Destiny III - Százegyedik lélek végzete [✔]

Huszonharmadik fejezet

Jackson egyre közelebb ért a bejárati ajtóhoz, és valahol olyan érzésem volt, hogy egyedül én fogok leszidást kapni. Amit egyébként nem is értem, hogy miért, amikor tudtommal semmit se tettem. Vagy tettem? Nem, nem tettem.
Ajtó nyitódására Son és Jiho is hátra fordultak, de míg Jiho meg se lepődött, Son már döbbentem nézett a fiára. Mégis ahogy levette a cipőjét felém sétált, amitől már valóban féltem, és valami pofonra számítottam, de nem az történt. Két keze közé fogta az arcom, és az ajkaimra hajolt, amin kerekre nőttek a szemeim. Óvatosan, és lassan mozgatta az ajkait, mire viszonoztam a csókját.
- M-mi?! - Jackson elvált tőlem, de már mosoly volt az arcán, amin a szemöldökeim ráncoltam. - Jackson Wang! - Hátra fordult az apjához, mire Hoseok és Wonho is közelebb lépdeltek hozzám. Jiho az arcát a tenyerébe temette, Son arca eltorzult a dühtől. - Ezt mégis mire véljem?!
- Son, az én házamban nem ki-
- Te tudtad?! - Nana felé fordulva kiabált, amire már én is felálltam. - Jackson most azonnal haza megyünk, és messzire elkerülöd ezt a férfit. - Jackson a fejét rázva lépet hátrébb, amitől a kanapé háttámlájának ütközött. - Jackson, nem mondom még egyszer.
- Nem fogom elhagyni Desmondot. Szeretem őt - Son arca megrándult, és felé indult, mire átléptem a kanapén, és Jackson elé tettem a kezem, mire megtorpant.
- Csak nem erőszakot akarsz használni a fiad ellen? - éreztem, ahogy Jackson mögém lép, és belemarkol az ingembe. - Son, valóban azt mondtam, hogy eltűnök Nana életéből, de én a házára gondoltam. - Láttam, ahogy összeszorítja a fogait. - De tudod, ha beszélnél Yamazeval, akkor mindent megértenél, de te hallgatni se akarsz rá, sőt figyelmen kívül hagyod - ekkor lenézett Yamazera, aki a füleit lecsapva elfordította a fejét.
- Honnan tudsz erről? - újra felém fordította a fejét, én mégis Nanára néztem, aki aprót bólintott.
- Mert a főnököd voltam - fordultam vissza Son felé, aki összeráncolta a szemöldökét. - Elején én voltam, aki hadakozott ellenetek, és még a maffia világába se akartam belekerülni. De te és DaeHyun nem adtátok fel, míg meg nem találtam Nana levelét, és Bewitcher gyűrűjét. - Zavart lett a tekintete, ahogy láttam alig tudja felfogni a szavaimat. - Hihetetlen vagy sem, de én egy másik idősíkról való vagyok, ami egyedül egy fának köszönhető.
- Főnököm? Másik idősík? Mi? - fejét rázva túrt a hajába, de még Jiho is sajnálkozva nézte a férfit.
- Son, - felém kapta a fejét. - gyere velem. - Nanára nézett, majd újra rám, de megdöbbentő volt, hogy bólintott.
Megkértem Jacksonékat, hogy ők maradjanak Nanával, addig Son és Jiho követtek engem.
- Hova megyünk? - hátra néztem rájuk a vállam felett, de nem válaszoltam. Amikor a két fűzfához értünk éreztem, hogy idegesek.
- Ezek eddig nem voltak itt.. - Jiho motyogta, és az egyik fűz ágát a kezébe vette.
- Mikor én a másik idősíkban voltam, én is olyan egy év után vettem észre őket, de valaki ennél is döbbentőbb - Jiho nagyot nyelt, viszont mindketten követtek engem. Ahogy eddig mindenki megijedtek a mozgó fűzfáktól, amin nem csodálkozom, hiszen én is megijedtem tőlük.
- Mi a... - Son mellettem ledermedve nézte a fát, aki sokkal nagyobb lett, mint két héttel ezelőtt.
- Hát, nem ekkora volt, de gondolom kezdi vissza nyerni az erejét.
- Erejét? - hitetlenkedett rám nézve, én pedig bólintottam. Közelebb lépdeltem, és átsétáltam a hídon, hallottam, hogy ők is követnek.
- Tudjátok, ez a fa él - mindketten hitetlenkedve néztek rám, mégis közelebb léptek hozzá. Két héttel ezelőtt körülbelül a mellkasomig ért a fa, de mostanra már túlment felettem is. - Ha jól megnézitek, hajszál erek vannak a törzsében, amikben vér csörgedezik.
- De mit keres itt? - Jiho felém fordult, szintén egy ág volt a kezében.
- Ez a fa hozzám tartozik, mondhatni a lelkem. Vagyis az is, hiszen, ha letépsz egy levelet, vagy egy ágat, akkor én azt megfogom érezni. És vér fog csepegni belőle - Son letépet egy levelet, amitől megrándult az arcom. Felém nézett, majd az ágra, ahol is a letépet levél helyéről csöpögött pár vércsepp, majd beforrt, a levél pedig kifehéredett.
- Tehát, ha letépnek valamit, az kifehéredik, vagyis meghal? - bólintottam Sonra nézve.
