Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Huszonötödik fejezet

Hoseok

Az ajtó nyitódására Jacksonnal oda fordultunk, mögötte egy Wonho bukkant fel. Amint ránk nézett megtorpant az ajtó küszöbön, és elfordította a fejét, mintha bűntudata lenne.
- Fiúk, én nem aka- - kezdett bele, de közbevágtam.
- Wonho - félve rám pillantott. - Nem haragszunk rád. - Jacksonra nézett, aki bólintott mosolyogva. - Mindketten felébredtünk, amikor te nyöszörögtél, majd fel is ugrottál azzal a kijelentéssel, hogy égsz. Mi ketten tettettük, hogy alszunk, de valójában örültünk is neki, hogy átmentél hozzá.
- És ti?
- Valójában én alig aludtam valamit - rántottam vállat, és mindketten Jacksonra néztünk.
- Nem mertem - lehajtotta a fejét, mire közelebb másztam hozzá, és a vállánál fogva magamhoz húztam.
- Mindhárman jobban aludnánk, ha vele lehetnénk, de... - sóhajtva néztem az ablak felé.
- Srácok, van egy ötletem - kérdőn és kíváncsian néztem Wonhora, amilyen vigyor volt az arcán, már a szemöldökeim ráncoltam. - Nos, Desnek nincsen sok önkontrollja, ha mellette vagyunk.
- Ebben vitatkoznék veled - Wonhonak nem lohadt le a vigyora. Teljesen izgatottan sétált felénk, majd leült elénk az ágyra.
- Felizgultam, ő pedig segített - suttogta közelebb hajolva hozzánk, de nekem kerekre nőttek a szemeim. - Vagyis nincsen önkontrollja, egyszerűen távolságot tart tőlünk.
- Most arra célzol, hogy támadjuk le?
- Dehogy, akkor megutálna minket, azt meg persze egyikünk se akarja.
- Igaz - mondtuk ki egyszerre Jacksonnal. Ő láthatólag már kíváncsi volt, mivel elhúzódott tőlem.
- De azt is nézzük, hogy Nana egyáltalán nem örülne neki, és képes lenne eltiltani minket tőle, és még a háztól is - Wonho vigyorogva hajolt közelebb hozzánk, és az enyém majd Jackson térdére támaszkodott.
- Desmondnak ugye most lakás keresés a másik fő célja - kétkedve, de bólintottam. - Segítsünk neki.
- Azt ne mondd... - beharapta az alsó ajkát, amiből már lehetett tudni, hogy mit talált ki. - Komolyan? - Döbbenten néztem rá, de ő bólintott. - Te perverz vagy - hitetlenkedtem, megdöbbenésemre még Jackson is elnevette magát, de én legyintve rájuk kiszálltam az ágyból.
- Egyébként a tegnapi ruhánkban megyünk suliba? - vállat rántva léptem ki az ajtón, de ott majdnem beleütköztem Desmondba. Ijedten néztem rá, főképp azért, mert féltem, hogy hallotta a beszélgetésünket.
- Hoztam pár ruhát nektek. A tegnapiakat hagyjátok itt, és majd Nana kimossa - akadozva bólintottam, és nagyot nyelve vettem el tőle a ruhákat. - Mi bajod? Beteg vagy?
- Nem - motyogtam, és hátrébb léptem a szobába. Kétkedve nézett végig rajtam, de bólintott, és elsétált. - Ah, azt hittem kiugrik a szívem! - Sóhajtottam feléjük fordulva, de még ők is megkönnyebbülve terültek el az ágyon.
Mindhárman felvettük a kapott ruhákat. Én kaptam egy fekete pólót, közepén egy felirattal, és egy fekete farmert. Jackson fehér pólót, és egy világos kék térdnél szakadt farmert. Wonho csak pislogva nézte magát, majd ránk.
- Mi az? - néztem rá értetlenül.
- Én miért inget kaptam? - Jacksonnal lesajnálóan néztünk rá, és ott hagytuk őt. - Yah! - Nem értem, hogy mi baja volt vele, amikor piros és fekete kockás ing volt a felsőtestén, a lábain pedig fekete farmer. Jól állt neki, de rejtély számomra már ez a srác...
Mindhárman lesétáltunk a lépcsőn, majd a konyhába, ahol az asztalon már reggeli volt, és Nana ült egyedül ott.
- Des? - kérdeztem kíváncsian.
- Öltözik - egy o-t formáltam a számmal, és leültem egy tetsző helyre. - Wonho, jól vagy? - Wonho leült mellém, másik oldalamra Jackson.
- Persze. Miért? - értetlenkedett.
- Tudod, egyedül Desmond nem ébredt fel rád - Wonho úgy dőlt hátra a székben, mintha megütötték volna. Megfogtam a kezét, mire rászorított, és lehajtotta a fejét. - Ne támadásként vedd a szavaimat, de úgy érzem, hogy ezzel nektek el kellene mennetek egy szakemberhez.
- Mi? - elhaltan kérdeztem vissza. - Nem vagyunk agy károsodtak.
- Látom rajtad, és Jacksonon, hogy semmit nem aludtatok, ezt pedig ő is észre fogja venni.
- Átmentem Deshez, hogy hadd aludhassak vele - Nana hitetlenkedve nézett Wonhora. - És nem álmodtam rosszat. Nana, rendben, hogy féltesz minket. Megértem. De nekünk szükségünk van Desmond jelenlétére, hogy tudjuk vigyáz ránk, hogy mellettünk van. - Nana sóhajtva nézett végig rajtunk, majd a lépcső felé, mire mi is oda fordítottuk a fejünket. Des sétált le a lépcsőn, mellette Bewitcher, és a vállán ott volt a kicsi is. Világos kék inget viselt fehér farmerral, amik illettek a hajához és a szemeihez.
Egy szót se szólt, csak leült Nana mellé, és végig nézett rajtunk.
- Egy szavad nincsen? - felhúzott szemöldökkel fordult Nana felé.
- Mire? - hárman, csak halkan elkezdtünk enni, és jobbnak láttuk, ha egy szót se szólunk.
- Talán arról, hogy Wonho veled aludt?
- És? - Wonho óvatosan felpillantott. - Hogy őszinte legyek, én mindhármukra számítottam. - Mindhárman döbbenten néztünk rá. - Tudom jól, hogy még mindig rémálmaik vannak, és Wonho bármi rossz álom nélkül normálisan aludt mellettem.
- Szakember kell nekik Desmond - Desre pillantottam, akinek ökölbe szorultak a kezei.
- Tisztába vagyok vele, hogy némely orvos tudna nekik segíteni, de szerinted ők akarnak dilidokihoz járni? - Nana komoran nézett felénk, és tisztán éreztem, hogy azt akarja mi kimondjuk az "Igen" szót.
- Nem - Desmond felhúzott szemöldökkel nézett Nanára, és ránk mutatott, ami őszintén mulatságos volt. Hiszen tisztán kivehető, hogy nem akar minket bolondként kezelni, és nem akar dilidokihoz küldeni. De akkor mire készül? Mit akar ezzel elérni?
- Rendben - Nana mellkasa előtt összefont kezekkel hátra dőlt a székben. - Akkor hogyan akarod elérni, hogy nyugodtan tudjanak aludni?
- Velem alszanak - ezzel az ételéhez fordult, de mi hárman és Nana döbbenten néztünk rá. Ő teljes természetességgel evett. - Persze nem úgy, mint Wonho.
- Yah! - asztalra csapva felállt a székről. Mégis én és Jackson elröhögtük magunkat, amivel feloldódott a feszélyezett hangulat.

