Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Ötödik fejezet

Soha az életben nem hittem, hogy pont én fogok a reptéren állni egy olyan embert fogadni, aki tizenhét évig tönkre tette az életemet.
 - Des, olyan ideges vagy, hogy attól félek menten összeesel - Wonho szavaira mély levegőt vettem és kifújtam. Miután Hoseokot lekapcsolták a gépekről az apja a temetését tervezi, de közben Wonhonak megmondtam, hogy egy pillanatra se mehet el mellőlem. Mivel rájöttem, hogy az Áruló engem nem akar megölni, egyszerűen kínozni. Élvezi, hogy én egyre csak mélyebbre zuhanok a depresszióban a családtagjaim elvesztése miatt. És erre is azután jöttem rá, hogy nem engem ölt meg, hanem Hoseokot, pedig öntudatlanul feküdtem az irodámban.
 - Lám-lám - ismerős női hangra megrándult az arcom. - Mikor Juwon azt kérte, hogy jöjjek vissza Koreába, soha nem hittem, hogy a fiam fog engem várni.
 - Nem vagyok a fiad - válaszoltam neki.
 - Ugyan már - legyintett. Gyűlöltem, de azt el kellett ismernem, hogy jól tartotta magát. Fekete haját lófarokba kötötte össze a tarkóján, enyhe sminkkel sokkal fiatalabbnak látszott a valódi életkoránál. - Hát így kell köszönteni az anyádat?
 - Így - bólintottam, és láttam, ahogy megrándul a szája sarka. - Semmi kedvem ehhez az egészhez, de most egyedül a te segítségedre tudok támaszkodni. - Felhúzta a szemöldökeit.
 - És honnan veszed, hogy segíteni fogok neked?
 - Mert pénzt adok érte - félre döntötte a fejét. - Tudom jól, hogy pénzéhes vagy, tehát te nem jársz rosszul.
 - Desmond - Wonho elhaltan ejtette ki a nevemet, közben rászorított a kezemre. - Ezt te sem gondolod komolyan.
 - Rendben. Benne vagyok - bólintottam, és nem foglalkozva Wonho szavaival húztam őt a kezénél fogva.

~***~

- Tehát? Miben kell segítenem? - anyám a kanapén ült, egész nőies pózban, mellette Juwon, aki eléggé feszengett.
 - Nem fogok mindent az orrodra kötni, de van egy Áruló a családban - felhúzta a szemöldökeit, és elmosolyodott.
 - Vagyis azt akarod kérni, hogy segítsek neked megtalálni őt - bólintottam. - És arra még nem is gondoltál, hogy megöld az összeset? - Wonho ajkai elnyíltak, Juwon fejét a tenyerébe temette, de én csak néztem a szemeibe. - Jól van, látom erre nem vagy vevő.
 - Nem, rohadtul nem.
 - Rendben, és mit szeretnél mit tegyek?
 - Tudom jól, hogy éles látásod van, tehát szeretném, ha megfigyelnéd őket - bólintott. - Két párom már elvesztettem miatta, ahogyan hét emberem is. - Ismét bólintott. Furcsa, hogy semmit se reagált arra, hogy két páromat mondtam.
 - Kikben bízol? Kik azok, akikre rábíznád az életedet is?
 - Son, DaeHyun, Kwang, Jiho, Seejun. Rick és NamJoon.
 - Woozi? - Wonho kérdésére nem válaszoltam. - Szóval nem.
 - Woozi? Ki ez a Woozi?
 - Kim Woozi, Nana testvérének az unokája - összeráncolta a szemöldökeit maga elé nézve.
 - Hm, értem. Rendben. Akkor az említett embereket nem fogom megfigyelni, de ettől függetlenül ne avasd be őket ebbe.
 - Mi?! - hitetlenkedtem.
 - Tudod, attól, hogy te megbízol bennük még lehetnek ők az Árulók. Semmi bizonyítékod nincsen arra, hogy ki lehet, tehát a magad és a párocskáid érdekében egy szót se szólj róla.
 - Jól van. Legyen úgy, ahogy javaslod - bólintottam.
 - Nos, akkor melyik szoba lesz az enyém? - kérdése után egy keserves sóhaj csúszott ki az ajkaimon. Azonban felállva a kanapéról megmutattam neki a kijelölt szobát, ami természetesen az enyémhez közeli. Amint lepakolt bemutattam őt a családnak, akik ellenezték, hogy pont ő költözzön hozzánk, mégis a szavaim után csendben maradtak. Kelletlenül ugyan, de elfogadták a döntésemet.

