Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Harmincharmadik fejezet

Desmond

Sohasem hittem magamról, hogy ily hamar feladom az önkontrollomat. Bár mentségemre legyen szólva, hogy túl kívánatosak voltak ruha nélkül, azokkal a macskafülekkel, nyakörvvel...
Másnap reggel próbáltam valahogy halkan kikelni, ami elég könnyedén ment. Hoseokot átgördítettem Jacksonhoz, mire átölelték egymást, és Wonhon már óvatosan áttudtam mászni. Amint sikerült kijutnom, az alsómat és a nadrágomat magamra vettem, majd a ruhás szekrényhez sétálva elővettem egy melegítő nadrágot és egy pólót. Persze mielőtt kisétáltam volna Jacksonék ruháit is kivittem magammal a fürdőbe.
Fürdőben a ruhákat betettem a mosógépbe, és amint elindítottam letusoltam. Ahogy végeztem a fürdéssel, szárazra töröltem a testem, majd felöltözve kisétáltam. Mielőtt lesétáltam volna a lépcsőn benéztem Hoseokékhoz, de ők ugyan úgy aludtak, igaz már Wonho is Hoseokot ölelte, de legalább aludtak.
Ha jól tudom Bewék egy másik szobába mentek be aludni, így nem zavartam őket, csak lesétáltam a konyhába. Ott feltettem egy kávét, és míg vártam, hogy lefőjjön kisétáltam a bejárati ajtón, majd lehuppantam a lépcsőre.
Nem tudom pontosan, hogy mi lesz ezek után. Egyáltalán mi is lesz, de valahol úgy érzem, hogy a tegnapi nap Juwonnal, annak koránt sincs vége. Aggasztott az a férfi, főképp az miatt, hogy ismeri Nanát, vagyis kapcsolatban van a WhiteDragonnal. De mégis hogyan? Nana üzletelne vele? Netalán segédkezik neki a clubokban?
De persze nekem is el kell szólnom magam, hogy mi is fog történni vele! Vagy már megtörtént volna? Biztos nem történt meg, hiszen elég fiatal volt, és ha okosan számolnám, akkor Hee még csak 6 éves. Nagyon remélem, hogy nem fog zaklatni engem semmivel sem.
Autó hangra felkaptam a fejem, de amilyen autó leállt a házam előtt, már a szemöldökömet ráncoltam, főképp, akik ki is szálltak belőle.
- Jó reggelt örökös, kis főnök, vagy valami ilyesmi - fél felhúzott szemöldökkel néztem végig, ahogy Son és DaeHyun könnyedén besétáltak a kapun.
- Jó reggelt - bólintottam. - Mit kerestek itt? Sőt, minek hívtál? - Hitetlenkedtem.
- Nem nézted a telefonod? - még értetlenebb lettem, de felállva a lépcsőről elnyomtam a cigit. Besétáltam a konyhába, ahol persze a kávém már lefőtt, de jobbnak láttam inkább a telefonomért nyúlni. Mégis gyanakodva néztem hátra a két férfira, de mindketten vigyorogtak, ami miatt még inkább nőtt bennem a kétely.
- Nézd már meg - Son sóhajtva sétált a kávéfőzőhöz, és persze saját magát kiszolgálva töltött magának, amin már a szemeimet forgattam. Vissza fordulva a telefonom felé felnyitottam, és csak akkor láttam meg, hogy Nana kétszer keresett, ahogyan küldött egy üzenetet is. Összeráncolt szemöldökkel nyitottam meg az üzenetet, de ami benne állt a szemeim kerekre tágultak.
- Mi? Ti nem vagytok normálisak - fordultam feléjük, de mindketten vigyorogtak rám. - Te ne vigyorogj! Te meg akartál ölni. - Szűrtem a fogaim közt.
- Valóban, ettől függetlenül Nana beszélt velem, ahogy a tegnapi kis meséd is elég sok mindent megváltoztatott bennem. Szeretném én is - kiabálni akartam vele, mindkettőjükkel, de amiket DaeHyun mondott nekem, ledöbbentett. Hirtelen még azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak rá, egyáltalán mit is reagáljak.
- Des? - álmatag hangra befeszültek az izmaim, bár megkönnyebbültem azon, hogy még kettejüknek is. Hoseok ásítva lépdelt be a konyhába, de Sonékat észre se vette, csak hozzám sétált, és átölelte a derekam, amin önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Miért nem alszol még?
- Megszomjaztam - motyogta a mellkasomba, még a szemei is csukva voltak. Hoseok feje búbjára apró csókot adtam, mire elhúzódott tőlem, és saját magát kiszolgálva ivott egy pohár vizet, majd vissza felsétált. Azt hiszem kifáradtak...
- Látom felavattátok a házat, vagy inkább az ágyat? - DaeHyunra kaptam a tekintetem, de még Son is fuldokolni kezdett, és hitetlenkedve nézett rám.
- Lehetne, hogy erről az üzenetről beszéljünk? - Mutattam fel a telefonomat. - Mégis miért kell nekem veletek mennem a házhoz?
- Nos azért, mert a családtagok látni szeretnének, és megismerni.
- Soha! - ezzel a telefonom a konyhapultra csaptam, és elkészítettem a saját kávémat, majd a bögrével a kezemben újra kisétáltam. Leülve a lépcsőre rágyújtottam, de olyan szinten remegett a kezem, hogy majd kiesett a kezemből a gyújtó.