~***~

Desmond egyedül az útra koncentrált, addig mi hárman a hátsó ülésen ültünk. A reggeli az elején valóban rosszul kezdődött, de azóta sokkal jobb hangulat van, addig míg el nem indultunk az iskolába.
- Des.
- Hm? - egy pillanatra a visszapillantóba nézett, majd vissza az útra.
- Mi a baj? - mivel én ültem középen, így könnyedén betudtam hajolni a két ülés közé és ránézni. - Nem is az, hogy csendben vagy, mert vezetsz ezért meg értem.
- Félszemmel rám pillantott. - De mégis olyan érzésem van, hogy elfojtasz valamit előlünk.
- Semmi különösebb bajom nincsen - kétkedve néztem rá. - Csak fogalmam sincs, hogy hogyan viselkedjek az órákon.
- Ezt, hogy érted?
- Mivel tanár és osztályfőnök is lettem, így tiszteletben kell tartanom, hogy a párjaim is az osztály része, tehát...
- Párjaid? - aprót bólintott, de nekem már vigyor volt az arcomon.
- Ne vigyorogj, mert ha be alszotok az órán, akkor titeket is meg kell büntetnem - szemeimet forgatva ültem vissza a helyemre. - De ha annyira álmosak vagytok, hogy biztosak vagytok benne nem bírnátok ébren maradni az órákon, - Leparkolt az iskola előtt, és hátra fordult hozzánk. - akkor szóljatok.
- Miért? Mit tudnál tenni? - értetlenkedett Jackson.
- Haza küldeni - végig nézett rajtunk. - És nem akarok semmilyen mentséget, hogy ezért meg azért nem megyek haza. Tisztán látom a fekete karikákat a szemeitek alatt. - Rám és Jacksonra mutatott. - És neked is van - Wonho az arcára kapta a kezeit hitetlenkedve. - Megértettétek?
- Miért? - rám nézve a szemöldökeit ráncolta. - Miért tennél ilyet?
- Mert a párjaim vagytok, és aggódóm értetek - éreztem, hogy enyhe pír kúszik az arcomra. - Elfogadtam, hogy nem akartok orvossal beszélni, de főképp azért, mert nem tudna mit kezdeni veletek, maximum altatót ír fel nektek, amit én nem fogok engedni, hogy szedjetek. - Mindhárman bólintottunk. - Na kifelé - Des kiszállt a vezető ülésről, majd őt követte Bewitcher, és Hope-ék is.
- Des - mielőtt magunkra hagyott volna elkaptam a csuklóját, mire kérdőn nézett rám. - Csókot se kapunk? - Néztem rá mosolyogva, de ő hátra hőkölt, mégis elnézett rólunk az udvarra.
Vigyorogva néztem, ahogy a kezét az arcomra simította, és apró csókot adott az ajkaimra, amit megtett Jacksonnal és Wonhoval is. Így mindhárman sokkal boldogabban sétáltunk NamJoonék felé.