéztem a vállam felett. - Maffia főnök vagyok, de.. De én döntöm el, hogy kinek segítek és kinek nem. Neked pedig segíteni akarok, ahogyan befoglak mutatni nekik. - Hitetlenkedve fordultam felé.
- Te megőrültél! Mégis hogyan mutathatnál be?! Teljesen idegen vagyok nekik, el se fog- - két autó hangra ledermedtem, de még Nana is. Több ajtó csapódás hallatszott, de egyikünk se mozdult, majd akadozva néztünk a szoba nyitott ajtaja felé. Halkan ugyan, de nevetés és kiabálás hallatszott, majd csend.
- Főnök? - Son hangját hallva attól féltem menten elájulok. Ösztönösen fordultam az ajtó felé, és hátráltam, de Nana megcáfolta a gondolatmenetelemet újra. Hátamnál fogva egyre kifelé tolt. - Főnök!
- Megyek már! - kétségbeesetten néztem rá, de ő bátorítóan, majd még a fal takarásában felém fordult. - Találkoztál már velük. Tudod milyen bolondok, és bizonytalanok az idegenekkel, ettől függetlenül mindent tudsz róluk.
- Jó, de..
- Gaia! - DaeHyun kiáltására mindketten ledermedtünk, és lefutottunk a lépcsőn, de ott olyan látvány fogadott, hogy majdnem leestünk a lépcsőn. Bew hason feküdt, farka idegesen csapkodta a padlót, és elég dühös szemekkel nézett rám, de közben... Nana nem bírta ki és elröhögte magát, én csak szánakozva néztem Bewre, akinek megvillantak a szemei. Gaia, Yamaze, Sysy, Cleo, Rey, Ron, Hope ott voltak rajta, vagy körülötte.
- Főnök ez mégis mit jelentsen?! - Son kiabálva fordult felénk, de amint rám nézett ledermedt. Felváltva kapkodta a fejét köztünk, majd újra engem bámult összeráncolt szemöldökkel.
- Te.. - oda kaptam a fejem. Sötét barna haj, barna szemek, és túlságosan is hörcsöghöz lehetett hasonlítani.
- Jimin?! - mindenki szeme kerekre tágult, én meg a szám elé tettem a kezem.
- Honnan tudod a nevét? - Son felém lépdelt, de Nana elém állt, amitől megtorpant. - Ki ő? - Szűrte a fogai közt, és én ekkor véltem azt, hogy jobb, ha elmegyek és békén hagyom őket, örökre.
- Megmondtam, hogy találkozni fogunk - Wonho hangjára tenyerembe temette az arcom. - Bár azt én se hittem, hogy ilyen gyorsan. - Óvatosan felpillantottam, de ő vigyorogva sétált felém, mégis amit tett azon nem csak én döbbentem le. Nanát kikerülve közvetlen elém állt, és átkarolta a derekam, homlokát a mellkasomnak döntötte.
- Mi a baj? - kérdeztem halkan, de a kezeim már ösztönösen mozdultak, és átöleltem a vállát magamhoz húzva, mire éreztem belemarkol a pólómba.
- Kérlek.. - aggódva néztem rá, majd Nanára, de még ő is úgy nézte Wonho hátát. - Kérlek maradj velem.