- Desmond - Son leült mellém, és a kezét a térdemre tette, de nem tudtam ránézni. Szemem sarkából láttam, hogy DaeHyun is leült mellém. - Nana mesélte, hogy nagyon ellenzed, hogy te legyél az örökös.
- Még szép, hogy ellenzem. Az egész rémálom, minden, amit átéltem az a maffia világa miatt volt. Ne értsetek félre, mert hihetetlenül szerettem, és kedveltem a családot. De én Wonhoékkal mellettem nem fogok visszatérni abba a világba, főképp nem a tegnapi miatt.
- Juwon? - bólintottam. - Hogyan értetted azt, amit mondtál neki? - DaeHyunra pillantottam, majd sóhajtva ittam bele a kávémba.
- A másik idősíkban olyan dolog történt vele, ami miatt teljesen érzelemmentes lett, habár az apjának is köszönheti. Elrabolták a feleségét, és az anyját, akikért pénzt követeltek, de az anyját megölték. Az apja már kis kora óta azt nevelte belé, hogy egy nő miatt se érezzen bármit is. Se szerelem, se bánat, se semmit.
- Az anyját? Feleségét? - Son értetlen hangjára ránéztem. - Tudtommal nincsen felesége. - Megtörtént volna már? - Habár Nana valami olyasmit mondott, hogy ő úgy tudja van három gyereke, de soha se lehetett látni. - Son szavaira elkomorodtam.
- Oda megyek - ezzel felálltam, és felsiettem a saját szobámba, persze először kiöntöttem a kávémat, és letettem a bögrémet. Nem tudtam, hogy Wonhoékkal mit is tegyek, de úgy véltem inkább csak írok nekik egy cetlire, és a telefonon eltudnak érni.
Szobában halkan ugyan, de átöltöztem. Pólómat átcseréltem egy fekete ingre, melegítő nadrágomat egy fekete farmerra. Mire kiértem a szobából Bew már a lépcső mellett ült, és amint felé közelítettem lekocogott a fokokon egyenesen a bejárati ajtóhoz, ahol egy értetlen Son állt.
- Mitől változott meg hirtelen a véleményed? - nem válaszoltam neki, csak besétáltam a konyhába a telefonomért, majd vele a kezemben lépdeltem Son elé.
- Attól, hogy tudom mit él át a nő, hogy mit tesz azért, hogy a gyerekeinek ételt adjon. Nem fogom hagyni, hogy tönkre tegye magát - elkomorodott, és bólintott. Valójában furcsa volt, hogy hittek nekem, hogy rögtön érezték komoly dologról volt szó. Son autója a ház előtt volt, így azzal mentünk, igaz valamiért én kerültem a vezető felőli ülésre. - DaeHyun. - Szemem sarkából láttam, hogy behajol közénk. - A másik idősík miatt tudom, hogy hol élhetnek, de kérlek valahogy kérdezz utána, hogy valóban ott lakik-e. Kim Heeji a neve.
- Oké - hátsó ülésen elkezdett telefonálgatni, de amikor hitetlenkedő hangját hallottam már tudtam, hogy ugyan ott laknak. Heeji mivel három gyereket nevel, egyedül, még hozzá három állásban, így elég szegényes, mégis veszélyes környéken élnek. Olyan emberek laknak ott, akik teljesen lecsúsztak már, és még a szegényektől is képesek lopni, bármit. Nem fogom hagyni, hogy újra elrontsa az életét, csak azért, mert a férje az apjára hallgat, és inkább kiírt minden érzelmet magából.
Ideges és feszült voltam. Tudom, hogy nem élnek a szüleim, ahogyan csak egy kitalált, varázs által létrehozott valami vagyok, ettől még én magam átéltem azt a sok rosszat. Mindenféleképp megfogom akadályozni, hogy Hee, Heeji, és a két kisgyermek olyan sorsra jussanak, amit én megakadályozhatnék. Habár ehhez valóban a család segítsége kell, és önkéntelenül is bele fogok kerülni a maffia világába.

~***~

Érezhető volt az autóba a feszült légkör, amikor lekanyarodtam abba a negyedbe. Én őszintén nem ítélek el senkit sem, de amilyen emberek élnek benne, őket még én is gyűlölném. De csak múltidőben, mivel míg nem bántják a családomat, egyik sem érdekel, kivéve négy személy.
Amint megláttam a házat leparkoltam előtte, és reménykedtem, hogy Heeji otthon lesz, és kedvesen fog fogadni. Bár mindkettőnek elég kevés az esélye.
A kapun könnyedén benyitottam, majd a bejárati ajtóhoz akartam sétálni, amikor valaki a könyökömre fogott.
- Des, megértem azt, amit mondtál. De remélem tisztában vagy vele, hogy ha még egy lépést teszel a ház felé, azzal elindítod az utad a maffia világába - Sonra néztem a vállam felett.
- Tudom - bólintott, és elengedte a kezemet. Közelebb lépdelve az ajtóhoz bekopogtam rajta. Kis ideig semmi sem hallatszott, így újra kopogtam, és már apró trappolások hallatszottak, amin elmosolyodtam. Az ajtó kilincs lassan lenyomódott, és mögüle felbukkant egy kis hat éves Park Hee.