- Ha egy ágat tépsz le, amit megköszönném, ha nem tennéd meg, - szemeit forgatta. - az ág kis idő után visszahúzódik, amint a két vér összetalálkozik, de az ágról lehull pár levél, amik elhalnak.
- Tehát mi ez a fa? - Son felém fordult. - És mi köze hozzánk? - Közelebb léptem a fához, és két ágat a kezembe fogtam, az ágak a kezem köré fonódtak, amin elmosolyodtam.
- Mint mondtam ez a fa él - néztem feléjük, mindketten a kezemet nézték elnyílt ajkakkal. - Tudtok a misztikumról, igaz? - Újra rám néztek, és bólintottak. - Ez a fa tud varázsolni, és - víz felé mutattam. - a múltba vinni. Közbe ne szóljatok. - Son a szemeit forgattam, de Jiho csettintett a nyelvével. - Volt egy másik Idősík, amiben én éltem. Abban az idősíkban Nanának volt egy lánya, aki az én anyám volt. Magyarországon éltem, a szüleim pedig vertek, és amikor Nana meghalt, mindent rám hagyott, mert tudta, hogy milyen a lánya. Azon a napon megakartak engem ölni, de valaki kihívta a mentőket, amiért megtudtak menteni. Mégis én azok után eljöttem Koreába, abba a házba, amit Nana rám hagyott. Először NamJoonékkal találkoztam, utána pedig Seejunnal, aki egyébként nem létezik. Miatta és NamJoonék miatt kerültem aaffiába, mivel ők vittek Jackson házába. Ott először semmit nem akartam elhinni, amíg Seejun nem mutatta meg a levelet és a gyűrűt, amivel megkaptam azt az erőt, amivel láttam a védőállatokat - mindketten bólintottak.
~ Kissé kiszenezed.
- Nem fogom elmondani az egész életem, amit leéltem. A lényeg benne van - Destiny csak elnevette magát.
- Te és DaeHyun mindenáron azt akartátok, hogy átvegyem Nana helyét, mivel az unokája voltam, ezért én voltam az örökös. Innen tudok mindent rólatok.
- Na és Jacksonék?
- Yuka, megakart engem ölni, ami egyszer majdnem sikerült is neki, de valaki megmentett, ám mivel ő is kitaláció volt, így semmi értelme megemlíteni - legyintettem. Bocs Rick. - Most így hirtelen nem jut eszembe, hogy meddig voltam eltűnve, de a lényeg, hogy amikor felbukkantam, és elmentem fürdeni, ők hárman rám törtek, és hát... Na. - Jiho felhúzta egy szemöldökét, de Son a tenyerébe temette az arcát. - Ezután mi négyen egy párt alkottunk.
- Hány éves vagy? - elhúztam a számat. - Az állítólagos idősíkból kilépve.
- Harmincnégy - Son bólintott. - Ahogy a másik idősíkban Jacksonék harminchárom évesek lennének, és voltak unokáitok is. - Mindkettőjüknek elnyíltak az ajkaik. - Sajnos én miattam meghaltatok, mindannyian, és az egyetlen gyermekem, aki életben maradt... - víz felé néztem, és sóhajtva lehunytam a szemeimet. - A múltban maradt egy férfival.
- És ő?
- A te egyetlen unokád - néztem Sonra, ettől lelkiismeret tört rám, amitől éreztem, hogy könnyesednek a szemeim. Elfordulva tőlük a fát néztem. - Négyen voltak, és a kis Aoyun volt az egyetlen kislány... - Motyogtam. - Tizenbat évesen már epekedtek érte a fiúk - mosolyodtam el az emlékekre.
- Kép az... - félszemmel Jihora néztem.
- Felrobbant a ház, az áruló felrobbantotta a házat. Ezért álmodta Wonho azt, hogy el ég egy házban. Jackson kómába esett egy lövéstől, de az áruló a kórházi ágyában megölte. És Hoseok.. Ő olyan sérülést kapott, ami miatt csak a gépek tudták volna életben tartani, viszont Kwang nem akarta úgy látni, ahogy én sem. Kicseszettül nehéz döntés volt. Sajnálom.
- Nem kell - Sonra pillantottam. - Mivel valami másik idősíkban volt, már felesleges rajta rágódni, hisz valójában mindenki él. De Nana lánya?
- Nanának nincsen lánya. A szüleim, és pár ember kitaláció volt, hogy segítsen nekem a fa, de végül az egyik kitalált ember az árulóba szeretett bele - rántottam vállat. - De ez most egy egyszerű magyarázat volt, ahhoz, hogy mindent megértsetek el kell olvasnotok egy könyvet, amit az én Elődöm írt.
- Szóval többen vagytok?
- Én vagyok a Százegyedik - mosolyogtam Sonra, de mindkettőjüknek elnyíltak az ajkaik. - Pluszba a Hatvankilencedik nő.
- Oké, ennyi elég volt - kisebb mosollyal néztem, ahogy Son a kezeit felemelve hátat fordított, és átsétált a hídon. - De - Hátra nézett rám a válla felett. - ezt el kell mondanod a családnak, minél hamarabb.
- Mi? Minek? - ráncoltam a szemöldökeim.
- Hogy elfogadjanak, mint örököst - válaszolta Jiho.