~***~

Amióta beköltözött hozzánk az anyám eltelt egy hét. Láthatólag teljesen ártalmatlannak tűnik, de akármikor vagyok vele egy légtérben tisztán látom rajta, hogy az embereimet vizsgálja. Eddig még azt mondta, hogy senkire se gyanakszik, senkin se látott arra utaló jeleket. Még Zarwuint is megvizsgálta, de azt mondta, hogy valami furcsát lát rajta, de semmi rossz szándékot, ami őszintén megnyugtatott. És miért is bízok anyám szavaiban? Én sem tudom. De valahol tudom és érzem, hogy az igazat mondja, bár gondolom azért is pedálozik ennyire, hisz megbeszéltük már, hogy mennyi pénzt is kap.
  Nem alkudoztunk semmit, kimondtam az összeget a szemei pedig rögtön felcsillantak, és még kezet is fogott velem. Ijesztő volt, de tudtam, hogy legalább jó munkát fog végezni.
 - Mondd csak Desmond - kérdőn néztem fel a papírjaimból. - Hol van ez a nevezetes Woozi? - Összeráncoltam a szemöldökeim. Egy ideje már velem van a dolgozó szobámban, ahogyan Wonho is, aki feltűnően kerüli az anyámmal kapcsolatos érintkezést. Szinte a kezembe karolva bámulja, aki fel se veszi magára. Csak ül a kanapén, és valami könyvet olvas.
 - Elküldtem Párizsba - félszemmel rám nézett, majd hümmögött.
 - Egyedül?
 - Nem - már kezdett rossz érzetem lenni a kérdéseitől. - Hyunsik vele ment. - Bólintott. - Miért?
 - Hm, semmi-semmi. Csak kíváncsi voltam - rántott vállat. - Egyébként a gyerekek halál aranyosak. Legalább őket jól csináltad. - Mély levegőt vettem és kifújtam, de nem reagáltam a gúnyos hangjára. - Leginkább a kis Aoyun. Igazi nő lesz belőle, ha felnő.
 - Tudom.
 - Bomlani fognak a lábai előtt a férfiak.
 - Ezt is tudom. Mire akarsz kilyukadni? - újra felemeltem a fejem ránézve.
 - Semmire, csak a nagymamájára fog hasonlítani - mosolygott rám gúnyosan, amin megrándult a számsarka. Nem foglalkoztam vele, csak tovább foglalkoztam a munkámmal.
  A szobában csend volt, egyedül a tollam sercegése volt hallható, és amikor az anyám lapoz a könyvben. Soha nem hittem, hogy pont az anyámmal fogok egy légtérben lenni, még hozzá úgy, hogy nem veszekszünk egymással. De őszintén mindig is vágytam arra, hogy a szüleimmel jól kijöjjek, de tudtam, hogy annak semmi esély nincs rá. Gyűlöljük egymást. Ők azért mert Nana mindent rám hagyott, én pedig azért, mert képesek voltak volna rá, hogy megöljenek. Ahogyan miattuk van tele tetoválásokkal a testem is.
  Két kopogásra felnéztem, de még ki se szóltam nyílt az ajtó, és belépett Woozi és Hyunsik kezükben a könyvvel.
 - Bocs főnök, hogy eddig tartott. Woozi eltévedt az utcákban - szórakozott Hyunsik.
 - Yah! Nem tehetek róla! - háborodott fel Woozi. Csak mosolyogva néztem, ahogy Hyunsik vigyorogva nézett a férfira.
 - Köszönöm - Hyunsik közelebb lépdelt, és a kezembe adta a könyvet. - És meg van a negyvenkilencedik. - Sóhajtva tettem le magam elé.
 - Főnök, ő ki?
 - Az anyám - néztem Hyunsikra majd anyámra, de ő Woozit bámulta, majd be is csapta a könyvét. Kedves mosollyal fordult felém, amitől borsódzott a hátam.
 - Desmond, beszélhetnénk négyszemközt? - Woozi tekintete megváltozott, majd egy intéssel kilépdelt, amin már a szemöldökeim ráncoltam. - Nos, most már mindegy.
 - Mi? Az előbb még azt mondtad, hogy né-
 - Ő az - könnyedén belevágott a szavamba, de amilyen szavak hagyták el az ő ajkait már elkomorodtam. Wonho és Hyunsik a fejüket kapkodták köztünk, majd Wonho felpattant a székről.
 - Hyunsik, mondott valamit, hogy hova megy ezután? - kérdeztem visszafojtott idegességgel.
 - Valami, hogy elmegy Seejunhoz - furcsán mondta.
 - Hát fiam a párocskád szerintem veszélyben van - mondta anyám döbbentő sajnálkozó hanggal. A telefonomért kaptam, hogy minél hamarabb elérhessem Sont vagy DaeHyunt, de egyikük se vette fel.
 - Azt ne mondd, hogy ilyen gyors volt! - kiabáltam újra tárcsázva őket, de már egyáltalán nem voltak elérhetőek.
 - Des... - Wonho a szabad kezemet szorongatta, de én a telefonom sötét képernyőét bámultam.
 - Kettő embered, és az egyik párod az újabb áldozatok - vissza rogytam a székembe dermedve.
 - De hát hogyan? Még csak most ment el.
 - Attól, hogy mindig egyedül van, még nem tudni, hogy a házon kívül kikkel szövetkezik. Tehát lehet, hogy pénzt adott, hogy megtegye azt, amit ő akart - anyám szavaira csak jobban elöntötte a düh az fejemet. De, amikor csörgött a telefonom meg se nézve felvettem, viszont a vonal túlfelén teljesen más volt.
 - Mr. Tiny? - orvos hangjára az asztalomra könyököltem, fejemet a tenyerembe temetve.
 - Igen.
 - Sajnálattal közlöm, de Jackson Wang az életét vesztette.
 - Értem. És a két őr, akiket az ajtaja elé állítottam?
 - Mindhármukat fejbe lőtték.
 - Értem...